Az örvendetes, hogy van véleménye a Momentum viselt dolgairól és az is, hogy kritikusan viszonyul hozzájuk. A következő lépés az, hogy elhagyjuk a csodavárást. A Momentum részben a politikában teljesen tapasztalatlan városi fiatalokból, részint különböző régebbi pártokból lemorzsolódott harmad-negyed vonalbeli politikusokból áll. Az, amit csinálnak, ennek felel meg. Elrontanak dolgokat, és olyan hülyeségeket csinálnak, hogy kétségbeesetten fogom a fejem. Máskor meg tök jól sikerült akcióik vannak.
Azt kell látni, hogy egy demokráciában ez a természetes. A demokrácia ugyanis nem azt jelenti, hogy a nép kiválasztja a hibátlan pártot. Ahol a hibátlanság elvárás vagy komolyan kimondott tulajdonsága egy pártnak, ott nincs demokrácia, vagy nagyon rossz állapotban van. A demokrácia, ha jól működik, azt tudja, hogy a hibák kiderülnek és a hibáknak következményei vannak. Ha a hibák nem derülnek ki vagy kiderülnek de nincsenek következményeik, akkor az a demokrácia beteg.
Ennél fogva a demokratikus országok pártjai távolról sem hibátlanok. A német CDU hetvenéves születésnapja alkalmából Gábor Steingart podcastjében emlékeztetett, hogy Angela Merkel az első vezető politikusuk, akinek nem volt durva magánéleti és/vagy korrupciós botránya. Franciaországban Macron egykori fő ellenlábasa Francois Fillon börtönbe fog vonulni korrupció miatt. Angliában is évente van egy-egy szaftos belpolitikai botrány, pénz, szex és más szokásos összetevők elegyéből.
A nyugati liberális demokrácia abban erősebb a többi kormányzási metódusnál, hogy a balhék kiderülnek, és hogy az uralkodó elit bizonyos alapvetésekhez nem nyúlhat hozzá. Nálunk ez sajnos nagyon nem így van, de ha megnézzük a hagyományos nyugati demokráciákat, mindenütt látjuk dolgozni a helyben szokásos fékeket és ellensúlyokat. Macronnak folyamatosan sztrájkokkal kell szembenéznie. Theresa May nem tudta keresztülvinni a Brexitet, mert John Bercow naponta figyelmeztette rá, hogy ameddig nincs a kormánynak többsége a parlamentben, semmilyen módon nem viheti át az akaratát. Amerikában a nagyon decentralizált kormányzás miatt, Trump elnök naponta pattan le a szövetségi állami, de akár megyei, városi hatáskörökről, nem is beszélve a bíróságokról.
Vannak persze komoly hátrányok is, ilyen például az, hogy könnyen kialakul egy kormányzó elit, amelyen belül a politikai váltógazdaság, az egymást váltó kormánypártok közötti különbség elmosódik. Ennek egyenes következménye a populista előretörés, hiszen ha két szürke öltönyös, ugyanazt mondó pasas közül kell választani, hamar meg fognak valakit, aki “mindegy csak ne ezek”. Vagyis a populista előretörés, ha a hülyeségei lepattannak a jogállam falairól, akkor természetes tünete a demokráciának, egy kis hőemelkedés, de nem a vég.
A másik fontos probléma, hogy a demokrácia nem garantál jólétet. A demokrácia politikai rendszer és nem gazdasági. Ehhez kötődik nálunk a rendszerváltás fő csalódása, amikor azt hitték sokan, sőt talán az egész ország, hogy szabadság egyenlő jólét. És vártuk a csodát, ami sok embernek el is jött, sokszorosan több embernek azonban nagyon nem. A Fidesz demográfiailag, ideológiailag, kommunikációs szempontból ennek a csalódottságnak a pártja.
Amit a Fidesz helyett sokan szeretnének az egy jó párt. Egy jó párt, amelyik nem korrupt, amelyik nem csinál ökörségeket, amelyiknek a kezében végre jó helyen lenne a kormány. Mindenkit ki kell ábrándítanom: ez pont olyan csodavárás, mint ezelőtt 30 évvel elhinni, hogy 1994-re elérjük az osztrák életszínvonalat.
Nincs ugyanis ilyen párt. Kegyelmi pillanatok vannak. A berlini fal tetején lovaglóülésben, az első szembejövő nyugatnémettel smárolva van ilyen pillanat. Nézve, amint Ceausescut kikísérik az iskola udvarára, és szitává lövik, akkor vannak ilyen pillanatok. Ilyenkor néhány hétig, talán néhány hónapig vannak egységkormányok, de aztán kiderül, hogy a demokrácia semmi mást nem ad, mint azt, hogy a baromságok és disznóságok már kiderülnek, hogy nincs a békeharc, a szocializmus, az árja faj, a Soros-ellenes harc és más maszlagok, amelyek mögé bebújva el lehet ezeket tussolni.
Mi magyarok ettől nagyon megijedtünk. Például összeraktunk a rendszerváltáskor egy rendkívüli tudású jogtudósokból álló, becsületes és tökös alkotmánybíróságot, majd amint annak kihaltak a tagjai romboljuk a hatásköreit és igyekszünk minél alkalmatlanabb embereket odaültetni, hogy nehogy legyen megint egy csomó mogorva professzor, aki a legszebb buktató-alázó hangnemében szól oda bármilyen kormánynak ha baromságokat művel. 1994-ben a szocikban véltük megtalálni a jó és hibátlan pártot, mert “ők legalább értenek hozzá” aztán a Fideszben, mert “ők már Nyugaton tanultak, friss erő” aztán megint a szocikban, aztán a karakán Feriben, végül pedig a még karakánabb Viktorban.
A csodát várjuk. Azt, hogy majd megcsinálja valaki a jó pártot. Hát hogy a fenébe csinálná meg? Egyetemisták? Akik biztos nagyon okosak, de nem kell sakkozniuk, hogy inkább járulékot vagy inkább rezsit fizetnek? Nem. Jó szándékok, jó agyak vannak, jó párt nincs. Egy demokráciában rossz és rosszabb pártok vannak, akiket nyomásgyakorlással lehet rávenni arra, hogy figyeljenek a választóikra.
Ez a csodavárás az oka annak, hogy az ellenzéki pártocskák nem azzal vannak elfoglalva, hogy két választás között legyőzzék egymást, hanem azzal, hogy túléljenek, és a választási kampányban elhitessék hogy ők a jó párt, illetve, hogy a jó koalícióból ők nem kihagyhatók. Ezzel persze adott esetben még tán le is győzhető a Fidesz, vak tyúk is talál szemet alapon, na de mi lesz utána? Egy csomó ember, aki még életében nem vezetett nemhogy pártot, de még kecskét se madzagon, és jön az új 1994, amikor vissza akarjuk csinálni a csodát.
Ezt egy módon lehet elkerülni. Ha látjuk, hogy egy párt hülyeséget csinál, akkor nem azt mondjuk, hogy eh, ezek is hülyék ezekből se lesz már jó párt. Hanem azt, hogy gyerekek, én ezt másképp csinálnám. És nem adok nektek aláírást, meg semmit ha ilyen rosszul csináljátok. A két mondat között minőségi különbség van. Az első a kelet-európai orbáni, lukasenkai országok mondata, a második a nyugaték. Ennek ellenére simán lehet, hogy marad minden ahogy volt. Mint mondtam, a demokrácia a folyamatos balhén kívül semmire sem ad garanciát.
