Kezdjük azzal, hogy az ország nagyjából fele akkora, mint Magyarország és nagyjából kétszer annyian élnek ott, mint nálunk. A térképre nézve azt látjuk, hogy a tengerparton Rotterdam és Amsterdam között egy nagy megapolisz az egész, Hágával, Utrechttel és Leidennel együtt. Délen egy kis részt leszámítva, ahol az Ardennek vége átlóg Hollandiába, lapos az egész mint a gutaütés. A sok ember jelentős része a partvidéki megapoliszban lakik, ez egyben a világkereskedelem egyik fontos központja is, nem is beszélve a Hágában levő sok nemzetközi intézményről.
A lapos keleti részeken pedig disznót hízlalnak, de olyan mennyiségben, hogy a kicsi Hollandia a világ egyik legnagyobb húsexportőre. Az viszonylag közismert, hogy a nagyüzemi állattartás iszonyatos környezetterheléssel jár, nitrogén-, metán-, és CO2 emissziója is jelentős. Legalább annyira, mint az autózás. Hollandiának gazdasági és társadalmi szempontból kulcskérdés ez a mezőgazdasági szektor.
A rengeteg kikötő, logisztika és farm még egy szempontból jelentős: munkaerő kell. Hiába van sok holland, egyrészt ennyi nincs, másrészt meg nem vállal el tróger munkát. Igen, migránsok. Sok migráns. Nagyon sok migráns.
Hollandiának tehát fenntarthatósági problémája van. Az állattenyésztéssel járó kibocsátási értékek miatt régóta folyik a csata az EU-val. Ezt ők sokkal ügyesebben és hosszabban játszották, mint mi a jogállamisági csatát, de a helyzet az, hogy ők is elvesztették.
Tehát van egy meghatározó gazdasági szektor, amelyet egyszerre kéne fenntartani és kisebbre/hatékonyabbra szervezni. Ráadásul ez a szektor, meg a kikötői szektor is kívánja a munkaerőt, viszont a sok különböző hátterű ember a közismert problémákat okozza.
Hollandia tehát elsőként futott bele abba a problémába, amelyet a fejlett Nyugat jövőjének jósolnak: fenntarthatatlan hagyományos gazdasági ágazatok, elviselhetetlen környezetszennyezés, a tömeges migráció okozta feszültségek. Ja, és mindez egy olyan területen, amelynek jó része már most is a tenger alatt lenne, ha nem lenne sok gát.
Mark Rutte 2010 óra kormányoz, rendszerint törékeny koalíciók élén. Magyarországon alig foglalkozott a sajtó azzal, hogy a tavalyi évet fél Hollandia tüntetésekkel töltötte. Az a helyzet ugyanis, hogy az emisszió csökkentése érdekében vagy az építőipart kellene visszafogni (a nagyvárosokban lakáséhség van) vagy az állattenyésztést (ez meg a vidéknek lenne rossz). Ezt a problémát Rutte egyelőre nem tudta megoldani, és nem is látszik hogy lehetne.
További probléma, hogy az előző Rutte-kormány egy belpolitikai botrány (családtámogatások körüli, ne menjünk a részletekbe) miatt bukott meg. A botrány egyik kirobbantója (bizonyos Pieter Omtzigt) koalíciós partner volt, azóta kilépett a pártjából és mindenki találgatja, hogy kinek a pártjával fog újraindulni, esetleg lesz-e saját pártja.
Mark Rutte tehát azzal nézett szembe, hogy a tüntető gazdáknak van egy friss, 15-20%-os pártja, ami úgy fog nekimenni, hogy a szent holland mezőgazdaságot ne verje szét. Van egy “tiszta kezek” ellenfele, akinek szintén nagyon nagy a támogatottsága, kérdés, hogy honnan.
Rutte tehát megpróbálja megelőzni,hogy a tüntetők vagy az ő alkalmatlanságáról beszélő ellenfél tematizálja a választást, így kenyértörésig vitte a migrációs szabályozás körüli problémát.
Ezért gond az kicsit, hogy a magyar sajtóban csak annyi jelenik meg, hogy a “migráció miatt bukik a holland kormány”. Ez végülis igaz, azonban a teljes sztori az, hogy hatalomtechnikai okokból bukik, mert Rutte azt szeretné hogy a migrációval legalább azonos súlyú, és sima jogalkotással meg nem oldható problémákról kevesebb szó essék.
