Ezt írja Wiesner:
“Berg Dániel, a Momentum elnökségi tagja válaszában helyesen világít rá, hogy ami ma Magyarországon van, az „nem-demokrácia” (s hogy a cselekvés szempontjából ez a meghatározás elég is, fölösleges belemenni a mostanában oly divatos, de parttalan definíciós vitákba), s ebből a helyzetértékelésből adódóan a hangsúlyt a nem szokványos módszerekre kell helyezni.”
A “mostanában oly divatos definíciós vitánál” kevés fontosabb dolog van, még akkor is, ha a vita parttalan vagy parttalannak tűnik.
Wiesner írása ugyanis tipikus példája annak, amelyet én magamban a “végre oda kéne mán’ baszni” típusú nézeteknek nevezek. De szokták ezt fotelforradalmárnak hívni. De én nem akarom becsmérelni sem Wiesner urat sem pedig a hozzá hasonlókat, mert van igazuk, vagy legalábbis az általuk felvetett problémáknak van valós alapja.
A “basszuk mán oda” érzés az elégedetlenségből fakad, és az ilyen cikkek kiváló lehetőséget adnak arra, hogy ezeket valaki jól kimondja. Az elégedtlenség oka pedig az, hogy nem lehet a jelenlegi politikai környezetben érvényesülni.
Mert ez nem demokrácia? A kérdés jó. A rendszer abban az értelemben valóban nem demokrácia, ahogy Németország vagy az USA az. Vagy Franciaország, pick your favourite. Ugyanakkor jelenleg egyetlen fontos partnerünk sem mondott olyat, hogy Magyarország ne lenne demokrácia. Nyilván megfogalmaznak mindenféle aggályokat a civil szervezetektől kezdve, a mostmár mindenféle kertelés nélkül Orbán parancsainak engedelmeskedő ügyészségig és számvevőszékig, de egyelőre kívülről senki se nevezi Orbánt zsarnoknak.
Naná, hogy nem nevezi, hiszen akkor meg kellene magyarázni, hogy mi a fenéért tűrik el, immár évek óta. Ráadásul Orbán nem veret szét utcai tüntetéseket (20-30 ezer tüntetőn nincs mit szétverni és ennyi ember gigatüntetésnek számít nálunk, Franciaországban meg egy sima áremelésre ég az ország…) Nincs komoly ellenzéki párt, és egészen a most kezdődött ÁSZ-os támadásig nem is bántották őket.
Dehát (teljes) demokrácia sincsen. Oké, kimondtuk és most várjuk a hatást. Meglengettük a varázspálcát, kimondtuk a varázsigét…és nem történik semmi. A Harry Potter ugyanis egy mese.
Dehát a nép forradalmat akar! Nem. A nép nem akar forradalmat. A nép félti a kis egzisztenciáját, vagy kivándorolt, vagy vonatjegyre sincs pénze, hogy feljöjjön Pestre tüntetni, Orbánnak is fizetni kell a buszt, pedig az ő hívei vallásos buzdulatból jönnek. Az, hogy olyan hülyék, hogy nem kérdezik meg, hogy miért nincs nekem pénzem Pestre felmenni saját zsebből, az sajnos szomorú dolog, dehát ez van.
Akkor csináljanak a politikusok forradalmat! Mondjanak le, zárják be a pártjaikat és csináljanak egy nagy rendszerváltó pártot és új alkotmánnyal ötödik köztársaságot!
Ezzel nekem vitatkozni kéne. De ezzel nem lehet. Nagyon szép lenne, de nem lesz.
Nem, a politikusok, akiket olyannyira szeretünk szidni, nem fognak Vesta-szüzekké változni. Vagy szentekké vagy turulsámánokká, ízlés szerint. Ők szeretnék megtartani a pozícióikat és biztosra mennek. Azért politikusok.
Felőlem tessék forradalmat csinálni, csak ezt az álmodozást hagyjuk már. Ameddig van kenyér a boltban, addig nincs forradalom. Adja isten, hogy legyen kenyér a boltban.
Az Orbán-rendszer leváltásáért pedig meg kell dolgozni, nem pedig ülni a fotelben és óhajtani a forradalmat, ölünkben egy laptoppal. Van egy másik tevékenység, amely szintén a valóság egy idealizált és irreális szeletének nézésén alapul és szintén laptoppal az ölben szokás a fotelben csinálni. Csak ahhoz nyitnak egy inkognió ablakot.
Na ez is pont olyan. Egy kis otthoni forradalmárkodás, privát ablakkal, hogy az asszony meg ne tudja.
