Árnyalandó a végrehajtó témát közöljük népszerű vendégszerzőnk, Nagy Gábor írását, aki művészi szinten és életvitelszerűen képes…
UPDATE: egy kedves olvasónk felhívta a figyelmünket, hogy a női szexualitás negatív értelemben való használata káros következményekkel jár, így a bevezetőt módosítjuk.
…ráfaragni. Tehát: …művészi szinten képes ráfaragni.
“Több remek cikket is olvastam ma a Múzsán és előre hangsúlyozom: minden szavukat külön is a magaménak érzem. Másrészről viszont az emberekből áradó primitív bosszúvágy, alacsony empátiás faktor az egész nemzet szégyene. Nem csak a gyűlölködő kommenteket író egységsugarú júzereké, hanem mindannyiunké.
Ebben a rettenetes országban sajnos mindenkinek annyi sérelme gyülemlett már fel, és annyi mindenki lépett fel sértő félként, hogy egyszerűen nem tudom megítélni, mi várható, hogyan fogunk ebből kikászálódni.
Csak példaként írom le, hogy jár az ember, ha végrehajtóval lesz dolga.
Történt pedig egy csendes, téli szüneti napon, néhány évvel ezelőtt – a család ebédnél ült éppen -, hogy csengetett a postás, ajánlott levelet hozott. A magamfajta átlagember ritkán kap jó hírt ajánlott levélben. Az ajánlott levél a hozzám hasonló, fizetésből élő civilnek általában vegzatúrát jelent, kérdés csak az, mekkorát?
Nos, az adott esetben jó nagyot. Egy bírósági végrehajtó értesített róla, hogy lefoglalta az autómat. Legyek kedves a rendszámtáblákkal jelentkezni a kormányhivatalnál! Ha szeretném visszakapni, azt is lehet, mindössze kettőszázhatvanezer forintot és az aprót utaljam át a bankszámlájukra három napon belül! Ez az összeg akkoriban jelentősen meghaladta a havi jövedelmemet.
Másnap, hivatali időben sikítva hívtam a végrehajtót, hogy ez mi a ferde f*sz??? Mondta egy fiatalember, hogy majd jövő héten pénteken, kilenc és tizenkét óra közt megmondják, mert most nem érnek rá a behajtástól.
És tényleg, a jelzett időben elmagyarázták, hogy a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárnál maradt saram. A két büdös kölök elfelejtett visszavinni valami könyveket, és ugyanebben az időben éppen el is költöztünk. A könyvtár tehát hiába küldözgette a felszólításokat, végül átadták az ügyet a végrehajtónak. Ekkor volt a törzstőke nyolcvanezer forint.
A végrehajtó, akinek rendelkezésére állt az új címem, valamint a telefonszámom is, nem keresett meg, hogy kifizetném-e a cechemet, hanem lefoglalta a kocsimat. Ha felhív a kérdéssel és felszámít mondjuk ezért harminc rongyot, ha nem is hálásan, de kifizetem. Így viszont – most felesleges ezt tagadni – jó durván megszopatott. Hatalmas költséget borított a nyakamba és még utánajárást is, amit külön utálok.
Én szolidáris vagyok a kiskrapekkal, akitől elvették az anyját, és messzemenőkig egyetértek a letartóztatások feleslegességével is. Na de ezek után nagyon meg kell tornáztatnom a jobbik énemet, hogy együtt tudjak érezni a végrehajtói kar letartóztatott tagjaival.
Néha olyan ez az ország, mintha minden teremtett lelket mordorbasznádi orkok neveltek volna kőbölcsőben. Máskor meg vadidegenek érdeklődnek, hogy van a vállam és időt, pénzt nem kímélve sietnek a segítségemre. Mi van itt?
Ölellek titeket!”
