Éppen egyik kedves online ismerősöm (aki egyébként remek ember) berzenkedő posztját olvasva merült fel bennem, hogy nem nagyon kerül le a napirendről az a sokakat idegesítő téma, hogy hát (légből kapott példa) Edward király szerepét egy fekete színészre, vagy egy fehér színésznőre osztják egy Netflix produkcióban. Az ezen kiakadók persze természetesnek veszik, hogy Sir Laurence Olivier eljátszhatta Othello szerepét, az ezredest pedig az isteni Scarlet alakíthatta.
Késhegyre menő viták és érvelések hada szokta kísérni a téma felvetését, melyekből megtudhatjuk, hogy a Sir korának legismertebb és legjobb Shakespeare színésze volt, az isteni Scarlet pedig egy karrierje csúcsán lévő sztár (egyébként beskatulyázása előtt vállalt színészi munkát igénylő szerepeket is, jó is volt bennük), ellenben “EZ” azért kapja a szerepet, mert fekete, leszbi, fogyatékkal élő (nem tom’ mi az aktuálisan PC kifejezés) stb.
Másik oldalról meg persze azok az érvek csattognak, hogy de hát kompenzálni kell a bűnös múltat, lehetőséget kell biztosítani a múltban, jelenben elnyomott csoportoknak, hogy bizonyíthassák tehetségüket. Háttérben meg producerek röhögnek, mint a beszívott kreatív a Coca-Cola Love is Love kampányának meetingjén. Na de mielőtt valami összeesküvést sejtenénk a dolog mögött, vagy mindenkit hülyének titulálnánk, nézzük a dolgot magát.
Shakespeare-ben, A Ghost in the Shellben, a Coca-Colában az a közös. Hogy a popkultúra, a mainstream részei, tehát széles közönségnek szólnak. Ebből azon túl, hogy könnyen és gyorsan fogyasztható termékek, az is következik, hogy az utóbbiaknak belefér az is, hogy az egyébként piaci alapon működő Paramount, a Coca-cola felvállaljon számára érdekes küldetéseket (persze jól megmérve annak várható hatását), Sir Olivier esetében pedig inkább az ünnepelt sztárra építették az üzleti modellt, mert az akkori körülmények ezt tették indokolttá.
A Netflix meg abban a különleges helyzetben van, hogy óriási mozgástere van a repertoár alakításában, de szándékosan nem fognak olyasmibe belemenni, amire anyagilag nagyon ráfaragnak.
Tehát amikor valaki azon berzenkedik, hogy Sherlock nemi orientációja kérdéseket vett fel (szerintem a regényekben is), vagy a brit királynő férfi, akkor tudnia kell, hogy ezt valószínűleg százezrek, milliók minden averzió nélkül fogyasztják. A Netflix pedig olyan közönséget is elér, akiket korábban mások nem tudtak. Ebben nincs semmi kivetnivaló, profitorientált vállalkozásról van szó.
Na, de ez önmagában nem érne meg egy posztot, ezért utazzunk kicsit vissza az időben. Egy komplett generációnyit. Már volt poszt Kálmán Tiborról, a Benetton által szponzorált Colors magazin főszerkesztőjéről és grafikusáról. Nos, a magazin 1993-as tavaszi számának a belső címlapján a mellékelt kép jelent meg a királynőről. Illetve a többi oldalon találkozhattunk még fekete Swarzeneggerrel, ázsiai Michael Jacksonnal stb.
Maga a Benetton és a Colors magazin azért érdekes számunkra, mert a cég piaci térnyerése pont annak köszönhető, hogy Oliviero Toscanit alkalmazta kreatív igazgatónak, aki kimondottan olyan társadalmi problémákat boncolgatott kampányaiban, mint a rasszizmus, az AIDS, börtönviszonyok, pszichiátriai klinikák állapota stb. Kálmán Tiborral pedig megalapították a Colors magazint, ami tulajdonképpen szponzorált kiadvány volt, és már csak az ehhez hasonló témák feldolgozása volt a feladata. Ezek akkor is megosztó és vitákat kavaró akciók voltak, de egyben a brandépítés páratlanul sikeres eszközei is. Igen, volt pofájuk pénzt keresni vele a mocskos kapitalistáknak.
Oliveiro Toscanit és Kálmán Tibort mindenki ismeri a kreatív szakmákban (remélem), amivel találkozunk a Netflixnél, a coca-Colánál, az az ő szellemi örökségük. Persze a 80-as és 90-es évek egy különleges időszak volt, ami nem hozható vissza. Nem is kell ilyesmivel próbálkozni, de azt el kell fogadni, hogy a jó célok és a profit, nem összeegyeztethetetlenek egymással.
Hogy mi a jó cél? Bármi, ami kibillent a komfortzónádból, ami kipukkasztja a buborékot, ami kicsit összezavar, az ebben a szakmában az elérhető legjobb. Nem lesz nagyobb pöcsöd a BMW-től, nem leszel menőbb, ha kólát iszol a házibulin, vagy neked is olyan Air Maxed van, mint a másik huszonhatnak. …és nem leszel meleg, ha ilyen filmet nézel, pink pólót veszel fel, vagy nem fújjolsz hangosan ilyet látva. …de ha a reklámok, filmek hatására egy pillantra elgondolkodsz az egymást szerető azonos neműeken, a börtönben senyvedők sorsán, vagy a feketékén, akkor bizony nem kell bizonygatnod semmit, csak érezni valamit, de tényleg bármit. Csak ennyi a cél. Másrészről pedig a cinikus kreatív munkatárs felsóhajt, hogy érdemes volt végig csinálni 25 agyatlan faszságot az intelligens mosóporról meg a dzsászt duitról, hogy aztán csinálhasson egy kibaszott szivárványos szatyrot az IKEA-nak.
