A Helsinki Bizottság kiváló ügyvédje, Tóth Balázs kolléga képviseletével (Balázs, akkor már te is értelmiségi celeb vagy : ) ) megnyerte a perét az a nő, akit azért tanácsoltak el egy állami szervtől, mert “ismételt szülés veszélye” áll fenn.
Szeretem ezt az “ismételt szülés veszélye” fordulatot mert alkalmat ad arra, hogy mindenfél feminizmustól elvonatkoztatva mutassak rá valamire.
A NER háborús retorikájában mindig harcolunk, a migránsok, a rezsi, a pedofilok és még ki tudja mi mindenki ellen. Újabban a családok bővüléséért is. De harcolunk például azért, hogy legyen újra elég rendőr, börtönőr, hivatalnok.
A háborúban, aki elbírja a puskát: katona. Nyilván érdemes először a legjobban képzett lövészeket a frontra küldeni, de ha úgy hozza az élet egy idő után puskát kap az orgonaművész, a lelkész és a szobrász, végül pedig a 16 évesen nagykorúsított népfelkelő. A vesztes hatalmak egyik tipikus húzása, hogy nem adnak fegyvert bizonyos csoportoknak, mert azok ilyen-olyan vallásúak, bőrszínűek stb.
A mostani ügyből az derül ki, hogy egy állami szerv gyakornoki programjából penderítették ki a szülő nőt. Miközben lassan lasszóval fogják az írni-olvasni tudó ügyintézőt, simán kirúgnak valakit, aki valószínűleg majd csak egy-két év múlva (amikor a gyerek bölcsibe megy) tud majd visszajönni dolgozni.
Ma már elég szűkös a képzett munkaerő Magyarországon, hogy kiderüljön, milyen pazarlóan bánunk vele. Nekem gyerekem nincsen, de van kolléganőm, aki most adta oviba a kisfiát, és kollégám, aki a nejével tavaszra várja a gyerekáldást. Pontosan tudom hogy mennyire estek ki, esnek ki és fognak kiesni a munkából.
A nulladik lépése annak, hogy a családokért ÉS a munkaerőért küzdjünk, háborúzzunk, rohamozzunk, az, hogy ebből nem csinálunk ügyet. Eléggé idegesít a gyermekvállalás szentsége körüli nyünnyögés, lábrázást kapok a gyerekkocsi-vásárlási kalandoktól és a bölcsödei pestisjárványoktól, amikor azok pont valami határidő környéként támadnak. De ez van. Ha úgy tetszik, ez az élet rendje. Rátervezünk. Jön, amikor tud jönni, volt itt olyan, hogy egy kétéves kisfiú firkált a whiteboardunkra, amíg az anyjával keresetet írtunk.
Tudom, hogy egy ügyvédi iroda lazább hely, mint egy Szentséges Hivatal, de ha van egy egyébként bevált munkaerő aki tud jönni dolgozni, a jelenlegi helyzetben, meg úgy egyébként is, azt meg kell becsülni. Ha kevesebbet tud jönni, akkor kevesebbet jön. Ha ilyen 2-3 órákra tudja lepasszolni a gyereket, akkor annyi időre. Rugalmasan.
Az az ország, amelyiknek az adórendszere és munkahelyi kultúrája ehhez idomul nemcsak azért jó ország mert ott több feminizmus van, mint itt. Egész egyszerűen használ olyan erőforrást, amit mi nem használunk. Munkaórát, agysejtet, tapasztalatot, kapacitást, humántőkét, nevezzük akárhogy.
Engem a családokért harcolásban sokakkal ellentétben nem a szemforgató ájtatos szentséges idegesít elsősorban, bár azért az is. Hanem az, hogy ha komolyan gondolnák, akkor nem Novák Katalin mosolyát kellene e téren felmutatni, hanem például azt, hogy a gyerekvállalást ne büntessék.
Mert értem én hogy CSOK meg SZJA kedvezmény, csak ez nem veszi figyelembe azt, hogy a nőnek a lába közén kívül más, társadalmilag jelentős szervei is vannak. Például úgy akar anya lenni, hogy a másfél éves fia mellől már akar mondjuk heti 10-15 órát dolgozni. Van nekünk erre megoldásunk? Elég elektronikus ahhoz az ügyintézésünk, hogy egy-egy akta előkészítésével otthonról dolgozhasson? Be tudjuk úgy jelenteni, hogy az összes anyasági-szentségi támogatása mellett írjuk az óráit, és mondjuk utólag mondjuk meg, hogy inkább ami az adott hónapban összejött, az meló volt vagy visszaszokás és ennek megfelelően adózunk?
Nincs. Kirúgjuk ismételt szülés veszélye miatt, majd kidobunk a fácséra egy-két képet, hogy megvédtük a családokat a norvég postamikulástól. Az ingyen van…
