Mivel kezdődik jogilag is a kampány, összefoglalom mire gondolok ezzel a kampánnyal kapcsolatban. Elég sok mindent, ezért több részben fogom megtenni. Második rész, a NER a világ ellen.
A Múzsán már számtalanszor írtam arról, hogy Magyarország mennyire kicsi pont. Időről-időre a történelmünkben vannak rövid időszakok, amikor ez megváltozik, még akkor is, ha történelemtanításunk ezeket hajlamos eltúlozni. Például törökellenes harcaink a 17. században fontosak voltak, de az európai történetírás vallásháborúkra és XIV. Lajos nagy terveire emlékszik. Meg minden ország a saját nagy csatáira. Ahogy mi nem tanulunk az 1714-es ganguti csatáról, az oroszok és a svédek sem biztos, hogy megmondják kapásból a pozsareváci béke jelentőségét.
Minderre azért érdemes figyelmeztetni, mert a NER, és főleg bölcs vezére előszeretettel tetszeleg a világot alakító nagyformátumú politikus szerepében. A politikusi erények persze adhatnak esélyt arra, hogy egy-egy vezető a saját országa méretén felüli jelentőséggel vegyen részt a nemzetközi politikában. Gyakoribb azonban, hogy ez a küzdelem szigorúan kilóra megy, a nehézsúlyú versenyzők nagyot ütnek, a pehelysúlyúak kicsit.
Egy ország nemzetközi helyzetét nagyban befolyásolja az általános világpolitikai, világgazdasági helyzet is. A Gyurcsány-kormány csúfos bukása múlott persze sok belpolitikai bénázáson is, de nagyon nagy szerepe volt benne egy nagy világgazdasági és világpolitikai fordulatnak is. A 2001-es merénylet utáni háborúskodás mentálisan kifárasztotta a világot, az angol kormányról például kiderült, hogy konkrétan hazudott az irakiak vegyi fegyvereiről. Ehhez jött egy gazdasági válság, a következmények ismertek.
Az ilyen válságok, világpolitikai fordulatok kivétel nélkül minden országot megviselnek. Csak nem mindegyiket egyformán. Az államadósságra, az alacsony kamatokra, a túl nagy raktárkészletekre is szokták használni azt a metaforát, hogy képzeljünk egy-egy medencepartit, ahova egyesek hoztak fürdőruhát, mások nem. Amíg mindenkinek nyakig ér a víz, ez a különbség nem lényeges, amint azonban elkezd csökkenni a vízszint, egyesek elkezdik egyre kényelmetlenebbül érezni magukat.
Magyarországról akkor kiderült, hogy a lakosságát túl nagy mértékben tette ki árfolyamkockázatnak és hogy a kormánya nem volt képes a válságra megfelelően reagálni, mert hagyta elszaladni az államadósságot. Az ezt követő politikai bénázás, különösen pedig annak a kiszivárgása, hogy pontosan tudták, hogy bénáznak, az ismert következményekkel járt.
A NER működését ugyanúgy kegyelmi időszakban kezdhette el, ugyanúgy, ahogy a Medgyessy-kormánynak is volt miből osztogatnia. A világ tele volt pénzzel, a nagy jegybankok öntötték a pénzt a piacokra, a válság elmúltával mindenki fogyasztani akart. A nagy iparvállalatok üzemeket akartak nyitni, az EU szélesre tárta a pénztárcáját, és öntötte a pénzt Kelet-Európába, hogy épüljön az infrastruktúra a terjeszkedő iparnak. Hasonlóan a fent említett csatákhoz, van amit mi speciális európai vagy magyar dolognak gondolunk. De vessünk egy pillantást Kínára! Ebben a bő tíz évben, amely a válságból kikecmergés (2009-10) és a Covid érkezése között van, Kína többezer kilométernyi vasutat épített, annak érdekében hogy a partvidék felől a szárazföld belseje felé is terjeszkedjen az ipar. Maga a járvány is egy olyan helyen tört ki, amely ekkoriban kapott gyorsvasúti összeköttetést és nemzetközi repülőteret (a reptér már megvolt, két új terminál épült) és a modern világ találkozott egy középkori húspiaccal, egy veszélyes vírusokkal dolgozó szuperbiztonságos labor működött pár száz méternyire a denevér-hentesektől. Nem véletlen, hogy a mai napig vita tárgya, hogy melyik az igazi hunyó.
Az EU közép-európai költekezését tehát az helyezi világpolitikai kontextusba, hogy Kína is óriási pénzeket öntött a fejletlen régióiba, Európa sem tehetett másként. Haladni kellett, mivel gyárak akartak épülni, és ha Csengdu meg Vuhan is elérhető könnyen-gyorsan, akkor Kecskemétnek vagy Bydgoszcz-nak is annak kell lennie. Ebben a pragmatikus szemléletben az is benne van, hogy a lopás egy bizonyos százalékát elfogadhatónak tekintik, annál is inkább mert annak nyugat-európai cégek is haszonélvezői, akik viszont jó kapcsolatokat ápolnak a nyugat-európai politikai elittel. Senki sem szent.
Orbán Viktor talán legnagyobb politikai kudarcának azt gondolom, hogy sikerült magát olyan helyzetbe hozni, ahol a határán van annak, hogy már ne tűrjék el minden hülyeségét. Sokáig az volt a helyzet Orbánnal kapcsolatban, hogy egynek tekintették a Kelet-Európai politikai erősemberek közül. Van itt Babis, Kaczynski, Jansa és más hasonló alak bőven, mindegyik többet és látványosabban lop és/vagy hangoztat középkori nézeteket annál, mint ami nyugatabbra szalonképes. De az a konszenzus velük kapcsolatban, hogy csak a szájuk jár, tulajdonképpen mindegyik azt az igényt igyekszik kielégíteni, hogy az országukat jelentősnek láttassa a választói előtt. Csinálják csak, ez politika, az üzlet meg üzlet.
Orbán több dolgot csinál egyszerre, amit nem kellett volna. Előszöris felrúgja a szalonképességi szabályokat. A tanszabadság, az emberi jogok, a bíróság függetlensége a politikai intézményrendszer legalább látszatra demokratikus felépítése mind olyan dolog, amely nemcsak a maga mély értelmében és jelentőségében fontos, hanem szimbolikus is. Az európai klubtagság feltételei, mint egyfajta dress code. Megszegte.
Közben a magyar korrupció olyan mértékűvé vált, hogy nemzetközi üzleti érdekeket is veszélyeztet, ráadásul már a látszatra sem ad. A “turisztikai céllal” épülő orgia-vadászházak, az egyszereplős közbeszerzések kiváló politikai alapanyagot adnak egy sor külföldi politikusnak a saját belpolitikai játszmáihoz. Európa összes germán lutheránus országában lehet a szorgos és takarékos és közepesnél jobban xenofób választóknak prédikálni arról, hogy az adójukat borkaizásra költik. Persze a románok meg a szlovákok is vannak annyira korruptak mint mi, csak ők az előző pontot nem csinálják.
Végül pedig a hintapolitika, ami az EU és az orosz-kínai hatalmi érdekek között megy. Az Orbán-kormány üzletel az oroszokkal, amit persze lehet, emlékeztetőül a jelenlegi német kormánypárt se kicsit oroszbarát. Csak ehhez jobb esetben erős elhárításnak kell kapcsolódni és annak a tudatnak, hogy ez üzlet, a politika meg politika. A magyar kormány feletti orosz befolyás annyira látványos, hogy a mostani orosz izmozásra adott lagymatag reakcióink már páriává tették Magyarországot. Azért nincs nagyobb botrány, mert Lengyelország és Románia lelkesen vesz részt az oroszellenes egységfrontban, Magyarország megkerülhető és meg is kerülik.
Ez a három tényező az, ami Orbánt abszolút partvonalra szorította az európai politikában. Sikeresen kizáratta magát az EP meghatározó politikai szerveződéséből és azóta is hiába próbál új csapatot összekovácsolni, sehol se kérnek egy potenciális orosz kémbotrányból. Eljutott oda, hogy eltaposni ugyan nem akarják, de egyre látványosabban nyomást gyakorolni igen.
A múlt héten volt egy kóbor hírecske, hogy a lengyelek szép csendben feladják a bírósági szervezet átalakításával kapcsolatos terveiket. A jogállamisági mechanizmus előbb-utóbb működésbe lép, de az EU jó szokásához híven mindenkinek adott elég időt arra, hogy ne visszavonulás vagy behódolás legyen, hanem úgy lehessen a dolgot feltüntetni, hogy mindigis ez volt a terv. Az orosz veszély okozta zaj pedig egy kellően pragmatikus kormánynak lehetőséget adott arra, hogy újraértékelje a helyzetet és szép csendben ellépjen a közeledő jogállamiság-vonat elől.
Orbán az elmúlt tíz évben arról volt ismert az EU-ban, hogy ezeket az üzleteket ő is mindig megkötötte, pusztán arra vigyázott, hogy itthon erről kevesen tudjanak. Most nem teszi meg, a választásig pedig már nem is fogja. Számomra nyilvánvalónak tűnik, hogy a választások után meg fogja tenni, kérdés, hogy lesz-e lehetősége rá. Egyrészt a választást meg is kell nyerni, másrészt ha meg is nyeri, akkor is egy világméretű fordulóponton vagyunk, ugyanúgy, mint 2007-ben.
A világméretű pénzpumpa lelassítása már régi téma, az inflációs kockázat is az, de a covid ezeket a kérdéseket különösen kényessé tette, hiszen a hirtelen leálló gazdaságok vész-finanszírozást igényeltek. Ez megtörtént, cserébe beindult az infláció, ami miatt mindenki igyekszik kamatot emelni, de úgy, hogy ne döntse össze a hitelekre épülő gazdaságot.
Eljött a pillanat, amikor megint csökken a medencében a vízszint. Orbánon nincs fecske. Putyinon sincs, mindkettejük országát nagyon keményen megütötte a covid, mindkét ország kőkemény társadalmi és gazdasági problémákkal kénytelen szembenézni. Putyin izmozik, és Orbánhoz hasonlóan kezdi magát lehetetlen helyzetbe manőverezni, ahol saját magát hergeli bele egy értelmetlen katonai akcióba.
Orbán abban a helyzetben van, hogy a világgazdasági változásokra reagálni kéne, és minél később történik ez meg, annál inkább lesz a Bokros és Bajnai nevével fémjelzettekhez hasonló sokkterápia a dologból. Mindezt úgy, hogy a felhergelt választói miatt az EU által visszatartott pénzeket sem tudja lehívni, nem tud úgy ellépni a vonat útjából, ahogy a lengyelek tették. Az árfixálások, az MNB Matolcsy szavaival szembenő óvatos kamatpolitikája mind azért van, mert imádkoznak azért, hogy a gazdaságban ne kényszerüljenek drasztikus lépésekre április 3-ig.
Nagyon nem jön jól az, hogy várhatóan napokon belül nyíltan színt kell vallani Putyinnal kapcsolatban. Abban a pillanatban, ahogy az orosz hadsereg háborúba kezd, a Putyin-barátság már nem politikai, hanem műveleti kérdés. Ha pedig műveleti kérdés, akkor akár fizikailag is meg kell akadályozni az oroszok Európában fedésben dolgozó ügynökeinek és az általuk befolyásolt politikai, üzleti köröknek minden olyan tevékenységét, amely az oroszok kezére játszhat. Ezek a “körök” Magyarországon a fél NER-t magukba foglalják. Ebből a medencéből is leengedik a vizet és itt sincs rajtunk gatya. Biden még Olaf Scholznak is világossá tette, hogy ha Putyin hülyeséget csinál, Amerika fel fogja venni a világcsendőri zubbonyát, és akkor a Nord Stream 2-nek is annyi lesz, ha szép szóval nem megy, akkor fizikailag. Gondoljuk végig, hogy ha neki ezt mondják, akkor Orbánnal mennyire direkt a hangnem.
A választási kampány külpolitikai és világgazdasági kontextusa tehát az, hogy Orbán versenyt fut az idővel, mielőtt az elmúlt tíz év hibáit, amelyek pénzbőség esetén fel se tűnnének, közszemlére nem teszi a medence csökkenő vízszintje. Barátai már nincsenek, mindenki várja, hogy vajon túlél-e miközben a Budapestre akkreditált nagykövetek demonstratíve ismerkednek MZP-vel. Segíteni Putyin fog csak neki, ha lesz olyan helyzetben hogy segítsen neki szerintem megpróbálja, erről fog szólni a harmadik rész.
