Így láttam, hogy az ATV-n indul egy műsor, ahol középkorú, besavanyodott férfiak affektálva különböző közéleti kérdéseket vitatnak meg. Abban az öt percben, amíg néztem (Panamajack saját állítása szerint közel félórát bírt ki) végig azon gondolkoztam, melyiknek mije fájhat. Meg természetesen azon, hogy én ilyen kúl nem lehetek, pedig a kamera előtt valószínű én is így néznék ki, mármint olyan pasasnak, akinek fáj az élet, semmi se tetszik.
Viszont valószínűleg (legalábbis ezt látom az itthoni tükörben, amely, mint tudjuk mindig hazudik) én nem ugatnék. Nem szólnék be senkinek és küldeném el az anyjába.
Aztán olvastam az azonnali Bayer-interjúját, ahol a kötelező Orbán-felláció és a lakáscseréivel kapcsolatos önfeljelentés mellett Bayer elmondta, hogy ő kiéli magát a Bádog nevű blogjában, amely a szépemlékű Index-fórum “baszd le az előtted szólót” topikjára emlékeztet hangvételében.
Aztán tegnap érkezett a Pesti tévé bemutatkozó videója, ahol nagyrészt jóval negyven fölötti emberek próbálják megszólítani a fiatalságot. Díszfiatalként egy-két huszonöt év körüli játssza a kúl mai gyerek szerepét. Ilyenkor az embernek a viccbeli moszkvai sztriptízbár jut eszébe, egy ügyes elvtárs úgy tűnik feladatul kapta a fiatalok megszólítását. Amely úgy történik, hogy ötven körüli politikusokra aggatnak kúl jelzőket. Őszintén csodálkoznék, ha ezt azokon a fidelitasosokon kívül, akiknek másnap el kell mesélni hogy mit láttak, bárki harminc év alatt nézné.
Ami közös ezekben, és ami engem, aki egy csigaházban élek, ahol a Bartók rádió szól, idegesít ezekben, az a hangnem. Mindegy ugyanis, hogy a politizálgató negyvenes-ötveneseket célzó beszélgetőműsor, a titokban azért bazmegezni szerető, de magukat dámáknak képzelő naftalinszagú budai fideszes asszonyságoknak írogató Bayer Zsolt, vagy a dinamikus fiatalságot megcélozni akaró, és végre-végre a húsosfazék közelébe jutó fideszes médiazacc kerül elém.
Mindegyik agresszív.
Beszól, felkérdez, lenyom. A kurva anyád. Mindenki, aki szembejön. Az biztos, hogy én elég mimóza vagyok (színházba is azért nem járok, mert kellemetlenül érzem magam, ha egymással hangosan beszélő embereket látok, akár csak a színpadon) de szerintem nem csak az én ingerküszöbömet lépi ez túl. Szinte bárhova nyúlok a magyar médiában azt látom, hogy mindenütt a verbális agresszió megy.
De ezt látom a facebookon is. Valamelyik nap egy csoportban egy nő kitett magáról egy képet, amelyen szépen kirittyentve mosolyog a kamerába. Szemmel láthatóan az ötödik szelfi lehetett, az előző négyet természetesen törölve, mire az ötödiket kirakta a facebookra. Férfiak és nők vetélkedve szólogattak be neki, leginkább hogy nézel ki és a mit képzelsz magadról tartalommal. A munkám során (tudom, mentem volna péknek) is megemelkedett agressziós szinttel találkozom.
Aztán sokan kérdezik tőlem, hogy miért nem követem X podcastet, vagy miért nem nézem Y műsort. Azért mert rosszul vagyok attól, hogy beszélni, ma nyilvánosan, csak hangosan lehet és úgy, mintha fel is akarnám pofozni azt, akinek beszélek.
A legrosszabb ebben az, hogy ez végtelenül fárasztó. Márpedig a fáradt ember ingerlékenyebb, ezért aztán agresszívabb lesz. De aki agresszív, azt ébren tartja az adrenalin, amitől aztán szépen lassan függő lesz, és már másképp nem is tud beszélni, csak így. Ezzel fáraszt másokat, akik ingerlékenyek lesznek…
…és eljutottunk oda, hogy fáradt és agresszív emberek országa vagyunk, és már csinálnak nekünk külön fáradt és agresszív tévéműsort. Pár éve a Britsh Bake-off (valami ilyesmi volt a címe, egy túlszaturált zöld gyepen álló sátorban angol átlagemberek lélegzetelállítóan jó sütiket sütnek) nevű vetélkedőműsort behozták Magyarországra. Na, a magyar verzióban a zsűri gyakorlatilag szétsavazta a szereplőket, meg azok is egymást, hamar vége is lett a dolognak, mivel a franchise lényege az lett volna, hogy sütögetni jó, a sütögető emberek szeretik egymást, különben is, a műsorban annyi cukor fogy, amennyi mellett lehetetlen boldogtalannak lenni. Nekünk sikerült.
Fárasztó.
