Azonban itt egy írás, boldog, gyerekszerető családban felnőtt, ezért aztán fiatalon gyereket vállaló, nyelveket beszélő, egyetemre járó és mellette dolgozó, boldog párkapcsolatban élő magyar nőtől, nevezzük Katának, aki Megtette Amit Megkövetelt A Haza (bár nagyobb összegű fogadásom van rá, hogy közben nem erre gondolt) és nyár végén egy Telivér Fehér Magyar Fiúgyermekkel készül megajándékozni a Hazát. Tessék, kedves Magyarorság Kipusztulásáért Aggódó Honfitársak egy jó kis tükör, amelyet egy Nő Aki Terhes De Nem Pont Úgy Ahogy Elképzeljük tart elétek.
Kata, tiéd a szó:
A kormány mostani propagandája meg a Budaházy Eddák és társaik után csípőből az jut elsőként eszembe, hogy ezek mellett ki az a fasz, aki most szül és vállal gyermeket Magyarországon? Végig se nézem a videót, mert csak árt a gyereknek.
Mert hát én. Én vagyok az a fasz. Vagyis mi, a szerelmemmel.
Miért? Mert nem vagyok hajlandó félni, mert nem vagyok hajlandó egy mai szar rendszer miatt feladni azt, hogy család lehessünk. Mert azt gondolom, hogy a rendszer kicsiben kijátszható, hogy valójában nem ezen múlik, hogy a gyerekem boldog felnőtt legyen, és nem vagyok hajlandó az én boldogságomat, a mi boldogságunkat feladni.
És összességében azt kell mondjam, hogy eddig nem a szar fennálló rendszer miatt nehéz a terhességem, meg úgy összességében a gyerekvállalás – már amennyit az elmúlt 6 hónap terhességből megtapasztaltunk.
Persze, totálisan egyetértek azzal, hogy a nőket ne száműzzük otthonra a gyerek meg a szaros pelenkák mellé, és hogy az apukák ne fejőstehénként halál fáradtan vigyék haza a pénzt, hogy legyen szaros pelenka, ami mellett a nők ülhetnek, hanem teremtsünk egy olyan helyzetet, ahol mindenkinek jut is, marad is. Nade most nem is erről van szó, hanem a szimpla legegyszerűbb szürke hétköznapokról, és a szüleim generációjáról.
Ők, akikkel nap, mint nap találkozom, a kb. 45-60 között levő középkorú emberek, akik a rendszerváltáskor fiatalok voltak.
Leváltották a rendszert, gratulálok. Csak nem elég leváltani, ki is kell alakítani egy másikat, ami élhetőbb kettővel, ami már így visszagondolva nem is igazán sikerült, nem? Ezért ilyen megkeseredettek? Ezért hibáztatnak mindenki mást? Merthogy mindenki más az állandóan hibás, nem ők.
A nyugdíjasok, hogy el kell őket tartani, meg a fiatalok, akik azt se tudják, mi fán terem az igazi élet, akik akkora bunkók, hogy nem adják át a helyet a villamoson és akik egész nap a telefonjukat nyomkodják. Ki nevelte fel ezt a generációt, kedves szüleim-korúak? Nem ti? Vagy lehet itt a baj, hogy nem is neveltétek fel ezeket az embereket, csak úgy hagytátok őket szaladni mindenfele?
Késő bánat, már ez van. Most meg már bármit csinálunk, lehet azt szidni minden konstruktív, építő jellegű ötlettől mentesen, csak úgy szidni, hadd vezessétek le a feszültséget, végülis ti nem videojátékoztok, mert annál okosabbak vagytok, meg annál szociálisabbak, bezzeg a mai fiatalok. A mai fiatalok, a huszonéves korombeliek nem egymáson adják ki a feszültségeiket, pedig van bennünk is bőven. El kéne költözni otthonról, tanulni kéne, diploma kéne, szórakozni kéne, világot látni kéne, boldogulni kéne az életben. Nagyon sok mindent kéne nekünk csinálni, ugye?
Csak nem olyan rettenet egyszerű, mi nem a rendszerváltáskor voltunk fiatalok, hogy 3 havi fizetés áráért utánunk dobták ‘90-’91-ben a családi házat.
Mert ugye, ha otthon lakunk, az a baj, ha elköltözünk, üres a ház, az a baj, ha tanulunk az a baj, miért nem dolgozunk, ha dolgozunk, az a baj, miért nem tanulunk, nem leszünk senkik, ha tanulás mellett dolgozunk, akkor az a baj, hogy nincs erőnk hazamenni vasárnap végighallgatni a sirámotokat, meg hogy mikor szülünk, nem lesznek unokák, pedig az ember nem ember unoka nélkül ugye, hát valakit már úgy elkényeztetnétek.
Hát én most szülök.
A rendszerváltó fiatalok generációja meg összesúg a hátam mögött, hogy jézusmária, ez a lány terhes. Nem ezt akartátok? Nem ez a kitűzött tendencia?
A rendszerváltó fiatalok nem adják át a helyet a hasamnak a villamoson. Mert nekik az nyilván jár. Érdekes, a fiatalok és az idős nénik-bácsik szó nélkül, ellentmondást nem tűrően fogják meg a kezem és húznak az ülésre, hogy ne vicceljek már, hogy pont én állok.
A rendszerváltó fiatalok generációja elhúzza a száját, ha meglát. Hangosan kibeszélnek a villamoson, hogy vajon hány éves lehetek, tuti becsúszott aztán már nincs mit tenni.
Az orvosok is egyből azt kérdezték, hogy tervezett gyerek-e, megtartjuk-e, gratulálhatnak-e, össze vagyunk-e házasodva. Mindenkinek elmondtam, hogyha nem szerettünk volna gyereket, akkor nem esek teherbe, köszönöm szépen. És ezt nem tudják lereagálni, már magára a jelenségre nem tudnak reagálni, amit én nyújtok – kislánykismama-ként emlegetnek az összes orvosi rendelőben. (a szerző 23 éves, a szerk.)
Pedig nem gimis vagyok már. És így állnak hozzám. Mint egy kisgyerekhez, de azért másik kézről nőjünk már fel. Hogy a hülye kislány felcsináltatta magát, azt hiszi majd jó lesz, és akkor ilyenkor az összes rendszerváltó generációs elkezdi nekünk kifejteni, hogy gyereket vállalni valójában nem jó, nem móka és kacagás, ők nem akarják elvenni a kedvünket (augusztus végén szülök, tehát már objektíve tökmindegy), de azért ez nagyon nehéz és nagyon fárasztó és nagyon szar, és pláne, ha vaginálisan szülök, akkor a gyerek köszöntésével együtt búcsúztassuk a szexuális életünket, kell ez nekünk ilyen korán? Császáros szülés? Ah, az olyan amerikai, az a tervezett császár, az személytelen.
Most akkor mi a jó? Mit javasolnak? Ne szüljünk, mert hülyék vagyunk ha szülünk, de azért unokát vigyünk nekik haza? Jó lenne kitalálni, mert ez a hozzáállás, amit ők tanúsítanak nagyon demoralizáló és parttalan, nyilván tisztelet a kivételnek. Meg elgondolkodtató, hogy akkor minket, a gyerekeiket is utálták már menet közben felnevelni? Visszapörgetnék az időt, hogy inkább meg se szülessünk? De bezzeg az ő gyerekük diplomás és bezzeg az ő gyerekük egyből rászokott a bilibe kakilásra. Mert ő ilyen jó szülők. Én azt szeretném, hogy az én gyerekem azért legyen bezzeg-gyerek, mert neki bezzeg szeretik egymást a szülei, mert bezzeg vele apa is játszik.
Nem csak hiperszuper családi pótlék kell ahhoz, hogy emberek családot alapítsanak, hanem az emberek hozzáállásának a változtatása kell legfőképp. Hogy amikor bemegyek a patikába a kb. 50 éves patikusnőtől szoptatós melltartóbetétet kérni, akkor ne hajoljon ki a pultból, húzza el a száját a hasam láttán és dobjon meg a csomag cicibetéttel vagy mivel, hanem kérdés nélkül, anélkül, hogy sütne róla a megvetés, hogy kéretlenül kritizáljon, adjon egy kurva csomag cicibetétet.
Mindenesetre én nem szeretnék ilyen felnőtt lenni.
