Azt senki épeszű nem vitatja, hogy

1) van olyan hogy globális felmelegedés

2) az emberiség jelenleg fenntarthatlan módon túlhasználja a Föld erőforrásait.

Az se nagyon vitás, hogy ha a dolgok úgy maradnak, ahogy most vannak, a globális felmelegedés ÉS az emberiség életmódja fog akut problémákat okozni, legyen az egy hetekig tartó hőhullám, egy járvány, szökőár vagy szupervihar valahol.

Az egyik kérdés az, hogy amin most vagyunk az már egy visszavonhatatlanul a világvégébe tartó kurzus, és most van az a rész, amikor tudjuk, hogy holnapra ideérnek a legyőzhetetlen szuperhódítók, akik lézerszemmel ölnek, és akkor vannak a Nádasi Balázsok, akik az őrtoronyban még egyszer megfenik a késüket, és becsületes klímavédőként halnak meg, míg bent a városban vannak a Kertész Balázsok meg Ésik Sándorok, akik orgiát rendeznek, hogy ha már úgyis reggel megdöglünk, este még legyen egy rendes bulika.

Oké, most sarkítottam, de itt van valóban van véleménykülönbség, azonban ez – ahogy egyik kommentelőnk találóan megjegyezte – hitkérdés. Én teljesen őszintén bevallom, hogy noha követem valamennyire a tudományos világ híreit, nem tudom, hogy az emberiség képes-e legyőzni az előtte álló egzisztenciális kihívásokat. Inkább hiszem, mint tudom, hogy a most zajló negyedik vagy ötödik ipari forradalom hoz olyan megoldásokat, amelyek segíthetnek ebben.

Ilyen értelemben igen, Panamajack megosztásai különböző optimista oldalakról provokációnak tűnhetnek, de nem azok (na jó, de). Viszont kiválóan megmutatják, hogy a klímaváltozással kapcsolatban a legfontosabb érzésünk a szorongás, amire a “mindmeghalunk” válasszal egyenrangú feldolgozási mechanizmus a “mindenrendbejön” meg a “majdcsakleszvalahogy”. Én nem tudom hogy lesz.

Mást viszont tudok, ez pedig az, hogy a klímaváltozásra adott reakció hogyan tud megszületni, hiszen az ilyen reakciók természete az októl függetlenül nagyjából ugyanolyan.

Ehhez vegyünk kétfajta változási sebességet

1) lassú
2) gyors

És három változási dimenziót:

A) gondolkodás (attitűd)
B) politikai döntések
C) üzlet

Lassú

Gondolkodás

Ha a változás lassú, a problémával kapcsolatos attitűd megváltozása nagyrészt generációs kérdés. Generáción belül is lehetnek változások, de például az autók okozta környezetszennyezés Európában majd kb. 15-20 év múlva esik vissza lényegesen, amikor tömegesen nem szereznek jogsit az akkor ebbe a korba érő fiatalok, és például nem lehet majd egy kellően hathengeres béemvével csajozni, így az irracionálisan erős és sokat fogyasztó kocsi kikopik. Ne feledjük azonban, hogy ez csak Európa, hiszen sokkal kevesebbet tárgyalt dolog a “harmadik világ” amely a technika vívmányainak köszönhetően lassan abba a korszakba ér, ahol Európa a hatvanas-hetvenes években volt, és valahogy ők is át fognak menni az egyéni igények kielégítésének hullámán, ugyanúgy ahogy ennek a hullámnak a kb. a tetején járnak Kína egyes vidékei és egyes társadalmi csoportjai, összesen több százmillió emberrel.

Politikai döntések

A politikát a lassú változás – ahogy láthatjuk is minden nap megvalósulni – előbb polarizálja, hiszen keletkezik egy jó nagy szavazóbázis, aki egy kanál vízben megfojtaná Greta Thunberget, mit rikácsol, hagyja abba. Szintén a politikai reakció sajátossága, hogy a forradalmi eszme, ami most nem a polgárosodás, nem a kommunizmus, hanem a klímatudatosság, előbb-utóbb két csapatra szakad a mérsékeltre és a radikálisokra. Ez a folyamat pl. a német politikában nagyon előrehaladott, ahol a zöldpártból azok vannak kormánypozíciókban akik a zöld célok érdekében hajlandók engedményekre. Nyilván ezeket a radikálisok árulónak tartják, stabil demokratikus rendszerben viszont a nagy párt a mérsékelt párt.

Üzlet

Az üzletben a lassú változás legjellegzetesebb kísérőjelensége a greenwashing. A változás kényszere nélkül nyilván senki nem vállalja az új és tisztább dolgok kifejlesztésének a költségét, hanem 1Ca) igyekszik a meglevő termékét zöldre pingálva árulni 1Cb) igyekszik a zöldítést célzó szabályozóknak a lehető legkevesebb költséggel megfelelni 1Cc) igyekszik a zöldítést célzó szabályozók haladását lassítani.

A lassú változásra adott reakció a fentiek alapján előszöris lokális, mert mindenkinek mások a konkrét problémái még akkor is ha az alapprobléma közös. A demokratikus, konszenzusra épülő rendszerekben az olyan politikai eszközök, mint mondjuk az épületek jobb szigetelésének vagy modernebb termosztáttal felszerelésének előírása, lassabban halad, és együtt kell mozognia más célokkal (pl. szociális célok) legalább addig, ameddig többségbe nem kerülnek olyan generációk, akiknek mások a prioritásai. Ebből levonható az a következtetés, hogy valamikor 2030-60 között előbb lokálisan (leghamarabb várhatóan Nyugat-Európában, aztán Amerika partvidéki államaiban és így tovább, legvégül Afrikában) majd globálisan meg fog változni az emberiséget vezető politikai áramlatok hozzáállása a globális felmelegedéshez. Erre reagálni fog az üzleti világ is.

Azt nem tudom, hogy ez “időben lesz” vagy “későn”, abban azonban biztos vagyok, hogy ezzel kapcsolatban óriási változásokat várni most vagy öt év múlva felesleges. Belehalunk? Előfordulhat.

Nézzük most a gyors forgatókönyvet, három szót bocsátok előre: pánik, bizonytalanság, bizalmi válság. Nemrég a covid kapcsán ezeket végignézhettük, alighanem elég jól extrapolálhatók az ott tapasztaltak a globális felmelegedés kapcsán jelentkező traumákra általában.

Gyors

Gondolkodás

A biztos végzet tudatában módosuló emberi elme elég régi világirodalmi téma, vannak szórakoztatóbban (pl. a Dekameron) meg nyomasztóbban (pl. a Pestis) megírt opusai. Mégis mindig meglepetésként ér minket, hogy az emberekből mennyire kihozza az állatot a dolog. Egyesek pánikolnak, mások imádkozni kezdenek, megint mások rohannak a frontvonalba. A reakciók mellett elindul a magyarázat keresése az “Isten megbüntet” vonaltól az “én megmondtam” vonalig. Az emberiség agitált állapotba kerül, ami felszínre hoz régi sérelmeket és megmozdít megmozdíthatatlannak gondolt dolgokat. A bizonytalanság pánikot, a pánik pedig bizalmi válságot szül.

Politikai döntések

A politikában egyrészt hirtelen a hitelesség pecsétje ütődik sok dologra. Az épp regnáló kormányok népszerűsége eleinte emelkedik, hiszen minden kicsit is tehetséges politikus tudja, hogy ilyenkor ki kell állni és el kell kezdeni látványosan intézkedni. Kicsit később megerősödnek a szélsőségek, hiszen kell a bűnbak és a szélsőséges pártok elkezdenek ilyeneket szállítani. Azokban az országokban, ahol valamennyire stabil demokratikus rend van, a nehezen megszülető konszenzusok elkezdenek könnyebben megszületni és ez szerteágazó változásokhoz vezet. Nemcsak arra kell gondolni, hogy az addig kórházanként két lélegeztetőgépből lesz három, hanem például arra, hogy a szigorú német fiskális politikán hirtelen lazítanak egy óriásit, jelentősen használva ezzel minden európai országnak, ahol nem tehetségtelen, iq-negatív tolvajok alakítják a gazdaságpolitikát. Egy ilyen van…

Mellékhatásként kialakul egy jelentős bizalmi válság, hiszen a politika, mint megoldások szállítója, csalhatatlan megoldásként ad el olyan dolgokat, amelyek valamennyire megoldások, azonban a korábban oly szentként hirdetett, részletes tudományos vizsgálaton menet közben esnek át. Ezt láthattuk pl. Anthony Fauci amerikai tisztifőorvos (nem ez a pontos rangja neki, de kb. ennek felel meg) esetében is, aki egyfajta közellenséggé vált, főleg azért mert a “járvány van, mindenki álljon be a sorba” mentalitás áldozatává váltak olyan szakemberek is, akik egyébként nem sarlatánok és valid kételyeket fogalmaztak meg. Ennek következménye a tudományba és a politikába vetett bizalom mélyre süllyedése. Főleg a politikában ez sok embert ki tud ütni a nyeregből.

Üzlet

Az üzletben a sokk mint innovációs kényszer jelenik meg. Az olyan big pharma óriások, mint a Pfizer számtalan vasat tartanak a tűzben, napi rutin egy-egy innovatív kisvállalat felvásárlása vagy újító tudós szerződtetése. A tudományfilozófia egyik nagyon kurrens témája az, hogy emiatt (és még más tényezők, pl. a nagy tudományos közlönykiadók kartellje miatt) a tudomány nem valami demokratikus és az ilyen sokkhatások esetén a tudományos eredményeket felvásároló nagyvállalatok ideje jön el. Ezzel együtt nagyon sok innováció dobódik piacra, új üzleti modellek tűnnek fel. Abban Nádasi Balázsnak teljesen igaza van, hogy sokszor már későn és hogy az ilyen reaktív dolgok helyett jó lenne a több proaktív.

Összességében tehát azt gondolom, hogy az itt vázolt, és amúgy nagyjából a polgárosodás-felvilágosodás óta meglevő paradigma a belátható távon megmarad. A Föld Jövőjének Nagy Kérdéseire adott válaszok generációs távlatban tudnak változni, ezen sokkhatások tudnak gyorsítani. Emiatt nem kell optimistának lenni. Passzívnak se kell emiatt lenni, mert egyáltalán nem mindegy, hogy tíz vagy húsz év alatt születik meg és válik általánossá egy új környezetvédelmi követelmény. Csak tudni kell, hogy akkor is, ha az organikus fejlődést siettetni próbáljuk, a dolgoknak sora van. Lehet hogy belehalunk, de attól ez van.