Szóval Jacinda Ardern új-zélandi miniszterelnök lemondásáról aránytalanul sokat tudok, pedig ismereteim Új-Zélandról geológiai jellegűek, a politikáról annyit tudok, hogy nehéz oda bevándorolni, ha az embernek nincs kvantumfizika szakos diplomája, villanyszerelő és ács szakmája egyszerre. Illetve viszonylag hosszan tudok beszélni a szigetektől délre lévő szélességek szélviszonyairól és pár éve megtanultam a Ka Mate haka szövegét, mert csak.
Azon gondolkoztam, hogy ha Jacinda Ardernt John Ardern-nek hívták volna, és 58-63 éves kora között kormányozta volna országát, akkor tudnánk-e egyáltalán, hogy a világon van.
Valószínűleg nem tudnánk, mert senki sem vihogna kárörvendőn, hogy nézd már, höhöhöhö nem bírta a csaj. Pedig a “csaj” öt év aránylag sikeres kormányzás után mondott le. Belefáradt, elengedte.
Érdemes ezt abban az országban végiggondolni, ahol ha 2007 év elején azt mondja a miniszterelnök, hogy köszöni szépen, ő belefáradt és elengedi, mivel nemhogy sikeres kormányzást nem sikerült összehoznia, de konkrét tömegzavargások vannak, akkor könnyen lehet hogy most nem arról szólnának a hírek, hogy az ország diktátora épp az összes vezető katonatisztet nyugdíjazza, nagy valószínűséggel azért, mert Moszkvából a fülébe súgták, hogy puccsveszély van.
Ez nyilván sokkal jobb, mintha egy tehetséges vezető azt mondja, hogy ő most elmegy a gyerekét beszoktatni az iskolába, aztán majd ha már minden klappol és még szükség van rá, esetleg visszajön. Ja nem, sokkal rosszabb.
