Az Ukrajnában zajló háborúval kapcsolatos hírek központi eleme az utóbbi napokban a fáradtság. A háború egyik fontos új fejleménye az, hogy aki friss híreket akar, az nem a sajtót követi, hanem mindenféle bloggert, twitter- és telegram-csatornákat. Ennek az a hátránya, hogy egy újság szerkesztőségében több ügyeletes szerkesztő, újságíró van, és az újság egyenletesebb színvonalon dolgozik. Az egyedül dolgozó, hirtelen referenciaponttá váló blogger meg kimerül. Ezt én is jó párszor éreztem már a Múzsa írása közben. Ha napokig, a kenyérkereset mellett blogolunk, akkor becsúsznak gyengébb posztok, illetve néha idegből leírunk olyat, amelyet másnap visszanézve mi is csodálkozunk.
Ezt a jelenséget figyelem meg a napokban az általam követett ukrán és putyinista forrásokon is. A szeverodonyecki állóháború hírei lassan kifárasztottak mindenkit. Nagy események nincsenek, és a két fél közötti kommunikációs háborúban is megy a gondolkodás, hogy mit lehetne mondani, hogy a világ közvéleménye figyelmét fenntartsák.
A világban ugyanis számtalan esemény érdemel még figyelmet. A világ energiaellátásának komplett újragondolása folyik, amelyben napvilágra kerülnek olyan sérülékenységek, mint ami a schwechati baleset miatt előállt. Afrikai országok aggódva nézik, hogy jön vagy nem jön gabona. Törökország Észak-Szíria “biztonsági okokból” megszállásával (a kurdok ellen, nyilván) próbálja terelni a figyelmet gazdasági nehézségeiről és területre váltani a szorosok lezárásával és a Bayraktar drónokkal szerzett jófej-pontjait. Megindulnak az első venezuelai olajszállítások Európa felé. Kiberháború zajlik, amely bármikor produkálhat olyan eseményt, amikor nem valami kóbor orosz hivatal oldalát törik fel, hanem ennél sokkal húsbavágóbb dolog történik. Zajlik az amerikai választási kampány, a felfokozott hangulatban néhány naponta jön hír valami őrültről, aki puskával éli ki frusztrációit.
Ebben a környezetben mind az orosz, mind az ukrán fél azzal szembesül, hogy nehéz “eladni” a háborút, holott mindkét félnek nagyon fontos a pozíciók tartása a kommunikációs térben is. Oroszországot érték óriási presztízsveszteségek, de még mindig nagyon sok ember gondolja azt, hogy tulajdonképpen az oroszok a terv szerint haladnak, minden eddigi fiaskójuk csak csel és tudatos terelés volt, és voltaképpen azért sorakoztatták fel a világ egyik legnagyobb hadseregét Ukrajna határán, hogy néhány megyét elfoglaljanak, és hamarosan stratégiai győzelmet aratnak.
Minden nap, amelyet az orosz hadsereg Szeverodonyeck házai között tölt, rombolja ezt a képet. Az oroszok sikert akartak, akarnak elérni, és úgy tűnik siettetni akartak egy katlancsatát, amelyet úgy kezdtek el, hogy a katlant előtte nem zárták be, vagy nem teljesen zárták be. Ellentmondó tudósítások jönnek naponta többször arról, hogy az odavezető utat kontorrálják vagy csak belövik néha ágyúval.
Az ukránok pedig, noha erős érvek szólnak amellett, hogy adják fel ezt a jelentős, de azért nem annyira jelentős pontját a frontnak, rájöttek, hogy a koncentrált orosz erőket itt lehet koncentráltan tartani. A zseb bezáródása nélkül az oroszok kerültek abba a helyzetbe, hogy nyomni-nyomni-nyomni kell egy olyan ponton, ahol a viszonylag kis fronton az ukránok pont tudnak védekezni. Ez ukrán részről nemcsak helyi taktikai előnyt jelent, hanem azt a stratégiai előnyt is, hogy minden minőségi orosz alakulat itt van, Ukrajna többi részébe hatvanéves tankokat szállít már az orosz fél, és jól láthatóan defenzív hadviselésre készül. Vagyis ukrán részről erős érvek szólnak amellett, hogy fenntartsák ezt a koncentrált helyzetet. Az orosz fél pedig közben a harapófogó végein, Izjumnál és Popaszna körzetében igyekszik visszanyerni a kezdeményezést, és bezárni a zsebet.
Ez a helyzet azonban kommunikációs szempontból nagyon nehéz. A putyinista kommentátorok ugyanolyan vad üzemmódban vannak, mint amikor Kijev környékén kezdett szorítani a cipő. Ebből azonban hiba lenne extrapolálni orosz összeomlást. Az orosz összeomlás nem lehetetlen, azonban hiba lenne ezt önmagában abból eredeztetni, hogy az oroszok fáradtak, és fáradtan kell megmagyarázniuk, hogy miért folyik egy nagyjából budapestnyi területen a háború, immár egy hónapja és miért nem tudnak ezen a területen átgázolni.
Ráadásul közben az ukrán oldalon is komoly gondok vannak. El kellett kezdeni tervszerűen beadagolni a veszteségeket a közvéleménynek, és Zelenszkijnek, akinek az élete szimbolikus jelentőségű, el kellett kezdenie frontot látogatni a morál fenntartása érdekében, pedig a mesterlövészek nemcsak az orosz tábornokokra veszélyesek.
Objektíven nézve valami olyasmit lehetne a mostani harctéri helyzetről írni, hogy nagy a nyomás mindkét félen, az oroszok igyekeznek egy nagy és részben szimbolikus áttörést csinálni, az ukránok pedig rájöttek, hogy az oroszok ezen a ponton all int mondtak, és megéri ezt a tétet megadni, és nem rögtön odaengedni őket a következő, Szlavjanszk és Kramatorszk közelében vívandó csatához. Ez viszont egy nagy vérszivattyút eredményezett, ahol a két hadsereg élőerőben és technikában is óriási veszteségeket szenved.
A precíziós nyugati eszközök beérkezése viszont elég lassan halad, még mindig van pár hét addig, hogy azt lehessen mondani, hogy ezek tömegesen állnak rendelkezésre. Még mindig hetek kérdése, hogy a svéd hajó elleni rakéták miatt az orosz felszíni egységek még óvatosabban járőrözzenek a Fekete-tengeren, még mindig hetek kérdése, hogy a legújabb spanyol, görög fegyverszállítmányok odaérjenek, és a PzH-2000-es lövegek beszálljanak a már ott lévő francia és amerikai eszközök mellé. Addig véres főnyeremény egy viszonylag kis területen tartani az orosz főerőt.
Ez olyan döntés egy háborúban, ahol a hadvezér tudja, hogy vért ad az időért cserébe. Az ukrán hadvezetés tudja, hogy a sok rossz választás közül most a legkevésbé rossz életben tartani a vérszivattyút. Ennek a választásnak viszont értelmet kell adni, ezért látjuk Zelenszkijt frontlátogatásokon, mert a katonáknak tudni kell, hogy amit csinálnak, az egész Ukrajnának fontos, és el kell magyarázni a világ közvéleményének is, hogy amit látnak, az nem értelmetlen véráldozat. Ugyanakkor el kell magyarázni azt is, hogy az orosz véráldozat a minőségi gyalogság elfogyásához, és a végtelen mennyiségű orosz tüzérség véges mennyiségűre fogyasztásához kell, és ez meg is fog történni. Kulcskérdés, hogy a világ ezt elhiszi-e.
