Tegnap ott hagytuk abba, hogy a Covid-járvány előtt Putyin Oroszországa nagyon is a topon volt, ha gazdaságilag annyira nem is, de világhatalmi szempontból mindenképpen.
Sajnos ugyanakkor el is érte a maximumot, amire a korrupt oligarchákra és nyersanyagexportra épülő rendszere képes volt. Többszöl említettük is a Múzsán, hogy az érett putyinizmus sok mindenben emlékeztet a brezsnyevi korszakra: katonailag erős és tekintélyes nagyhatalom, amely belülről rohad, és képtelen tartani az iramot a világ legfejlettebb gazdaságaival (a 70-es és 80-as években Amerikával, Nyugat-Európával és Japánnal, most ehhez hozzájött Kína is).
Szóval összefoglalva: akármennyire is ment a propaganda a Nyugat hanyatlásáról, valójában Putyinék pontosan tudják, hogy Oroszország az, aki igazán hanyatlik. Ezért is vált az utóbbi években az orosz külpolitika egyre agresszívabbá, különösen az EU-val szemben: egy gyenge és széttöredezett Európát Oroszország legalábbis részben dominálni tudna, és pl Németországgal előnyös üzleteket köthet, miközben az uralma alá hajthatja Kelet-Európát.
A Covid és a populizmus ettől egyáltalán nem független visszaszorulása azonban botot dugott a küllők közé, és Putyin úgy érezte, nem várhat tovább a hatalma kiterjesztésével. Úgy számolt, hogy a NATO és az EU túlságosan gyenge és megosztott ahhoz, hogy egy Ukrajna elleni agresszió esetén valóban jelentős ellenlépéseket tegyen; így hát provokáció nélküli, nyílt hódító háborút indított a szovjet birodalom újraélesztése céljából (miután már sikeresen megszerezte Belaruszt és Kazahsztánt).
Erre mondják a pókerben, hogy “túljátszotta a lapjait” (overplayed his hand)
Folyt. köv.
