Elolvastam a válaszonline-on Zsuppán András cikkét a városháza botrányról.
Ügyvédként az elmúlt bő tíz évben legalább 7-8 olyan találkozón ültem, ahol valaki valami nagyon nagy ember tuti kijáróemberének adta ki magát. Még jelölt voltam, amikor valaki bejött az irodába és egy híres gyilkosságról akart nagyon fontos részleteket elmondani.
Találkoztam EU-pályázatokat tutira megnyerő emberekkel, akik a Bajnai-kormánynál rendelkeztek olyan kapcsolatokkal, hogy épp csak azt nem ígérték meg, hogy Oszkó Péter szintetizátoron eljátssza és elénekli az ádzseszkót.
Kávéztam olyan emberekkel, akik csődbe ment cég zár alá vett palotáját árulták féláron, elképesztően jó vonallal a bírósághoz. Tekintettem meg vidéki kastélyt, amelyet hatcsillagos szállónak lehetett volna megvenni, csak be kellett volna venni valakit, aki valahogy rokona volt a gerófnak, akié régen volt a kastély.
Kerestek meg azzal, hogy én keressek meg egy szoci politikust, akivel “én nagyon jóban vagyok” (nem vagyunk se jóban, se rosszban, ismerem személyesen, de ennyi) és intézzek egy lottóötöst az égigérő vasnyikorgó bergengóc exportjához.
A magyar közéletben már száz éve is csak egy huszártiszti egyenruha és határozott fellépés kellett az ilyesmihez. A legfontosabb lecke ezekkel a találkozókkal kapcsolatban az, hogy nagyjából 99,999%-uk ordas kamu. Persze nyilván lehet, hogy pont én vagyok az, akinek átutalják Egyenlítői Kumali teljes aranytartalékát, de inkább nem.
Miért én? Ezt a kérdést kell feltenni, ha sima talpas ügyvéd az ember. Megírja az újság, hogy a másik oldalon kik a gonosz pénzharácsoló udvari ügyvédek, miért nem oda csengettek be? Nyilván ha az ember a főváros ingatlanaiért felelős hajjjakend, akkor a miért én kérdés annyira nem játszik. Gansperger személye meg főleg hitelesíti a történetet.
Innentől kezdve egy kérdés marad. Akármi is történik, az a telek, még a világ legpofátlanabb módszereivel eladva is benyom több tízmilliárd forintot a főváros kasszájába. Miután Karácsony Gergelyről nemrég kiderült, ha eddig nem tudta volna róla senki, hogy érdekelt a királycsinálásban (az MZP javára visszalépésre gondolok).
Amikor elmegyek kávézni a sokadik csodálatos kijáróemberrel, a másik dolog amire figyelmeztetem magam a “miért én” mondat mellett az, hogy Magyarországon nincs üzlet 2 milliárd felett, ami nem Orbán tudtával és beleegyezésével zajlik. Tehát ha valaki odajön hozzám, hogy vélhetően több tízmilliárdos ügyletről tárgyaljon, arról mindenütt tudnak. Már ha frankó a történet.
Mert lehet hogy nem frankó. És akkor viszont óvatosan kell lépkedni. Vagy iszonyatosan megszívatom saját magam és főnökeimet. Főleg. ha közben saját szakállra is dolgoztam és a hivatalosan nem elfogadott verziót képviseltem.
Kicsit csodálkozom, hogy ez csak egy fegyelmi…
