Ahogy itt már többször írtuk, a katonai vezetés is egy szakma. Persze az ember szeme elé főleg a romantika kerül, a hősies rohamok vagy az utolsó töltényig tartott Azovstal üzem. Valójában a sikeres katonai műveletek titka a tények alapos, minden romantikus interpretációt nélkülöző ismerete.
Hogyan küzdjön a gyalogság az ellenséggel? Mit tanítson az üvöltöző őrmester a bakáknak?
Ezt nem lehet tudni anélkül, hogy nem tudunk olyan dolgokat, mint hogy meddig hord egy átlagos ágyúnk (honnan adjuk a tüzérségi támogatást), meddig lő el viszonylag pontosan egy átlagos baka, hány lövésenként akad el átlagosan a fegyvere, hány métert képes futni egy rohamban teljes felszereléssel. Hány kalóriát kell neki adni naponta ahhoz, hogy ne csökkenjen lényegesen a harcértéke? Milyen mennyiségű vért kell a tábori kórházba vinni és milyen vércsoportból kell több? Melyik csapágy megy leghamarabb tönkre a T-62 tankban és milyen olajat szeret az Ural teherautó motorja? Hány napnyi nem mosdás után lesznek tetvesek a katonák, és ezt hány nappal követi a flekktífusz robbanásszerű terjedése?
Ilyen kérdésből van még több ezer másik, és az ezekre adott válaszok, és a válaszra épülő tervek adják egy ország katonai doktrínáját. Szerencsére már jó ideje nem önállóan kell ezeket megtalálni, hanem szövetségi rendszerben. A NATO szabványok jelentős része járt már háborúban, így viszonylag pontosan előrejelezhető a válasz sok fenti kérdésre. Egy-egy cipőtalp vastagsága vagy nadrágszíj szélessége azért annyi, mert valahol, valaki (sok valaki) már meghalt amiatt, hogy nem annyi volt.
Természetesen a szovjet (orosz) katonai doktrína is ugyanilyen kérdésekre és válaszokra épül. Ezekben megjelennek alapvető kulturális különbségek, az emberi élet értéke, a háborúra adott várható társadalmi reakció minősége (pl. hogy mennyi dühös hadiözvegy lesz, mielőtt a társadalom nem tolerálja tovább a háborús veszteséget).
A hadszíntéren levő parancsnoknak tehát amikor azt mondják, hogy jön X létszámú erősítés, kérdései vannak. Milyen képzettséggel, milyen fizikai állapotban érkeznek azok a katonák? Nyilván szeretné ő, ha legalább 2-3 hónapon át, gondosan kiképzett, jól táplált, egészséges katonák érkeznének, elsőosztályú felszereléssel.
De nem az a fő baja, hogy szedett-vetett csürhét kap (mert azt fog kapni). Hanem az, hogy ezt nem mondják a szemébe. Mert ha kap öt-hatezer embert, aki harcra alkalmatlan, elteszi őket hátra vagont lepakolni, tábort őrizni, és igyekszik 2-3 hét alatt legalább alapfokú harcfeladatokra kiképezni őket, aztán feltölteni velük a védekező állások létszámát, hátravonja pihenőre a leharcolt katonákat, akik a maradékkal 1-2 hét pihenőn nagyjából összekovácsolódnak, így lesz egy újra feltöltött alakulata. Ez van a tankönyvében, hogy ezt így kell csinálni.
Nyilván ha nem ötezer nagyjából épkézláb férfit kap, hanem harmincezer népfelkelőt, arra is van megoldás a tankönyvében, csak az nem támadásról szól, hanem az elfoglalt terület “pacifikálásáról” (terrorizálásáról) és legalább 2-3 hónapról, mire csinál belőlük bevethető katonákat.
Közben egy másik tábornok, aki a logisztikáért felel, szintén a haját tépi és szidja a központot. Folyamatosan futnak be hozzá a kérések. Küldjön előre lőszert és élelmiszert. Igenám, de a front mögötti gyors kiképzéssel megbízott ezredes tegnap volt itt dühöngeni, hogy lőszer nélkül nem fogja tudni megtanítani lőni a hülye civileket, továbbá kéne neki élelmiszer, mert a legénység lázadozik, és a lakosság rossz minőségű szamogont ad el nekik hektószám, szóval fegyveres őrség (éles lőszerrel, naná) sem ártana. Igenám, de a sínen hátrafelé is kéne menni a sok javítandó tanknak, erre egy órája jött a parancs, hogy a rendezőpályaudvaron szabaddá kell tenni két vágányt, mert előredobnak holnap reggelre még tízezer frissen sorozott burjátot, akik most fognak életükben először európai kosztot enni, amitől természetesen hasmenés fog rájuk jönni, tehát akkor kéne valahonnan tíz mázsa klórmész pluszban a latrinákra…
Persze van ezek nélkül is tömeges mozgósítás, csak két dologgal kell számolni. Az egyik természetesen a magas halálozás, a legváltozatosabb tábori betegségektől. Tetvek, rühatka, kolera, tífusz, tripper, szepszis, vitaminhiányos betegségek. Ezzel összefüggésben a másik, az alacsony harcérték.
Már hallom is, hogy nade a második világháborúban a legendás orosz szuronyhenger. Igen, csak ott a cikk elején említett katonai doktrína úgy szólt, hogy elöl mentek a gárdaalakulatok, megcsinálták az áttörést, utánuk zúdult a rosszul kiképzett, rosszul felszerelt zöm, akik befejezték a melót és fosztogattak, és zárta a sort a csecsen hegyirablókból sorozott tábori rendőrség, akik lelőtték azt, aki úgy gondolta, hogy mégis inkább hazamenne.
Az orosz katonai doktrína most is őrzi ennek a nyomait, de több lényeges elem hiányzik. Az egyik az ütőképes elitalakulatok az élen (voltak, de nagyrészt felmorzsolódtak) a másik pedig a mozgás. A szuronyhenger nem állhat, mert ha táborozni kezd, akkor robbanásveszélyes lesz, a fent leírt tábori problémák okozta elégedetlenség miatt.
Emiatt aztán egyrészt van miért félni az orosz mozgósítástól, ezeket az embereket az életösztönük fogja előre hajtani. Menekülni fognak az éhség és a betegség elől, akár a fagyhalál irányába is, hiszen valami esély csak van rá, hogy egy halott ukránról le tud venni kabátot, bakancsot, vagy épp valamelyik háznál tud rabolni magának ennivalót.
Ugyanakkor viszont az amúgy is túlfeszített orosz logisztika könnyen beleroppanhat abba, hogy akármennyire rosszul is, de további százezreket kell ellátni.
De az orosz tábornokok akkor lesznek különösen kétségbeesettek, amikor ezeket az alakulatokat Jodl és Keitel mostani megfelelői természetesen teljesen feltöltött, felszerelt, ütőképes hadosztályokként fogják feltenni a főnök térképasztalára, és elkezdenek majd jönni a jobbnál jobb parancsok Moszkvából…
