Még mindig a témánál maradva, egy kedves olvasónk gondolatai arról, hogy kimaradjon-e a politika a művészetből?
A nemesgázok ülnek a periódusos rendszer szélén, cöccögnek a mindenki másra, nem reagálnak, és néha elmennek megnézni egy Pintér Béla darabot. Tán bérletük is van. A társadalomban viszonylag kevés nemesgáz van. Ritka a teljesen vegytiszta helyzet is. Mi a többi gázok között élünk, amiknek nem derogál reakcióba lépni: ami nem rozsdál, az ég és így tovább. (Elengedem a fizikát, mielőtt kiderül, hogy maximum hármas voltam belőle.)
Hogy hová megyünk ezzel a fentivel? A Vezérfőszerkesztő meleg színészes írása alatt megjelent az a vélemény is, hogy ne politizálják össze a művészetet, mert az valami természetellenes dolog. Rossz hírem van: a művészet jelentős része eredendően politikus. Úgy általában egy politikával teli világban élünk. Nem azért, mert az beszivárgott oda, hanem azért, mert a politika az eszközünk, a technikánk arra, hogy a közös ügyeinket rendezzük. Lehet utálni – meg a nemesgázokat is – de sok értelme nincs. Jobb, mint pofozkodni.
Mivel a komoly állítások bizonyítást is kívánnak, nézzünk meg pár kultúrterméket a politika oldaláról. Mindenki figyelt középsuli első évben, amikor úgy kellett tenni, mintha bárki olvasta volna az Antigonét? Azt a kérdést kellene megfejteniük a szereplőknek, hogy az isteni (morális) törvények, vagy az emberi törvények közül melyik az általános hatályú? Görög drámáról lévén szó, egyetértés nincs, csak csend és hó és halál.
Ugorjunk egy nagyot, mert Morus Tamás Utópiájáról valószínűleg mindenki önállóan is be tudja látni, hogy akad benne politikum. Vagy persze Machiavelliben. (A csávó neve ismerős lehet az Assassin’s Creed játékokból is. Te jó isten, csak nincs az is összepolitizálva?) Lehetne azzal érvelni, hogy magasztos politikai elveket tárgyaló műveket hozok, az mégis más, mint az ilyen földszintes dolgok, mint amik manapság mennek. De hát Dante vastagon küldi el a fenébe korának politikusait. Még Deák Dániel is zokogna a Facebook Live-ban, ha ma a teljes pártját beraknák a pokol egy körébe.
És csak most érkezünk meg a sokat politizáló reformkorba és a hangosan politizáló romantikába. A falu jegyzője, bármennyire nehezen olvasható is mai aggyal, fontos dolgokat mond el a vidéki politikáról. Mi pedig megérkezünk Mikszáth életművéhez, aki a jó palócok mellett miről is írt? Nem Lőcse a jó megfejtés, minket most a Parlament érdekel.
Engedjük el a listázást itt, mert gyorsan elérnénk ahhoz az Amerika Kapitány számhoz, amiben a kapitány szó szerint vett nácikat rúg seggbe. Van viszont még egy kanyar, amit meg kell tennünk. Ugyanis a művek nem állnak önmagukban, az szövegek (és ebben az értelemben szöveg a képregény, a színdarab, a film vagy a videojáték is) egy nagy hálózatot képeznek, ami utalásokból áll. Erre pedig rárétegződik az olvasatok hálózata. Azokról az értelmezésekről van szó, amelyeket különböző szempontokat érvényesítve különböző olvasók legyártottak. Mert minden olyan szöveg, ami a Boci-boci tarkánál bonyolultabb, nyitott arra, hogy többfelől olvassuk. Transz film volt-e a Mátrix? Tudja a fene, akkor nem ezzel a szemmel néztem. Mai szemmel újranézve vannak-e részek, amik máshogy csengenek? Ó hát persze. Például, amikor Neo meglepődik, hogy Trinity nő.
Szóval ma biztosan lehet egy transz olvasatunk a Mátrixról. Lehetne anélkül is, hogy a rendezők tranzíción mentek volna keresztül. Meg lehet vizsgálni egy mű impliciten ki nem mondott értékeit is. Mit mond a Fák jú, Tanár úr című német vígjáték a törökök beilleszkedéséről, vagy épp a német oktatási rendszerről? Igazat mondanak-e kilencvenes évek akciófilmjei, amelyek szerint minden rendőrfőnök egy fánkot evő fekete férfi, az alá beosztott detektívek pedig 24/7 a társadalmat védik annak nagy megelégedésére? Vagy épp milyen felelőssége van Wakandának – tudom, hogy nem létezik – az afrikai rabszolgakeresedelemben? Ezek társadalmi és politikai kérdések is. A művészet nem csak valami éteri dolog, ami elemel a mindennapoktól. A művészet az egyik eszközünk a világ modellezésére és a modellek ütköztetésére. Aki mást vár tőle, fordítva tartja a könyvet.
