Miért teljesen értelmetlen dolog a teniszszövetségnek 2,5 milliárdot adni?
Most még egy kicsit ne foglalkozzunk azzal, hogy onnan előzőleg eltűnt 3,5 milliárdocska, tehát valószínűleg lyukas az a vödör amibe közpénzt zúdítják.
A tenisz rendkívül összetett mozgásforma. Egy jól sikerült ütés feltétele, hogy az emberi test összes ízülete egy meghatározott ideális szögtartományban álljon. Alacsonyan kell lenni a súlypontnak, futó-szökdelő-csúszó mozgással kell megérkezni olyan helyzetbe, hogy a labdával szemben legyünk, ott pont megfelelő mértékben kell az ütő kezünkkel ellentétes lábbal keresztbe lépni. Közben az ütőt pont jó szögben kell fogni, jó szögben lendíteni és így el is jutottunk egy egyszerű tenyeres ütésig. Még nem helyeztük a labdát, nem döntöttük el, hogy pörgetünk vagy nyesünk, hogy az ellenfél erős vagy gyenge oldalára ütjük, próbáljuk a labdát pont a vonalra helyezni vagy épp csak a pálya másik oldalára kényszerítenénk az ellenfelet… Nem csoda, hogy noha sokak hobbija a tenisz, szabályos ütésekkel, szépen teniszezni nagyon kevesen tudnak.
Mint minden ilyen sportnál, ott tudnak sikeres sportolókat nevelni, ahol a gyerekeket az alap mozgásformákra egyébként megtanítják. Erre szolgál az atlétika, a torna, egyes küzdősportok, hogy kiegészítő sportként készítik elő a terepet, hogy a teniszedzőnek ne kelljen azzal vacakolni, hogy a gyerek nem tud szökdelni, vagy a nyolcadik fekvőtámasznál lila fejjel hasal le.
Az alap sportokhoz kapcsolódik életmód, táplálkozás, napirend, amely nélkül szintén nem lehetséges az élsportolói lét. Ez így együtt hatalmas rendszer, amelyet egy sportért nem is érdemes kiépíteni, ahol jól működik, ott két-három másik sport is ráépül. Például a brazilok vagy a horvátok valamennyi labdajátékban a világ élvonalához tartoznak.
Odaadni a teniszezőknek 2,5 milliárdot tehát olyan szempontból felesleges, hogy ennek nem feltétlen lesz eredménye. Előfordulhat olyan, mint Fucsovics Márton esetében, hogy van egy tehetséges gyerek és pont egy olyan városban ahol népszerű a tenisz (Nyíregyházán az) pont van ott egy jó edző és felfedezi. Az nem lesz belőle, mint a szerbeknél meg horvátoknál, hogy mindig van egy csomó -vics és -ics a világ élvonalában.
Ilyen (illetve ennél nagyobb) adományok elérték már a focit, a kézilabdát, a vízilabdát, amelyekből várurak elszigetelt várakat építenek és akadémiailag próbálnak világszínvonalú sportolókat nevelni olyan gyerekekből, akiknek nagy része nem találkozik magas színvonalú iskolai tornaórával és szervezett tömegsporttal. Hacsak a szülő nem erőlteti. És ezzel megérkeztünk Iványihoz és L. Ritók Nórához.
Ők ugyanis olyan gyerekekkel foglalkoznak, akiket nem íratnak be balettra, karatéra, latinra, zeneiskolába. A rendes iskolába is csak azért, mert annak elmaradása esetén büntetés jár. Népszerű NERjobboldali klisé, hogy meg kell adni az egyenlő lehetőséget aztán éljen vele, mert a nagyfateromnak sem volt könnyű oszt mégis. Legutóbb egyik fideszes indikátoremberenél, DJ Jeszynél láttam ilyen képet. Én azt hittem mindenkinek világos, hogy ez miért nem igaz, de úgy tűnik, ki kell ezt is fejteni.
A legtöbben nem tudunk semmit arról a világról, amelyben az Igazgyöngy és a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség működik. Nem akarok a nyomorról színes képet festeni, mert közelről én sem ismerem szerencsére. Jelen írás szempontjából két tulajdonságát emelem ki a nyomornak:
- reménytelenség
- stigma/trauma
A nyomorban élő szülő, aki huszonéves, amikor a gyereke óvodás-iskolás korú lesz, már “kész van” vagyis pontosan tudja, hogy neki már nem lesz jobb, ha eddig nem lett. Ez az érzés nagyon fontos különbség a szegénység és a nyomor között. Én is tudok a családi legendáriumból könnyfakasztó történeteket mesélni a szegénységről a nagyszüleim generációjában. Csak ők tudták, hogy van előre. Éltek nem szegény sorban, olyan emberek gyerekei-unokái voltak, akiknek a munkából volt a feje fölött fedél, jártak iskolába stb. Ahogy egy ilyenen átment ismerősöm mondta: Késsel-villával ette a darás tésztát gyerekként. Nagyon-nagyon szegény volt, de nem nyomorgott.
Az igazi munka az, hogy az ilyen helyről jövő gyerekkel elhitessék, hogy van út előre és felfelé. Ez pedig csak úgy megy, hogy a szülőt is naponta megdolgozzák, hogy de igen, a gyerekért áldozatot kell hozni, mert lehet hogy a vonat neked már elment anyuka, de a gyereked még felszállhat rá.
Anyuka pedig erre lehet azt fogja mondani, hogy úgyis ledobják. A nyomor ugyanis stigmatizál. Tisztes szegénységből jövő parasztgyerekként meg lehet ragadni az úri társaságban, mert az embernek van tartása. Én se szegény, se parasztgyerek nem vagyok, de én is kerültem például olyan szituációba, hogy egy asztalnál egy magyar közszereplő, aki tudja, hogy politikai ténykedéséről nem vagyok nagy véleménnyel, elkezdte a mellette ülőnek (hangosan, hogy én is halljam) elemezgetni a “szabolcsi paraszt kálvinista kurucokat” akik miatt Magyarország modernizációja eleve elvetélt kísérlet. Én történetesen büszke vagyok a fenti jelzőkkel illethető felmenőimre, és képes voltam erre nem reagálni.
Az első generációban ez nagyon nem így működik. Aki átélte a nyomort, aki elé álltak oda egy hely bejárata előtt, hogy csórikám te ide nem jössz be, először parasztozzák, vidékizik, cigányozzák le, az érzi a stigmát. A gyereke is érzi, az unokája pedig élénken emlékszik rá. Olyan ez, mint a holokauszt-túlélők harmadik generációjának lelki bajai. Pontosan ugyanígy van a nyomorból indultak harmadik generációjánál is. De a legnehezebb az első generációban. Elmondani, hogy nincs stigma. Elfelejtjük, hogy ezeknek az embereknek nem azt mondta az apja, mint nekünk, hogy “az is ugyanolyan büdöset fingik fiam, mint te” hanem azt, hogy “rohadt gazdagék, ne is menj a közelükbe”.
L. Ritók és Iványi pont ezt a munkát végzi el, segíti azt az óriási első lépést megtenni az embereket. Ahogy írtam a rövid posztban is: ez van olyan nagy munka, mint egy teniszező mozgását úgy összerakni, hogy a Rod Laver Arénában a harmadik szettben is szépen pörögjön az a tenyeres.
Miért üldözik? Két okból.
- társadalmi mobilitás elnyomása
- fingszag
A rendszer alapvetően rosszul tűri, hogy a nyomorból ki lehet törni. A Kádár-korszak egyik nagy szólama volt az, hogy bármilyen parasztból bármilyen nagy ember lehet. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy édesanyám kutatási területéről van szó, így tudom, hogy a helyi elit jórészt a rendszerváltásokon (már elfelejtettem hányat számolt össze Tölgyessy a kiegyezés óta, de sokat) átívelően megmaradt. Az igaz, hogy elit alatt nem feltétlenül franciául beszélő arisztokratákat kell érteni, hanem helyi, tehát sokszor paraszti elitet, akinek nem volt még középfokú végzettsége se. De az “egyszerű parasztból akadémikus” történetek mögött sokszor az van, hogy ha kis szociológiai kutatásokat végzünk, hogy az egyszerű paraszti ősök az adott falu 4-5 legmódosabb családjából származnak, ahol gazdaszemlélet volt, ahol elvárás volt, hogy okosabbnak kell lenni a napszámosoknál. Persze azt nem akarom állítani, hogy nem törtek fel a legeslegalsó néprétegekből, csak azt, hogy nagy részük nem onnan tört fel, hanem eggyel fentebbről, a szegénységbe süllyedő, de a lábát a nyomor küszöbén megvető egykori parasztelitből.
Vagyis nálunk az teljesen sose valósult meg, hogy tényleg mindenki előtt, korlátlanul ott legyen a lehetőség. Az “ott van a lehetőség” ugyanis nem azt jelenti, hogy mindenki beadhatja a kölykét az iskolába, hanem pontosan az olyan segítő-támogató szolgálatot, amit most éppen beszántani törekednek. Az egész vidéki Magyarország jelenlegi politikai életformáját tenné tönkre, ha elkezdene tömegesen cigányelit lenni. Cigány elit jelenleg ugyanis nagyon szűken van. Van külön gazdag cigány bűnözésből, és kulturált cigány, aki viszont elszigetelődik a többi, még nyomorgó cigánytól. Persze a demográfiai trend nagy úr, szépen megindult már a beszűrődés a nemcigány társadalom alsóbb rétegeibe, de az áttörést a tömegesen és jól taníttatott cigány gyerek fogja jelenteni. Na az momentán senkinek sem hiányzik a mostani elitben. Még csak az kéne, hogy most a nyomorban kényelmesen mozgatható emberek egyszercsak elkezdjenek kiemelkedni. Az ilyen, a mindenkori hivatalos hajléktalan- és romapolitikából kilógó cigánysimogatók, akik elmennek és dolgoznak a problémán gyanúsak voltak Kádár alatt és gyanúsak most is.
A Fingszagrend osztogatásakor néha felmerül, hogy mi is a fingszag.
A fingszag a középszer diadala. Amikor bárki, aki eredményt érne el, gyanús. Mellesleg ez a hazai sportéletet is jellemzi. Nagyon erős személyiségnek kell lenni egy edzőnek ahhoz, hogy ne nyírják ki, ha nyer a tanítványa. Mert ha X képes tíz év alatt 15 NB-1es és két válogatott focistát kiadni a keze alól egy százezres városban, vajon miért nem sikerül ez Y-nak egy másik ugyanekkora városban? A gyerekek nagy átlagban egyformák, tíz év elég hosszú idő, hogy az embernek csiszolatlan gyémántok hulljanak az ölébe. Amikor meg X nem Y-nal áll szemben, hanem a teljes ábécével, akkor a teljes ábécé kinyírja X-et mert ki fog derülni, hogy tehetségtelen.
Miként ez a sors vár arra is, aki nem rendőrrel zaklatja a hajléktalant, hanem keresztényi módra (ugyebár kereszténydemokrata kormányunk van, ha valaki esetleg elfelejtette volna) segít rajta, aki nem tele szájjal cigányozik, hanem nekiáll ötször annyi munkát beletenni egy cigánysorról felszedett gyerek nevelésébe, mint amennyit egy rendezett családi háttérből jövő, nem hátrányos helyzetű gyerekébe kell.
Kinyírják, mert kiderülne, hogy csak munka és alázat kell ebbe, nem pedig magyarázatok. Hogy lehet itt hatféle Tervet és Központot csinálni, eredmény akkor van, amikor valaki dolgozik.
Ráadásul mint tudjuk, a munka nemesít. Márpedig a fingszagnak része az is, hogy magától az állampolgár csak úgy nem érhet el valamit. Az a gondja a NER-nek, hogy tőlük függetlenül lehet eredményt elérni, társadalmi megbecsülést szerezni. Olyan nincs, főleg a NER-ben nincs, hogy az állam mindenféle ideológiai igazodási kényszer, behódolási elvárás nélkül kiküldjön valahova pénzt és azt ott hasznosan és becsülettel elköltsék. Nem is annyira az az egy-két millió hiányzik, amit ezekből a pénzekből esetleg vissza lehetne osztani, mert ez a NER pénzszivattyújában észrevehetetlenül kicsi összeg.
A teniszszövetségben ilyen nem fog előfordulni. Mindenki tudja, hogy azt a 2,5 milliárdot Lázárnak köszönhetik, oda kell menni hűséget esküdni, az ő környezetével kell jóban lenni, és oda is kell visszacsurgatni ami illendő. Így lesz az a pénz nagyrészt nemcsak értelmetlen, hanem bűnös is.
Persze, mint mindig, most is kifejezem reményem, hogy nem lesz igazam, amikor a NER természetéről írok.
