Nagyon egyetértek azzal a levezetésével, hogy mekkora felelőssége van az EU-nak Ukrajnával kapcsolatban. Nemcsak fegyver- és lőszerszállítások terén, hanem az ország háború utáni sorsát illetően is. Igaza van abban, hogy az “orosz vereség” definíciója nem nagyon lehet más, mint hogy Ukrajna integrálódik Európába.
Nyilván ez csak úgy működik, hogy megalkotják azokat a mechanizmusokat, amelyek nem engednek még egy Orbánt tombolni, hiszen ha Magyarország, amely azért mégiscsak egy virtigli európai ország, ezerévnyi nyugati kereszténységgel, himlőoltással, ingatlan-nyilvántartással és hasonlókkal, képes ilyen útra térni, a veszély egy szovjet utódállammal sokszoros.
Ez is az egyik oka annak, hogy a nagy nehezen összehozott jogállamisági keretrendszert megpróbálják egyben tartani. A brexit és Orbán ámokfutása formálja az EU-nak azt a képességét, hogy Ukrajnát is integrálja és így valójában a háború győztes felévé tudjon emelkedni.
Egyébként ebben az értelmezési keretben kell nézni Szijjártó fehéroroszországi, Szili Katalin gagauzföldi útját. Mindegyiknek van valamiféle deklarált célja, a nem deklarált viszont az EU módszeres gyengítése, Putyin érdekeit szolgálva.
Visszatérve azonban Kotkin cikkére, az oroszok képességeit illetően az egyik jellegzetes végletet képviseli. Az orosz arzenál és embertömeg kétségkívül félelmetes, de pont ez a háború mutatja meg a komoly határait. Amikor Kotkin arról beszél, hogy majd megy az orosz tengeralattjáró kábelt átvágni és más hasonló károkat okozni, akkor én bámulok magam elé, hogy oké nem kell az összes létező haditengerészet-bubust követni, de azért ennyire tájékozatlannak lenni kissé furcsa dolog. Az orosz Északi Flotta allighanem a világ leginkább szorosan megfigyelt flottája. Több generációval korszerűbb tengeralattjárók és felszíni hajók, több NATO haditengerészettől figyelik minden rezdülésüket. Nem gondolom, hogy ha valamilyen orosz hajó mélytengeri kábel közelébe menne, olyan nagyon sokat gondolkozna a NATO a teendőkön.
A low-tech lőszergyártás is nyilván működik, és havi 1-3 támadásra elegendő robotrepülőt/rakétát is összeraknak, igaz mindegyiket folyamatosan csökkenő ütemben. És nyilván az oroszok jobban viselik az ostorral frontra hajtást, mint ahogy azt bárhol Európában el tudjuk képzelni. De ezek azért véges dolgok.
Azért gondolom végletesnek a cikkben képviselt gondolkodást, mert lényegében a “ha Oroszország nem működik, akkor is működik” elvre épül, ami valójában egy mítosz, amelyet még senki se tesztelt. Szerintem pont úgy nem igaz, mint azt várni, hogy akár pár száz tank, vagy pár tízezer katona újabb veszteség után az oroszok majd kapitulálnak. Az egyik nézetet csodálat, a másikat pedig gyűlölet motiválja.
A nyilvánossághoz – érthető módon – kevésbé jutnak el az olyan higgadtabb számítások, hogy az oroszok épp hol tartanak az élőerejük és a felszerelésük lenullázásában, vagy épp mennyi az a rakétamennyiség, amit tényleg gyártani tudnak. Ennek hiányában marad ez a találgatás, aminek mindig hiedelmek lesznek az alapjai.
