A gázárral kapcsolatos hülyítésről két dolog jutott eszembe. Az egyik a szájmaszk, a másik pedig Panamajack könyve.
Nagyjából két éve, a covid járvány elején mindenki kétségbeesetten maszkot akart venni. Nekem egy ismerősöm szerzett tíz jó minőségű ipari izét, de tudok olyan munkahelyről, ahol alkalmazottanknént heti két efpékettőt szereztek be, kb annyiért, amennyiért kihívhattak volna minden másnap két élvonalbeli sztriptíztáncosnőt is, napi váltásban egy csippendélsóval.
Akkor mi itt arról írtunk, hogy nyugi, a piac azért van, hogy az ilyen dolgokat megoldja. És lőn, nagyjából hat hét kellett ahhoz, hogy a közeli kínai mindent áruló boltban megjelenjenek nemhogy a maszkok, de a Chanel- és Gucci-emblémával díszített maszkok. Jelenleg pedig bárhol fillérekért beszerezhető a maszk, a kézfertőtlenítő.
Miért? Mert felment az ár, és elkezdte az egyensúlyi pontot keresni a piac. Itt kell elővenni Panama könyvét és megnézni benne a Marshall-keresztet. A megugró keresletre, ha nem nyúlnak hozzá (és nincs valami fizikai akadálya a dolognak) mindig megugró kínálat a válasz. Ez persze semmit sem mond a kínálat kielégítésének a módjáról. Az lehet az is, hogy valaki betör valami kórházi raktárba és ellop ezer maszkot, mert egy órán belül darabját ezerért el tudja adni. De azért a legtöbbször inkább arról van szó, hogy valami élelmes ember, akinek van otthon varrógépe, kimossa az öt legócskább inget otthon virágillatú öblítővel, mivel van otthon pár méter gatyamadzagja, meg egy varrógépe, este megvarr ötven textilmaszkot, másnap pedig eladja darabját ezeré’ és ezt addig ismétli, amíg tart a gatyamadzag, vagy épp csinál rá sima pántot, amire masnit lehet kötni. Ugyanezt csinálja nagyban az a gyár, amelyik egyébként Indonéziában a helyi kórházaknak gyárt maszkot, amikor megjelenik ott Európából valaki, hogy a szokásos ár tízszereséért vásárolna. Vigyed testvérem, alhamdulilláh, tiéd a teljes készlet, a kórháznak majd gyártunk jövő héten. Vagy azután, ha jössz jövő héten is, kedves rózsaszín orrú barátom.
A gázár megugrásának több oka is volt, ezek egy része fizikai, másik része lélektani. A fizikai ok az, hogy Európa jelentős része Oroszországból, csövön érkező földgáz vásárlására állt be. Amikor ez nem jön, akkor is van gáz, csak az hajón jön, és a parton különleges átfejtőállomásokon lehet kivenni a hajóból, ezek kapacitása meg véges. Kivéve, hogy a hamburgi és brémai kereskedő pontosan ugyanazt a nyelvet beszéli, mint az indonéz maszkgyáros (az alhamdulilláh gottseidankra cserélendő) és pánikszerűen igyekszik bővíteni az átfejtési kapacitást. Igen, ilyenkor az átfejtőállomás-engedélyezési szakhatóság több munkatársa is új autót vesz, illetve feltűnik olyan klubokban, amelyeket anyagi okokból egyébként nem szokott látogatni.
Természetesen ennek vannak káros hatásai. A szegény indonéz kórházban nem lesz maszk, lehet hogy az új brémai lefejtőállomás nem a legszabályosabb, szóval a piacra figyelni kell, mert az az optimális árat keresi és semmi mást.
Döntéshozatali szempontból azonban ezt a folyamatot nagyon figyelembe kell venni. A másik árfelhajtó szempont ugyanis a pánik, ahogy arról itt már sokszor írtunk, az emberek percepciója arról, hogy HOLNAP lesz-e gáz vagy sem. Amikor a német (és a magyar) politikai elit elkezd vásárolni, hogy bejelenthesse, hogy van gáz holnapra is, elkezd felmenni az ár.
Ez is természetes dolog, csakhát a németek megengedhetik maguknak hogy pár milliárd eurót eltapsoljanak a nép komfortérzetére, mi meg nem. De nem is kell, ilyenkor jönnének képbe azok a szakemberek, akik hallottak harangozni a futures market fogalmáról és tudnak beszerzést tervezni.
Ha nem hallgatunk a szakemberekre, akkor az egész beszerzésünket a legmagasabb áron kötjük le, és amikor ott állunk, hogy a komplett Balkán és PIGS országok még egy csepp gázt nem égettek fűtésre, mert 25 fok van, és emiatt a harmada a gáz ára annak, amennyin mi vettük, akkor nézünk mint hal a szatyorban.
De mondok rosszabbat. Amikor majd a lefejtési kapacitás is üresen kongázik a kikötőben, és a hajók mindenféle egy helyben állási költségei (ilyen napi tíz- és százezer eurókról beszélünk) elkezdenek igazán kellemetlenné válni, akkor mindenki igyekszik majd valahogy a piacra dobni a betárolt gázt, mert lehet még olcsóbbat betárolni. Ennek persze komoly fizikai korlátai vannak (mennyit lehet keresztülnyomni a csövön). Aztán erre majd jön egy ellenkező irányú korrekció, amikor majd megint drágul, és így tovább. Vannak emberek, akiknek ebből a mechanizmusból van diplomájuk, ők a közgazdászok.
Na, ha rájuk hallgattunk volna, nem a dunakeszi futsal csapatra, meg az árfolyamsámánra, akkor nem lennénk ilyen szarban. Ja meg persze, ha nem az lenne a szempont, hogy mennyit oszt vissza Putyin…
