Az történt, hogy Márti néni körbejárta az általános iskolákat, ahol ilyen tapsikolós-énekelős kedvcsináló órával összeszedte a jobb hallású-ritmusérzékű gyerekeket, és elvitte őket a zeneiskolába. Én félénk kisfiú voltam (és maradtam) úgyhogy nem jelentkeztem, meghát a ritmusérzékem, hogy is mondjam csak…nincs.
De zenét tanulni kell, úgyhogy édesanyám egy nap gyöngéden fülön fogott (mikor megtudta, hogy volt ilyen zeneiskolai toborzás, de én szokás szerint messzire mentem, mint mindentől, ahol sok ember hangoskodik) és bevitt a zeneiskolába, Ella nénihez, akivel még a tanárképzőről ismerték egymást (mint tanáraim nagy részével, ellenőrző, minek az…). Így lettem én kürtös, mivel Ella néni ezt a hangszert tanította. Igenám, de ekkor a többiek már egy éve szolfézst tanultak, így én második osztályba kerültem.
És lemaradtam. Ugyanis Cold Eye Z, a híres rapper és zenepedagógus azzal valahogy nem számolt, hogy vannak olyan emberek, akik nem szeretnek tapsolni, továbbá kudarckerülők. Ennek megfelelően nagy nehezen még 2-3 évet jártam szolfézsra. (na gyerekek, ez most összhangzatos vagy dallamos moll volt? a mai napig tudom hogy melyik micsoda, de ugye elég nehéz, ha a sima hangközök diktálásánál maradtál le az osztályról, és minden hangköznél végigénekled magadban, hogy akkor ez kvint, kvárt, vagy Seyss-Inquart volt).
A szolfézsórán, talán mondanom sem kell, ugyanaz volt mint az általános iskolában, a sztárok azok a lányok voltak, akik szépen írtak, és akiknek nem volt szamárfüles a füzete. Én nem írok szépen. Szegény édesanyám ilyen kis műanyag bizbaszokat is beszerzett, amelyeket a füzetlap sarkára kellett tűzni. Persze elhagytam mindet, mert nemcsak ügyetlen és pacuha vagyok, hanem trehány is.
Tehát bekerültem a rossz tanuló skatulyába, és itt el is búcsúztunk egymással a szolfézstól. Roli barátom, aki a világ legjobb tubása, meg már egy ideje kortárs zeneszerző is, időnként azt mondja, hogy hallod mekkora B6#C5 volt ez? Na erre legalább olyan okosan nézek, mikor azt olvasom, hogy fH5x! egy sakkfeladvány megoldásában. Hát hogy nem voltam képes észrevenni, hogy fH5x!, hiszen a vak is látja, különösen a felkiáltójelet. (Szerintem nagyon sok ember kerülne közelebb a sakkhoz, ha a tábla oldalára oda lennének írva a betűk és a számok. Így mindig el kell kezdeni magamban sorolni az ABC-t hogy tudjam mire gondolt a költő.)
A rossz tanuló skatulyából nincs kitörés, kivéve, ha Ella néni közbelép és azt mondja, hogy van itt egy osztály, ahova azok járnak, akik nagyon jók szolfézsból, ezért már tanuljanak egy kis zenetörténetet. Na ide kerültem én át, és hallgattuk végig Éva nénivel a komplett európai zenetörténetet. Elemezve. Még véletlenül sem gondolom azt, hogy a gavotte-nak a menüett után kell következnie egy jólnevelt szvitben és vezetés közben önkéntelenül is leintem a zenekart, ha a Mozart versenyműben (attól függ, hogy ki a napos szerkesztő a Bartókon, előadja Alfred Brendel vagy Ránki Dezső, más zongorista nincs) kadencia következik.
Így lett, hogy miközben szolmizálni vért izzadva tudok, csak azért nem telefonálok be minden rejtvénynél a Bartók rádióba, mert nem akarom elnyerni a naftalinba eltett újlipót néniktől, és a kockás kardigánban szigorú tekintettel rádiót hallgató nyugdíjas mérnököktől a koncertjegyeiket.
Következésképp a youtube ajánlóim nagy része mindenféle obskúrus kismesterek műveit ajánlgatja. Ezeket sokszor előszeretettel hallgatom, hiszen különben mikor hallgatnék Giovanni Puntót (sz. Jan Václav Stich). Na de most feldobott pár Johan Bernhard Bach művet. És dögletesen szar volt, úgy tűnik Johann Sebastian másodunokanagykabátjának lenni még nem jelent automatikusan tehetséget. És ilyenkor váltok lakossági technóra.
