Mivel lassan egy hónapja kezdett Putyin háborút Ukrajna ellen, sok összefoglaló poszt születik, lehet én is írok majd egyet. Ez nem az lesz. Egy pár nem sokat hangoztatott gondolat. Nyissuk meg a google mapet hozzá, ha nem vagyunk teljesen biztosak földrajzi ismereteinkben.
Mariupol. Az új Varsó, Groznij, Aleppó. Budapesttől légvonalban 1400 km. Teherán szintén légvonalban 1700. Tbiliszi bő 800, Baku bő 1200. London 2700, Almati 3000.
Mit mondanak ezek a távolságok? Azt, hogy az ukrajnai háború a Bizánc eleste utáni Eurázsia alapjairól szól. Bizánc eleste, és a nagy földrajzi felfedezések előtt egész másképp gondolkodtak a világról, mint most. Az Atlanti-óceán volt a nagy és áthatolhatatlan fal, míg a mai EU területétől keletre voltak mindenféle birodalmak, akik hol veszedelmes hódítókként, hol pénzéhes kereskedőkként tűntek fel Európában. “Európa” átlógott Ázsiába, hiszen Bizánc és a hellén kultúra hatása messze benyúlt a mai -isztán országokba és Iránba. Ennek az egésznek a túloldalán, a világ legmagasabb hegyei mögött pedig ott volt a távoli és misztikus Kína.
Az iszlám elterjedése ezt a képet jelentősen megváltoztatta, ma már az Atlanti-óceánt tartjuk átjárhatónak, de a legtöbb embernek fogalma sincs, hogy akár csak Azerbajdzsánban mi van, nemhogy a Fergána-völgyben vagy mittudomén, Buharában. Tudták, hogy Iránban vannak sípályák?
Az Orosz Birodalom létrejötte még jobban elősegítette ezt a folyamatot. Ugyanis a később a “Szovjetúnió lágy altesténe” nevezett területeken az egykori perzsa és türk birodalmak helyén létrejött – isztánok mindig bonyolult viszonyaihoz hozzájött az, hogy ott volt egy birodalom, amely sokszor csak névleg de kontrollálta a területet. Szovjetunió az is, Magomed Abubakrovics, milyen szlávosan hangzik, nem?
Nade mi köze ennek az ukrajnai háborúhoz? Képzelődjünk kicsit.
Képzeljük el, hogy ebbe a háborúba a Putyin vezette Oroszország belerokkan. Újra 1917 van. A nyugatra irányuló offenzívák kifulladnak, a birodalom minden eszközét odavitte, ennek ellenére nem bírtak pár száz kilométernél többet előre nyomulni. Vérszivattyúk alakultak ki, a sereg morálja összeomlott, és az otthoni alakulatok egy frontra vonulási parancs kihirdetése után fellázadtak. A kormány lemondott, a cárt kivégezték.
Ezt a történetet a mába áthelyezve azt látjuk, hogy a világpolitika teljes átrendeződését vonná maga után. Oroszországban következne egy interregnum, ami például az USA-nak időt adna arra, hogy az LNG-szállítások infrastruktúrájának bővítésével lehozza Európát az oroszgáz-drogról. Csak hogy az orosz gáz olyan mint amilyennek az alkoholt szokták hazudni. Mértékkel gyógyszer, mértéktelenül méreg. Semmiféle gazdasági ráció nincs abban, hogy ha ugyanazt az anyagot lehet olcsón, gyorsan csövön Európába hozni, mégis mi a fenéért hajókáztassuk körbe a fél világon. Európának tehát _érdeke_ egy rendezett és a nyersanyagaival kereskedő Oroszország.
Egy összeomló Oroszország viszont se Európának, se az USA-nak nem érdeke. Például Törökország azért nem próbálja kiterjeszteni befolyását még jobban a Kaszpi-tenger vidékére mondjuk Örményországból egy nagy darab kivágása útján, mert tudja, hogy ehhez nemcsak Iránnak lenne néhány szava, hanem az orosz stratégiai bombázóknak is. Nem a sárba beragadós tankoknak, nem a fázó kiskatonáknak. Nem. A Dalnaja Aviacija szólna közbe, akár atommal is. Kivéve ha összeomlás van, és felbátorodás.
Megjelenne a színtéren Kína, amelyik épp most vette meg kilóra a Salamon-szigeteki kormányt. A kirgiz vagy a türkmén se sokkal drágább, főleg ha az orosz hadsereg összeomlik és nincs aki fenyegesse a kínai infrastrukturális fejlesztéseket, mondjuk Kazahsztán irányából.
Én tehát az oroszok oldaláról a veszélyt nem katonai vereségben látom. Az – jelenleg legalábbis – világosan látszik, hogy az ukrán hadsereg nem képes döntő vereséget mérni az oroszra. Hősiesen védekezni megfelelő támogatással képes, akár addig is, hogy orosz (legalább részleges) kivonulást érjen el. Az persze más kérdés, hogy egy ilyen kivonulás minősíthető-e “katonai vereségnek” vagy sem.
Az oroszok számára a veszély egy összeomlás, ami viszont szigorúan hangulati dolog. Nézzük meg lángoktól ölelt hazánkat, amelyet Dobzse László idejében is messze kompetensebb kormány vezetett, mint most. Mégis van itt pár millió honfitársunk, aki miközben 10 deka zala helyett már csak 8 deka birkaánusz- és szójapárizsit tud venni, lelkesen úgy gondolja, hogy Mátyás óta a legjobb királya van. Az oroszoknál sem véletlenül bömböl a győzelmi propaganda. Pontosan tudják, hogy aznap, amikor először kel fel úgy az orosz nép, hogy nemjóság van, megy a Putyin-rezsim a levesbe. Ezért igyekeznek elszigetelni a hátországot a front híreitől. És ezért küld az ukrán kormány képeket halott katonákról a halott katonák anyjának, immár arcfelismerő szoftver segítségével.
Az összeomlás tehát az egész világpolitikát átrajzolná, számunkra is. Az a legkevesebb, hogy hirtelen kevésbé lennénk érdekesek Fudan egyetemek és hasonlók szempontjából. Ellenben lenne egy szomszédunk, aki valamiféle Marshall-segély szerű dolgot kapna újjáépítésre, és akit megpróbálnának euroatlanti befolyás alá vonni. Én viszont úgy gondolom, hogy felelős ukrán kormány nyugatbarát lehet, euroatlanti elkötelezettségű nem. Miért szeretné egy ukrán kormány az amerikai LNG európai importját, amikor kiépített csővezeték-hálózata van, ahova némi befektetés árán jöhet azeri gáz is, orosz meg bármikor?
Miért legyen Ukrajna barátja a NATO-tag Törökországnak, miért ne próbáljon kapcsolatokat kiépíteni a keresztény Romániával és Georgiával? Az ukrán politika nem hagyhatja figyelmen kívül, hogy Ukrajna hol van. Igen, van nekik Lvivjük és Ungváruk, de van (van?) nekik Mariupoljuk és Odesszájuk, és egy orosz összeomlás esetén nekik legalább annyira kell keletre figyelniük, mint nyugatra. Főleg ha megjelenik ott Kína némi pénzmaggal.
Ez az a helyzet, amit igazából senki sem akar.
Valójában mindenki azt akarná, hogy Putyin elégedjen meg azzal, amije van. Csak sajnos olyan helyzet van, hogy egyszerűen egyik fél se tud hátralépni. Zelenszkij pontosan tudja, hogy bármilyen terület átengedése precedenst teremt Ukrajna területének átrendezésére, csonkítására, tárgyalásos úton. Putyin tudja, hogy ha nem tud győzelmi himnuszok közepette kijönni a háborúból, neki annyi. Márpedig legalább Donyeck, Luganszk és Mariupol kéne neki. Mármint a körülöttük levő megyékkel kompletten. Esetleg Dnyipró és Zaporozsje az atomerőművel kompletten.
Az orosz vezérkar tegnap azt mondta, hogy a háború hátralevő része erre a korlátozott célra fog fókuszálni. Ez nyilván nem éri váratlanul az ukránokat, Kijev körüli sikereik az ukrán katonák vitézségén kívül azért is vannak, mert oda kevesebb erő jut, mint a kiemelt Donbasz frontra.
Ukrajnában tehát új fázis kezdődik vagy már el is kezdődött. Azzal, hogy angol részről érkeztek vagy érkezni fognak olyan légvédelmi rakéták, amelyek nemcsak az alacsonytámadó gépek ellen hatásosak, azzal, hogy a Fekete-tengeri Flotta érzékeny veszteséget szenvedett, azzal, hogy az egyik ukrán An-124 – a magyar légteret messzire elkerülve – már egy ideje hetente legalább egyszer csinál egy Tekirdag (Bayraktar gyár) – Rzeszow fordulót, ez a korlátozott orosz cél se olyan nagyon könnyen elérhető. Nagyon sok szenvedést tudnak okozni az oroszok és előre is tudnak nyomulni, ez szerintem nem kérdés. Csak az előrenyomulásuk útjában nem olyan, viszonylag könnyen harapófogóba fogható városok vannak, mint Mariupol. Ezért a térképen nagy területeket beszínezhetnek, de várost elfoglalni ugyanúgy nem fognak tudni, mint ahogy Harkivot sem tudták elfoglalni. Az új orosz stratégiai cél megfelelő felderítési adatok birtokában nyilván már régebben látható, mint a sajtóhírekben, alighanem az elmúlt héten megtörténtek az ennek megfelelő átcsoportosítások ukrán részről, és a városokat felkészítették, a harkivi, mariupoli tapasztalatokra építve az ostromra. Ukrajnán belül tehát szerintem az van, hogy az oroszok immár ki is nyilvánított új célja elérhető ugyan, de nem hamar, hanem újabb több hetes, rendkívül kimerítő offenzíva árán, ahol a frontcsatákat is kemény küzdelemben kell megnyerni, miköben az ukránok továbbra is rombolni fogják az immár több száz km hosszú utánpótlás-vonalakat. Az nem látszik, hogy a vasutat ebben a térségben hogy fogja tudni használni az orosz hadsereg, ha pedig marad a teherautó-logisztika, az már kiderült, hogy az orosz teherautó-flottára nagy támadó műveletet bazírozni nem lehet.
Tehát akármi is lesz a kimenetel, Oroszország előtt még legalább 1-2 hónapnyi véres és drága háború van. Közben majd nyilván kitavaszodik, kevesebbet fognak fagyoskodni a katonák, esetleg lesznek részsikerek, de ezzel együtt a győzedelmes közhangulat fenntartása egyre nehezebb lesz. Hamarosan számolni kell azzal, amit csak gondolatkísérletként írtam, hogy a hadseregük ütőképessége gyorsabban csökken majd mint az ukrán hadseregé. Ez viszont a morál drasztikus romlásához, végső soron lázadásokhoz vezethet. A lázadásokat el lehet nyomni és mi itt Kelet-Európában elég világosan tudjuk, hogy ezt az oroszok hogy szokták csinálni. Egy ponton viszont már nem lehet elnyomni.
Ukrajnán kívül viszont a kezdeti nagy lelkesedés után (Biden Rzeszowban, Zelenszkij videóhívások az összes fontosabb parlamentben, stb.) a legtöbb kormány el fog kezdeni gondolkozni a háború utáni állapotokon. A francia és a német kormány is végig fogja gondolni, hogy mennyire érdekük nekik egy végzetesen meggyengült Oroszország, egy káoszos orosz évtized.Végig fogják gondolni, hogy egész pontosan mennyire esnek egybe érdekeik az amerikai érdekekkel. Mennyire akarnak függni az amerikaiak markában levő olajsejkek gázától, és nem lenne-e jobb megtartani az orosz forrást is, csak kisebb súllyal a portfólióban.
Közben választások jönnek. Ha Macront újraválasztják, és Orbánt esetleg nem, akkor néhány nagyobb döntést (közös energiahordozó-vásárlás, közös haderő) jelentősen fel lehet gyorsítani, de itt is a kezdeti lelkesedés után jönnek majd a kérdések.
Egy picit hasonló helyzet ez 1944-hez, amikor még nagyon kemény csaták folytak, de már látszott, hogy ezek a kemény csaták hová vezetnek. A szövetségesek nyugati felének fel kellett tenni a kérdést: Mi lesz Sztálin útjában, ha vége a háborúnak? A válasz kizárólag egy erős Németország tudott lenni, és ennek érdekében elindult a casting a viszonylag szalonképesebb német főtisztek között, mert valakinek maradni kellett a háború utáni vezetést ellátni. A párhuzam itt most az, hogy a nagy Eurázsiában, ha kivesszük az orosz birodalmat, nagyon sok ország, kezdve Ukrajnával, megpróbálja majd magát elhelyezni a térképen, és rá fog jönni, hogy a nyugati erőcentrumok és kereskedelmi útvonalak messze vannak. Valaki szinte biztosan megpróbálhat lokális erőcentrummá válni (Törökország és Irán a két fő jelentkező) és Kína ebben a játékban nagyon szívesen vesz részt, mivel katonailag félnivalója nincs (több ezer km sivatag és magashegység mögött) viszont kereskedni nagyon is tud ezen a környéken. Ennek az egyenletnek a jó nyugati megoldása nincsen erős, de nem túl erős moszkvai kormány nélkül.
Vannak tehát csaták, de egyre inkább látszik, hogy a probléma megoldásának fő akadálya: Putyin. Megöletni nem tudják és nem is akarják, de nagyon örülnének, ha neki is karidológiai problémái támadnának, mint Sojgu tábornoknak…
