A választási kampány legújabb botránya egy másik párhuzamra irányítja a figyelmet. Ez pedig a katonáskodó elit vezető szerepe.
Aki esetleg nem olvasta: kiszivárgott, hogy Trump több alkalommal lefitymálta, lúzereknek nevezte Amerika hősi halottait, ezzel nagyon nagy botrányt kavarva és számtalan dühös reakciót kiváltva. Ha nem Trumpról lenne szó, akkor azt mondanám, hogy ez Kövér köteles beszédéhez vagy Gyurcsány őszödi beszédéhez hasonló végzetes hiba. Trump esetében ezzel kapcsolatban azért vannak kétségek. Próbálok rávilágítani arra, hogy miért.
A szakralitás ma elsősorban finoman szólva nem fősodorbeli politikai és gazdasági nézeteket valló értelmiségiek előadásain szokott elhangozni (végtelen türelemmel rendelkezőknek ajánlom egykori tanárom, Vass Csaba előadásait a youtubeon). Azt szokták róla mondani, hogy a profán kiszorította a szakrálist a kultúrából, és ez mennyire kár. Most kiderül Amerikában, hogy hányadán állunk ezzel a kérdéssel.
Rómában a politika és a jog is a vallásban gyökerezett. A köztársaság és a principátus vezetőinek gondosan el kellett járni mindenféle szentélyekbe és szertartásokra, és az egyházi elittel beszenteltetni magukat. A középkorban az egyház és a hatalom kapcsolatát talán még most is tanítják a középiskolában, bár lehet a heti 53 órányi frontális tanításba az újabb tantervek szerint ez már nem fér bele, nem tudom. Ahogy a kereszténység nem irtotta ki az útszéli Hermész- és Apolló-oltárokat, csak kereszteket és Szent Kristófokat és Nepomuki Szent Jánosokat csinált belőlük, úgy a politikában is meglettek azok az új ideák, amelyek mellett kiállni nem annyira racionális, hanem inkább szimbolikus kötelezettség.
Német politikusoknak a jogállam, a demokrácia, a vezérelv elutasítása mellett kell kiállni és vezekelni kell a Holokauszt miatt. Magyar politikusnak kötelező látványosan szomorúnak lenni Trianon miatt.
Az amerikai politikában ez a szimbolikus politizálás különösen erős. Az európai szemmel fiatal nemzetnek nagyon fontosak azok a közös élmények és szimbólumok, amelyet szűk három évszázados történetük során átéltek, mivel nincsen ezer évvel ezelőttről Szent Istvánuk, félezer évvel ezelőttről Igazságos Mátyásuk, nincsenek 8-900 évvel ezelőttről előbújó nyelvemlékek, amelyek Amerikát egységes kultúrájú nemzetté tennék. Az amerikai nemzettudat mítoszában ezért az európainál nagyobb szerepet játszanak intézmények, események.
Az amerikai politikusnak ezért kész válasszal kell rendelkeznie jó pár témakörben, és ezeket a válaszokat a csapata patikamérlegen méri ki. Fegyvertartás, abortusz, feketék diszkriminációja és jelen írásom témája: a fegyveres testület megkérdőjelezhetetlen tekintélye.
Amerika háborúban született, előbb függetlenségét vívta ki így, majd pedig legfontosabb társadalmi alapértékei miatt vívott két fele egymással háborút. Mindkét világháborúban győztes volt. Katonai vezető elitjéből elnök is került ki, és egészen a legutóbbi időkig az amerikai elnökjelölt katonai múltja nagyon fontos kérdés volt.
Nem véletlen, hogy a republikánus kampány a feketék tüntetései környékén kitörő erőszak miatt annyira hangsúlyozza a “Blue Lives Matter” szlogent, vagyis a rendőrökkel szembeni feltétlen tiszteletre apellál. A bajban fegyverrel helytálló és ott életét vesztő egyenruhás amerikai ugyanis olyan szakrális szimbólum, amelynek a direkt tagadása szentségtörés. Amikor tehát a halott vagy sebesült rendőr felé terelik a diskurzust, akkor igyekeznek olyan helyzetet létrehozni, ahol nem lehet az “igen, de…” kezdetű mondatokkal operálni.
Trump tehát azzal, hogy így beszél a hősi halottakról, szentségtörő, és ezzel könnyedén érinthetetlenné (a latin sacer szónak van ám ilyen jelentése is) válhat nagyon sok amerikai szemében.
Az amerikai fegyveres erők ugyanis nagy létszámúak, és ezen felül is nagy ipari-társadalmi komplexumot tartanak el, akiknek a kulturális örökség mellett üzleti érdeke is az amerikai katona nimbuszának fenntartása. A legkegyetlenebb és legdrágább fegyvert is el lehet adni a kongresszusnak és a társadalomnak is, ha be van szentelve, hogy ez derék katonáinkat védi a rossz fiúktól.
További probléma, hogy a republikánus párt vezető elitjében nagy szerepet játszanak olyan családok, amelyek sikerüket és hatalmukat nem feltétlen vállalatok élén, hanem a haza szolgálatában alapozták meg. Ez a katonáskodó arisztokrácia nem volt ismeretlen Rómában, Julius Caesar az egyik legrégebbi, korábban több hadvezért is adó családból származott , és maga is hadvezérként alapozta meg későbbi politikai sikerét.
A Trump és a keleti parti katonáskodó elit kaszt között ellentétek ismertek. Közismerten utálták egymást a néhai John McCain-nel. Itt van az első olyan szempont amely árnyalja azt a kérdést, hogy Trump “bakijának” milyen hatása lesz. A republikánusoknak ugyanis már évtizedes problémája, hogy a vezető elitjük középre sodródott és a demokrata centrumtól nem különböztethető meg markánsan. Ez a jelenség mindkét pártban elindított mozgalmakat. Ahogy a demokratáknál megerősödtek a baloldali áramlatok, úgy a republikánusoknál jobbra húzó csoportok alakultak ki, ezek közül a Tea Partyt szokás legjelentősebbnek tartani.
Trump elnökké válása többek között annak a kommunikációs bravúrnak köszönhető, hogy a Make America Great Again (MAGA) szlogen össze tudta foglalni egy mondatban sok fehér szavazó vágyait. A kérdés az, hogy a Régi Szép Idők Amerikája vajon olyan idea, amely megél a szakralizált katonaság eszméje nélkül vagy nem. Ezt a kérdést hozza ki nagyon pregnánsan a mostani botrány.
Ne tévesszen meg minket az, hogy vezető republikánusok is azonnal rácsaptak erre. A republikánus elit nagyon drukkol Trump bukásának, mivel vissza akarja kapni a pártját, ahonnan Trump egyébként Orbánra emlékeztető módon kiszorította őket. Az amerikai politikában nem lehet szakadár pártot alapítani, de a republikánus párt egy elég jelentős része úgy vesz részt a politikai életben, hogy nem azt csinálja, amit valóban szeretne. Persze szeretnének ők továbbra is puskapártiak, abortusz- és adóellenesek lenni, de nem úgy hogy közben Trump vezet.
Az igazi kérdés az, hogy hány swing voterre (bizonytalan választóra) lesz ez hatással. Trump ugyanis az amerikai politikát részben orbanizálta. Vagyis van egy jó nagy követőtábora aki mindent elnéz neki. Elég valószínű, hogy nincs rendben az adóbevallása, hogy elkummantotta a sorozást, amikor kortársai mentek Vietnamba, hogy miközben különböző modellek voltak az aktuális feleségei, pornószínésznőkkel hetyegett, a stábja kampány- és nemzetbiztonsági szabályokat sértett meg, satöbbi-satöbbi-satöbbi. Ezek azonban a benne messianisztikus személyiséget látók számára nem lényegesek.
A Messiás ugyanis az a személy, aki beteljesíti a szent célt (megváltás/MAGA) és újra elhozza a paradicsomi állapotokat. Eközben pedig a saját szakrális ereje van akkora, hogy korábban felállított szakrális szabályokat áthághat és újraértelmezhet.
Nem kérdés tehát, hogy Trump mögött nagyon nagy tömegben állnak olyanok, akiket ez a legújabb botrány se fog eltéríteni. A kérdés az, hogy a 2016-os szavazótáborból hányan vannak olyanok, akik Trumptól nem viselik el a szentségtörést. Ez az a kérdés, amelyre pontos választ senki se tud adni. Trump tehát hibázott, nagyobbat, mint a rosszkor és rossz helyen hajat csináltató Nancy Pelosi, de ne gondoljuk azt, hogy ez egy mozdulattal, a legendás Kövér-féle köteles beszéd mintájára megoldotta a választásokat.
