Herr Christoph Trombitaschról eddig is tudható volt, hogy egy jobb sorsa érdemes hülye gyerek, ezen képességeivel pedig vélhetőleg egészen kicsi kora óta rendelkezik. Előkerült egy kép, amelyen nagy valószínűséggel ő látható, gimnazistaként üdvözli a Führert a harmincas évek vonatkozó német protokolljának megfelelően. Sag schon – láttunk már ennél cifrábbat is.
Pikánsan füszerezi a moslékot, hogy Perinfalvi Rita teljesen érthető, sőt megérthető okokból kifolyólag kikelt magából. Finoman szólva lekisfiúzta a megafonos influenszert. Imádom a hölgy vérmérsékletét annak ellenére is, hogy kevés dolgoban értek vele egyett. Szerelembe tudnék esni, amikor elszakad nála a cérna, betelik a pohár.
…de azért mégis van annak egy furcsa mellékíze (hogy a moslékot se feledjük), amikor valaki Jézus nevében tüzet okád (ez a hozzám hasonlók dolga lenne). Egyfajta attribútuma az a kereszténységnek, hogy a bibliai No.1. próféta nem okád, sokkal inkább szeret és megbocsát. …és tényleg nem akarom Perinfalvi Rita dühét és felháborodását kritizálni, de lenne itt egy másik szempont is.
Szó sincs arról, hogy Je suis Herr Cristoph Tromitasch, tényleg egy kretén a megafonos srác. De nem az a baj, hogy gyerekként csokit lopott, spicces állapotban csukaszürke (tetszés szerint barna) inget húzott (Göringet, höhöhö), karlendített. Ha ugye most más szerepben kamatoztatná tehetségtelenségét, azonnal minden meg lenne bocsátva.
Tehát nem az a baj, hogy hülye volt régen, az a baj, hogy most hülye.
