A Múzsa hobbi jellegének egyik előnye, hogy nem kell feltétlen cikket írnom olyasvalamiről, amiről nincs kialakult véleményem. A magyar, de a mainstream nyugati média is harmadkézből származó híreket kap, az első osztályú frissességhez bele kellene menni mindenféle orosz/belarusz/lett/lengyel/lett/litván bloggerek posztjaiba, és ott is figyelni kéne, hogy mikor szórakozik velem az FSZB. Megpróbálom összefoglalni azt, ami eddig látszik.
Annyi mindenképp látszik, hogy a helyzet kritikus. Ha a tüntetésből sztrájkhullám is lesz, akkor az államrend nagyon gyorsan megdőlhet. A brutális börtönbeli verések sem Lukasenkának dolgoznak. Ha ugyanis ennek ellenére folytatódnak a tiltakozások, akkor szintet kell lépni, amire viszont már nem nagyon maradt eszköz a nép közé lövetésen kívül.
Ez a fajta tiltakozás mindig türelemjáték. Ha van az életnek egy normálisan elviselhető, megszokott szintje, akkor az hat a tüntetések hevességére. Ennek a szintnek nincs objektív mércéje. A magyar megnyirbált sajtószabadságot és a fideszes rablók nyíltszíni fosztogatását már Bulgáriában is úgy nézik, hogy egész visszafogott ahhoz képest, ami náluk van. De itt vannak boltok, benne áru, járnak a vonatok, jön a fizetés, így egy-egy tüntetésre már másnap se mennek újra az emberek, hiszen Orbánék ámokfutása vérlázító, de nem annyira, hogy a kiszámítható életét bárki felrúgja.
Lukasenka negyedszázada tartó diktatúrája is ilyen elviselhetőségeken és megalkuvásokon nyugszik, és ugyanúgy, ahogy Orbán, Lukasenka is építhet arra, hogy az ilyen tüntetések egy idő után elhalnak, mivel az emberek csak elmennek dolgozni, sokan nem akarnak valami börtönpincében megverődni, és így tovább. A forradalom lángja elég bizonytalan valami. Igazából két dologtól kell tartani: az egyik, hogy már nem rettennek el az erőszaktól, a másik pedig, ha a forradalom általános csendes tiltakozást is hoz magával. Azt nem tudom, hogy lesz-e vagy már van-e ilyen. A külföldi sajtó az ilyesmiről a saját szája íze, és sokszor a saját olvasótábora vagy kiadója politikai nézetei szerint tudósít.
Azt lehet tudni, hogy Lukasenka nemzetközi helyzete még mindig elég stabil, ugyanis Orbánhoz hasonlóan hintapolitikát folytat az EU és az oroszok között. Az EU alappal fél attól, hogy az oroszok abban a pillanatban, hogy Lukasenka hatalma megdől, bevonulnak. Putyin ezt a Baltikummal nem meri meglépni, mert ott konkrét EU-tagokat kellene megtámadnia, ráadásul ott épp mindenki ezerrel fegyverkezik, ráadásul külföldi katonaság is állomásozik ott. Azonban Belarusz ideális terep a bevonulásra. Lukasenkának meg se kell tehát szólalnia ahhoz, hogy megzsarolja az EU-t: ha én nem leszek, akkor lengyel-orosz határ lesz és ami legalább ilyen fontos: a még ukrán kézen levő Ukrajnát már északról is az oroszok fenyegetnék.
Az EU ezen nyilván elgondolkozik, hiszen nincs EU-kompatibilis, kész alternatíva. Nézzük ismét a magyar példát. A baloldal 2010-es összeomlása óta, úgy, hogy Orbán puhább diktátor Lukasenkánál, sem tudott még összeállni egy használható Orbán-alternatíva. Sem párt, sem vezető nincs, akivel le lehetne ülni megbeszélni, hogy mi lesz Orbán után. A harmadik választásra készülünk az Orbán-féle választási rendszerben, és még mindig nincsen egy értelmes módszer arra, hogy az ellenzék alakzatba rendeződjön. Nem ülnek le kerekasztalhoz, a helyi alkukat az első kis pénzecske ígéretére felrúgják (lásd Göd) és nem rendeznek előválasztásokat sem. És ezek Magyarországon csupa kulturált, késsel-villával evő, részben nyelveket beszélő úriemberek, akikkel nyugodtan és szabadon lehet érintkezni.
Ehhez képest Belaruszban minden szereplőhöz tartozik másfél oldal magyarázat, hogy ez egy nacionalista-liberál-konzervatív-deazértkeresztény-viszontazértszakszervezeti-deamúgymérsékelt párt, pontosabban ez az elnök csaja, mert az elnök épp börtönben van és így tovább. Nem lehet tudni, pontosan mekkora a támogatottsága, nem lehet tudni, ki a helyi Lenin, aki a legkisebb frakciót vezetve egyszercsak kinevezi magát többségnek és elkezdi a többiek módszeres kiirtását.
Ráadásul egy új, EU-párti vezetésre egy csomó pénzt kis kéne önteni, miközben az EU épp abban a dilemmában van, hogy a déli tagországait akarja megmenteni az államcsődtől, lassuló német gazdaság mellett, miközben a keleti tagállamainak stabilitását a sok éven át tartó struccpolitika miatt egyedül az EU-s transzferek biztosítják, mert az Orbán-féle vezetők addig stabilak, ameddig az EU finanszírozza őket. Nem ideális pillanat azt mondani, hogy akkor az EU soron kívül akárcsak 10-20 milliárd eurót ráborít szegény belaruszokra. Arról nem beszélve, hogy egy lopásra és fusizásra optimalizált országról beszélünk, vagyis a pénz 90%-a egy hónapon belül újgazdagoknál landolna, újabb tömegmozgalmakat, és Putyin beavatkozásának veszélyét hordozva.
Az EU-nak tehát Lukasenka, akármilyen brutális diktátor, valójában most jobb lenne, ezért nem várható, hogy nyílt színen kiálljanak egyik vagy másik ellenjelölt mellett.
De az oroszok helyzete sem sokkal jobb.
A Krím megszállásakor ment a propaganda, minden helyben maradó tisztviselőnek bért emeltek, hiszen az nem lehet, hogy megjönnek az oroszok, és mindenkinek rosszabb lesz. Kelet-Ukrajnában, amit le lehetett rabolni, már lerabolták, most ott van egy koldusszegény egykori iparvidék, ahol kenyérre sincs pénz, ha Moszkva nem ad. És ezek viszonylag kis területek ahhoz képest, amit Belarusz jelentene. Bekebelezni egy komplett államot, ahol épp mindenkinek elege van az elnyomásból, és ott államszerű működést fenntartani, egyáltalán nem egyszerű és főleg nem olcsó. Putyinnak pedig nincs pénze. Ha a dúsgazdag EU-nak gondot okoz akár 10-20 milliárd eurót ráborítani Belaruszra, sokszor akkora gondot okoz ez Oroszországnak.
Ráadásuk Putyinnak nem hiányoznak olyan képek, hogy orosz tankok előtt fehér ruhás nők állnak, másutt pedig a Molotov-koktélokkal dobálják őket. Ennek csak azonnali és teljes EU- és amerikai embargó tud a következménye lenni, ami nagyon rosszul esne a német és a francia iparnak, de még rosszabbul Putyinnak. Nyilván visszazsarolhat földgázzal, de ezzel csak azt éri el, hogy Európa alternatív gázellátási projektjei felgyorsuljanak és már középtávon is az államcsődig üssék az orosz gazdaságot. Az amerikaiak és az arabok nagyon-nagyon szívesen veszik át a stafétát az oroszoktól, néhány gázlefejtő kikötőt is nagyon-nagyon szívesen építenek erre a célra…
De nem hiányzik Putyinnak az sem, hogy az orosz hadseregnek fel kelljen vonulnia az EU/NATO határra. A lengyelek röhögnének a markukba, mert az elmaradott Kelet-Lengyelországban állomásozó nyugati katonák és az országba érkező katonai segély ugyanolyan lottóötös lenne, mint Orbánnak az EU-támogatások. És teljesen más dolog néhány bombázóval idegesíteni az angol, a norvég, a finn légvédelmet, mint Belaruszba telepíteni 2-3 komplett vadászezredet, azokkal járőrözni, magas fokú harckészültséget fenntartani, úgy, hogy a másik oldalon állomásozó lengyel F-16-ok és ekkorra valószínűleg már amerikai F-15-ök ne érezzék úgy, hogy egy esetleges éles konfliktus esetén kacsavadászat következne. Ez így együtt még egyszer annyi pénz, mint amennyit Belarusz működtetésére kéne fordítani…szankciók közepette. Putyin tudja, hogy az Szovjetuniót fegyverkezési versennyel kényszerítették térdre, és Belarusz megszállása ugyanezt jelentené.
Valójában tehát neki is az az érdeke, hogy Lukasenka maradjon vagy úgy bukjon meg, hogy egy hozzá hasonlóan oroszpárti, de hintapolitikát csináló utód jöjjön a helyére, aki fenntartja a nagy ütközőzónát. De ezt inkább titokosszolgálati eszközökkel és propagandával szeretné elérni.
A belarusz forradalmárok helyzete tehát nehéz, ugyanakkor az összekötött lábbal táncoló EU és Oroszország között egyáltalán nem reménytelen. Csak azt kell tisztán látni, hogy saját magukon kívül senki másra nem számíthatnak.
