Nagyjából az új gazdasági mechanizmus óta erről szól a magyar gazdaságpolitika. Tehát ötven éve. Mindig van valami jó neve, valami jó csibészes, magyaros, Rindfleischgulasch mit Nockerln und auch ubisali, de valójában mindig ugyanaz történik.
A világgazdasági folyamatok hullámzását, ciklikusságát a világ összes makrogazdasági elmélete elemzi. Ahány elmélet, annyi magyarázat. Nálunk az ezoterikus magyarázatok a menők, amelyekben rendszeresen előfordul valamiféle Misztikus Erő, amely rosszat akar nekünk. Holott arról van szó, hogy a tengerpartra épített kunyhókat néha elviszi a vihar, a dagály, netán a vihardagály. Erre a legtöbb ésszerű helyen kitalálnak valamit, ők lesznek a hollandok, más helyeken meg imádkoznak a Viharistenhez, ők lesznek azok, akiket a hollandok gyarmatosítanak.
Magyarországon sajnos az a helyzet, hogy amikor épp jó passzban van a világgazdaság, feltűnik a Sikerember, aki megmondja, hogy az alternatív közgazdaságtan egyszer és mindenkorra zárójelbe tett olyan elavult dolgokat, mint a határhaszon vagy az árrugalmasság, és lám, fejlődünk. Ez az “ereszd meg” időszak, ami a kockázatéhségen alapul.
A kockázatéhségen azt értjük, hogy amikor az egész világgazdaság galoppozik, tulajdonképpen minden befektetés jó befektetés, az is, amire egyébként úgy néznénk, hogy na jó, a drágán megkeresett pénzünkből erre a baromságra nem adunk egy fillért se. Igenám, csak a pénzt nem drágán keressük, viszont jó kamatra akarjuk kölcsönadni. Ekkor jön az, hogy feldobnak olyan dolgokra is pénzt emberek, amelyre egyébként nem tennék. Az emberek pénzét kezelő profik is egyre bátrabbak lesznek, mivel ők eredménykényszerben vannak. Ekkor jönnek képbe a hiperkockázatos és az unalmasan biztonságos befektetések közötti köztes kategóriák.
Könnyen belátható, hogy egy leírt befektetési, kockázatkezelési policy-val rendelkező tőkealapnál nehéz lenne azt megmagyarázni, hogy miért vannak dollármilliárdok egy fagylaltgép-startupba fektetve. A policy ezt megengedi, az egész alap összes pénzének mondjuk 4-5%-ig, a többinek biztonságosabbat kell keresni. Olyasvalamit, ami nem tűnik el, nem akasztja fel magát a startupper és nem süllyed el az összes pénz.
A dolog megoldása sokszor a B kategóriás ország. Az államkötvény garantált, az államcsődöt mindenáron próbálják mindenütt elkerülni, még a nyugatnak folyton üzengető országok is mindent megtesznek azért, hogy bent maradhasssanak a nemzetközi kötvénypiacon. Például hajlandóak magasabb kamatot ígérni. Hoppá, meg is van az a befektetés, amely hacsak néhány tized százalékkal is, de jobban fizet, mint amerikai államkötvényben tartani a pénzt.
A magyar gazdaság nagy fellendülései, a csodadoktorok egész egyszerűen akkor vannak, amikor az amerikai kötvényre (vagy más sztenderd, alacsony kamatúnak, cserébe teljesen biztosnak tartott befektetési eszközre) ráígérendő kamatprémium alacsony.
Ehhez tegyük hozzá az EU-pénzt, amely a közvetlen gazdaságfejlesztő hatáson túl azt is okozza, hogy a magyar költségvetésnek az amúgy is bőséges és kockázatkereső hitelpiacról nem mindenáron kellett a hitel, tehát a magyar állam ajánlahatott alacsonyabb prémiumot még ahhoz képest is, amit egyébként ajánlania kellett volna.
Persze itt van egy óriási hiba, ami nemcsak a mi hibánk, hanem az EU hibája is.
Az EU pénze ugyanis nem azért van, hogy a költségvetések egyensúlyát javítsa, hanem pont olyan dolgokra lenne költendő, amelyre normál esetben azért nem költenek, mert borítaná a költségvetés egyensúlyát.
Az EU pénze pont olyan fejlesztésekre lenne használandó, amelyek hosszú távon a hullámzással szemben ellenállóbbá tennék az országot. Például olyan oktatási rendszer kialakítására, amely olyan munkásokat képez, akik elég okosak ahhoz, hogy harminc-ötven évesen átképezhetőek legyenek másik szakmára. Olyan közszolgáltató infrastruktúra kialakítására, amely adott esetben kibírja, ha egy-két évig nem jut a karbantartására. Olyan energetikai hálózatokra, amelyek kellően rugalmasak, ha hirtelen máshonnan kell gázt vagy olajat venni.
Ezeknek csak a másodlagos hatása lehet az, hogy mivel az építésük magyar erőforrásokat vesz igénybe és fizet meg, javítja a magyar GDP-t, ezáltal a magyar költségvetés bevételi oldalát az adókon keresztül. Ezáltal pedig a magyar költségvetésnek kevesebb hitel kell. Ha kevesebbet van jelen a magyar állam a nemzetközi hitelpiacon, kevesebb prémiumot kell ajánlania. Ha lejjebb megy a fizetendő kamat, akkor csökken az ún. adósságszolgálat (gyk. a törlesztés) költsége, akkor még kevesebb hitel kell, és szépen így haladunk az államadósság megfelelő mértékűre szorítása felé.
Ez egy nagyon hosszadalmas folyamat, amelynek része lett volna:
1) Az EU pénzének megfelelő elköltése, a nyilvánvaló lenyúlások mellett értéket is teremtve
2) A fiskális fegyelem megtartása, vagyis az állami költekezés kordában tartása.
Az elmúlt nagyjából tíz évben viszont az a csalóka látszat uralta a magyar gazdaságpolitikát, hogy a költségvetési egyensúly létezik fiskális fegyelem és az EU pénzek perspektivikus befektetése nélkül.
A rezsicsökkentés és az építőipart mesterségesen pörgető támogatások ezermilliárdos terheket rónak a költségvetésre, és a magyar nép úgy van rájuk függve, mint ahogy a drogokra szokás. Egy szinttel feljebb pedig az óriási és sokszor értelmetlen építőipari beruházások tartják függésben az építőipart.
A magyar költségvetésből tehát részben hitelből, részben az EU pénzéből óriási mennyiségű pénz ment arra, hogy mindenki úgy érezze, hogy Magyarország előre megy nem hátra. A NER-nek minden korrupciónál, választási manipulációnál fontosabb támasza, hogy a nép úgy érzi, hogy a dolgok rendben vannak, minden gond ellenére idén jobban él, mint tavaly.
Most érünk viszont oda, amikor ez a percepció veszélybe kerül.
Egyszerre történik meg ugyanis a következő három dolog:
1) a világgazdaság kedvező folyamatai megfordulnak, az infláció miatt mindenütt emelkedő kamatok vannak, Magyarország kénytelen lesz nagyobb kamatprémiumokat ígérni, miközben a Covid idején felhalmozott adósságot is nagyrészt hitelből kell törleszteni. Az államadósság emelkedő spirálba kerül.
2) Az EU-ban eléri a kritikus tömeget azoknak az erőknek a száma, akik rossz szemmel nézik, hogy az EU pénze nem a megfelelő módon van elköltve. Emellett az EU-n belüli politikai harcokban olyan pozícióba kerülünk, ahol drasztikusan csökken az érdekérvényesítő és így pénzszerző képességünk.
3) Kezdenek nagyon durván visszaütni az elmúlt tíz évben elmaradt beruházások infrastruktúrába és humántőkébe. Az oktatás, az egészségügy, a rendfenntartás a durván alacsony bérek miatt kritikus létszámhiánnyal küzd, amelyet csak nagyon sok pénz rakna helyre, de az a két fenti ok miatt nincs.
Az 1) pont az, amelyik a világon majdnem minden országot sújt. Amerikában, Németországban is rekord infláció van, a kínai gazdaság is veszettül küzd a növekedés szerkezetébe kódolt problémákkal, a felpörgetett belső fogyasztás okozta buborékokkal, a világ összes jegybankja kamatemelésen gondolkozik.
A magyar többlet gondokat a 2-3. pont okozza, ezt ugyanis nem lehet a világgazdasági folyamatok számlájára írni, ez a rossz menedzsment következménye. Fontos kiemelni, hogy nem önmagában a lopás következménye. Bőven lehetett volna úgy is lopni, hogy nem csinálnak ekkora bajt, azonban mivel az egész rendszer alapja a lopás lett, szükségszerűen megcsinálták ezeket a hibákat.
A dolog következménye pedig a magyar közelmúlt történelmében szokásos módon a húzd meg politikája lesz.
A kretén intézkedések, amelyeket a héten bejelentettek, ennek a leplezését szolgálják. Egyszerű matek kiszámolni azt, hogy meddig kell hátrálni a költésekkel és az is, hogy ez kinek mennyire fog fájni. Mindenkinek és nagyon.
Ha el akarják kerülni a durva egyensúlyi problémákat, akkor durván vissza kell vágni a költéseket és meg kell emelni az adókat. A benzinártámogatás körüli hülyeségeket azért mondatják el a jó pénzért a rossz hírek hozója szerepet bevállaló Nagy Mártonnal, hogy az az apróság fel se tűnjön senkinek hogy minden beruházását leállítottak 2022-2023-ra.
Az ágazati különadók, amelyeket nyilván mindenütt a fogyasztóra fognak hárítani, tovább torzítják a magyar adórendszert. A különadó ugyanis egész egyszerűen rendkívüli plusz áfa. A forgalomhoz igazodik, és a fogyasztó fizeti meg, amely az ÁFA klasszikus definíciója. Ha egy macisajtot veszek 100 forintért, akkor 4 forint adót fizetek (ennyi különadó van) ha két macisajtot veszek 200 forintért, akkor 8 forint az adóm.
Az ilyen adórendszernek van előnye: biztosan bejön a fogyasztással arányos adó, és van hátránya: pont ugyanolyan igazságtalan, mint a rezsicsökkentés, amely ugyanúgy jár a rózsadombi villában, mint a kazincbarcikai panellakásban. A lidiben csirkeánusz-parizert vásárló szegény ember pont úgy fizeti az emelt áfát, mint a jamón serranót vásárló gazdag(abb) ember.
Az inflációval és a büntetőadókkal együtt fennáll annak a kockázata, hogy kritikus tömegek fogják úgy érezni, hogy rosszabbul vagy sokkal rosszabbul élnek idén, mint ahogy tavaly éltek. Most négy évig nem jönnek választások, Orbánék egyszerűen azt gondolják, hogy a dolog nem válik kontrollálhatatlanná és négy év múlva meg már kifelé fogunk ebből az egészből jönni.
Ráadásul azt már a cári Oroszországban is tudták, hogy a nép úgy gondolja, hogy az adóemelés a cár miatt van, az áremelés a zsidók miatt van. Amikor tehát feszültség volt, akkor azt szépen le lehetett vezetni egy jó kis pogrommal.
Pogrom nálunk nem lesz, de nyilvánvalóan az se lesz, hogy csinálnak egy óriási adózási szerkezetváltást, alacsonyabb forgalmi adókkal, progresszív jövedelemadóval, és célzott támogatási rendszerrel. Nagyon hamar kiderülne ugyanis, hogy ha árában kell kifizetni a nagy lakás fűtését, akkor a német rendszámos tartósbérelt Audi is veszélybe kerül. A magyar pedig nem szolidáris, az nyugtat meg minket, hogy ha én szívok, akkor más is szív.
Ezért aztán jó szokás szerint Parraghot ráeresztik a nyáron lábat lógató pedagógusokra, az ingyen adrenalint kapó tűzoltókra, akik nem szégyellnek még az adrenalinon túl pénzt is kérni, a KATA-csaló ügyvédekre és informatikusokra, az olcsó magyar benzinen (szűzleányokon, oltáriszentségen, honfiúi vérünkön) élvezkedő tótokra és oláhokra, a szemét gazdag labancokra, a szegény ártatlan gazdákat terrorizáló kisker láncokra, a bankokra, a podvás seggüket repülőn fuvaroztató turistákra, a khm-khm bankokra és biztosítókra…
…miközben adóemelés van és durva megszorítás.
Ez két dologból látszik jól: az egyik az ifjútörökök feltűnése a kormányban, akik úgy gondolják, hogy ebben a nehéz időben mutatott lojális és lelkes munkával megalapozzák magukat a NER-ben és esetleg utána. A másik pedig Lázár János, aki a NER következő négy évének verőembere lesz. Az ő tiszte lesz rendet és fegyelmet tartani abban a 2-3 évben, amikor a lopógépek közkatonasága esetleg lázadozna amiatt, hogy nem jön az EU-pénz, nincs mit ellopni. Navracsics dolga meg az lesz, hogy segítsen Brüsszelben megalkudni.
Orbánnak kb. ez a terve a következő négy évre. Levezényli az utóbbi száz év nagyjából tizenötödik húzd meg ciklusát, és mivel érdemi ellenzéke, aki felfogná mit csinál, nincsen, négy év múlva, amikorra lejjebb megy az olajár és újra lesz EU pénz, simán újra megválasztatja magát.
Ebben persze vannak kockázatok, Putyin, EU, satöbbi, de az esélyei nem rosszak. Ha neki rosszak az esélyei, az sajnos azt jelenti, hogy nekünk is rossz lesz. Szóval adott esetben akár lehet is az EU-nak drukkolni, a lengyeleket is megtörték. Csak közben gondoljunk arra, hogy Orbán megtörése akkor lesz, amikor minden Aldi bejáratánál 30-40 ember fog állni, kenyeret kérve a kijövőktől, akik még tudnak venni. Addig jobban fogunk neki hinni, mint a szemünknek.
(P.S. Amennyiben értékeled a Diétás Magyar Múzsa munkásságát, az alábbi linken ezt anyagilag is megteheted.)
