Olvassátok el Rácz András cikkét a 444-en mert nagyon jó és alapos összefoglaló arról, hogy a szankciók milyen orosz fegyverrendszereket érintenek. Nyilván terjedelmi okokból maradt ki a manufacturing problémáinak leírása, én most kevésbé alaposan, de igyekszem rávilágítani erre is.
Mindenki rácsodálkozott a HIMARS sorozatvető GPS-vezérelt rakétáinak pontosságára.
Egy ilyen rendszer pontosságát, ha tudja korrigálni menet közben a rakéta röppályáját valamilyen rendszer, ha nem, az alkatrészeinek pontossága adja. Ez az orosz hadiipar örök problémája, már a hatvanas-hetvenes évektől: ha meg is van a mérnöki tudás ahhoz, hogy a nyugati fegyverekkel versenyképes fegyvert fejlesszenek, ahhoz nincsen, hogy gyártani is tudják.
A modern fegyverek olyan rendszerek, amelyek maguk is rendszerbe illeszkednek. Hiába van akármilyen pontossága és találati valószínűsége egy légvédelmi rakétának, ha a hozzá kapcsolódó felderítő rendszerek gyengék és nem 180 másodperce van befogni egy célt, azonosítani, hogy saját vagy ellenség, kidolgozni a szükséges röppályát és elindítani a rakétát, hanem mondjuk 60. A kapkodó rakétakezelő pedig hibázni fog. A 80%-os elméleti találati pontosság meg lesz 40% gyakorlati pontosság.
Ezért van az, hogy egy fegyver mindig rendkívül sok technológiából álló jéghegyek csúcsán van. A Rácz András cikkében részletezett chipeket, giroszkópokat, GPS egységeket, ha betennénk egy dobozba, a dobozra azt kellene írnunk “dolgok, amelyekhez az orosz technológia hiányzik”. A helyzet azonban annál is sokkal rosszabb, mint amit Rácz leír. (disclaimer: nem gondolom, hogy ő ezt ne tudná, valószínű 5000 karakter környékén elvágta a cikket, szerintem könyvet is tudna írni a problémáról, ha ugyan már nem írt róla könyvet).
A kritikus komponensek ugyanis csak a szankciók első áldozatai. A fegyverrendszerek pontossága és hatékonysága a technika maradék részét gyártó technológián is múlik. Ez részben megmunkálási tudás, részben pedig anyagismereti (metallurgiai, vegyipari) tudás. Ennek a technológiának a chipekhez hasonlóan a kritikus része szintén nyugati eredetű, szintén a szankciók által érintett.
Ahhoz, hogy egy kohó folyamatosan, és ezrelékes tűréseken belül adjon ki meghatározott acélötvözetet, komoly gyártási minőségbiztosítás szükséges. Ez rengeteg számítástechnikát igényel, főleg rengeteg specializált szoftvert. A pontos tüzérségi tűz (hogy egy célpontot ne öt löveg ötödik szalvója találjon el, 25/1 találati aránnyal) nincsen anélkül, hogy a lövegcsövek, a lőszerek ne néhány ezrelékes tűréssel gyártódjanak. Semmilyen lőelemképző számítógép nem tud arra korrekciót, ha a lövedékek csőelhagyási sebessége százalékokkal tér el egymástól. Ahhoz, hogy egy vadászrepülő több száz, akár ezer órát is elmenjen nagyjavítás nélkül, szükséges olyan ötvözet, amely kibírja a hőterhelést a hajtóműben, precíz megmunkálási és anyagismereti technológia.
Ezeknek a nagy része tehát nyugati szoftvereken, nyugati megmunkáló gépeken, nyugati vegyszereken alapul. Amelyeket érintenek a szankciók. Miért baj ez az oroszoknak? Menjünk el Izraelbe, a hatvanas-hetvenes évekbe!
Izraelnek azzal kellett szembenéznie, hogy megalakulásakor rá fognak támadni az arab országok, ez meg is történt. Az első harcokban még szinte mindenki II. Világháborúból maradt fegyverekkel harcolt, így volt például Dávid-csillagos felségjellel repülő (csehszlovák gyártmányú) Messerschmitt vadászgép is.
A későbbi háborúkat eleinte meghatározta az, hogy az amerikaiak nem adtak el fegyvert Izraelnek. Ezért Izrael az amerikai embargó feloldásáig francia (és kisebb részben angol) fegyvereket vásárolt, és azokkal is megnyerte az aktuális háborút. Később az embargót feloldották, de Izrael megtanulta a leckét, és felépítette a világ egyik legjobb hadiiparát.
Akkoriban tehát az amerikai és szovjet fegyver mellett opció volt még a francia és az angol, bizonyos területeken (nem meglepő módon: tengeralattjárók, harckocsik) a német fegyver is.
A hidegháború végére azonban a világpolitika fontos eszközévé vált a hadiipari függés. Lásd Irán példáját, akik a mai napig használnak 40-50 éves amerikai fegyvereket, sőt, másolják is őket.
Az orosz fegyverek fő selling pointja pedig az volt, hogy XY rezsim, amely nem akart az amerikaiaktól haditechnikai függésbe kerülni, egész sokféle képességet megteremthetett orosz fegyverekkel.
Az ukrajnai háborúnak nem is az a fő baja, hogy egyes fegyverek leszerepelnek, bár a helyi főmuftiknak ez is szöget üthet a fejébe amikor fegyvervásárláson gondolkodik. De ott még esetleg elmagyarázzák neki a szakértői, hogy mi majd nem ócska kínai gumikat rakunk rá, hanem veszünk rá Goodyeart és nem megyünk bele a cuccal olyan sárba, ahol biztosan elsüllyed tengelyig.
A fő baj az, hogy a szankciók révén kiderül: az orosz fegyver valójában nem független opció. Vagyis ha én vagyok a vicsorgó Amerika-ellenes Bergengócia örökös elnöke, hiába veszek (dollárért…) orosz fegyvert. Abban amerikai chip van, koreai géppel, német vegyszerrel és német gyártásirányító szoftverekkel gyártják. Vagyis Bergengócia nincs beljebb az orosz fegyverekkel, mert ha Oroszországnak nem adnak amerikai chipet, koreai, francia, német gyártástechnológiát, akkor nincs orosz fegyver.
Mit kell hát vennie? Kínai fegyvert. Kína viszont, ellentétben Oroszországgal, egy terjeszkedőben levő, erős birodalom, amely nem dollárt kér, hanem nagyon-nagyon sok és nagyon kellemetlen szívességet. Vagyis ezekkel a szankciókkal Oroszország szépen kiütötte magát a nemzetközi fegyverpiacról. Nagyon megérte néhány szétlőtt ukrán megyéért cserébe…
