A toronyugrás az egyik kedvenc sportágam. Csodálom eleve azokat az embereket, akiknek nincs tériszonya. Ezen kívül pedig a mozgáskoordinációt. Ahogy teljesen természetesnek tűnik, hogy három tengely körül végeznek koordinált forgást és közben ügyelnek a megfelelő testtartásra, mert a vízbe csobbanáskor kb. minden repülő vízcseppre levonnak fél pontot. Aztán amikor kisétál a peremére (a gondolattól is verejtékezni kezdek) nem elég, hogy leugrik, hanem kézenáll és onnan jön a bicskadelfincsavarcsukamozdulattal. Lenyűgöző, komolyan.
Na ők a fasorban sincsenek a magyar büntetőbírósághoz képest, amikor a Be.(büntetőeljárási törvény) szabályain kell tágítani.
Olyan csukamozdulatokat, két és fél csavarokat, előre delfinszaltókat és társaikat ugranak, amikor meg kell magyarázni, hogy egy Be. szerint nem felhasználható bizonyítékot miért lehet mégis felhasználni, hogy ha ezt valahol pontoznák, nagyobb hungarikum sportág lenne, mint az úszás, a kajak-kenu és az öttusa együtt.
Különösen vidám ez az ún. leplezett eszközök felhasználásánál. Az alap dilemma a következő. Jogállamban az állam nem figyelget meg csak úgy embereket. Se Pegazussal, se más, hagyományosabb eszközökkel. De persze mégis vannak olyan szituációk, amikor muszáj. Egy ember- vagy drogcsempész banda felszámolása fontosabb érdek, mint a csempész magénszférához való joga. Hasonlóan egy magyar államtitkokat kifürkésző beépített ember kiiktatása is fontosabb, mint a kém jogai.
Jogállami környezetben szigorú mechanizmusok döntik azt el, hogy valóban fontosabb-e a nyomozási érdek, mint a megifgyelt személy jogai. Normális jogállamban a rendőrök és elhárítók állandóan úgy gondolják, hogy a hülye bíró vagy államtitkár (Magyarországon ugye a közelmúltig Völner…) nem érzi át a nyomozás érdekeit, és ezért nem ad kilövési engedélyt boldog-boldogtalanra.
A bírói/kormányzati engedélyezési követelményen kívül van még egy garanciarendszer, az időbeli és tárgybeli megkötések rendszere. Ez azt jelenti, hogy ezeket az ún. “leplezett intézkedéseket” szigorúan meghatározott ideig, szigorúan meghatározott személyekkel szemben lehet folytatni. Ha a hatóság talál valamit, akkor azzal kapcsolatban nagyon szigorú időbeli keretek között kezdeni kell valamit (nyomozást, büntetőeljárást kell indítani). Szigorú rendelkezések vonatkoznak az ilyen anyagok megőrzésére és megsemmisítésére. A Be. szellemiségét követve úgy képzeljük el ezeket a lehallgatási, figyelési anyagokat, mint a szusit nyáron. Aki vasárnap is enni akar a péntek este vásárolt adagból, az előtte tegyen be valami hosszú és mégis olvasmányos irodalmi művet a budiba.
Miért van erre szükség? Kiküszöbölendő a permanens megfigyelést, és a trükközést. A megfigyelési eszközök használata veszélyes drog, nagyon könnyen rá lehet kapni. Folyamatosan meg lehet figyelni a politikai ellenfeleket, üzleti konkurenseket, és így tovább. Mindig lesz persze olyan aki ezt megteszi (ld. Pegazus-botrány) a büntető eljárásjog annyit tud tenni, hogy legalább azt megakadályozza, hogy ezeket később felhasználhassák büntetőeljárásban.
Gondoljunk bele, ha ez nem lenne, akkor szép csendben dolgozgatnak valakire, aki valami buliban istenesen betép, netán prostituáltak és kokain társaságában múlatja idejét, majd erről telefonon eldicsekszik a haverjainak. Lehallgatják. Eltelik 4-5 év, a pasas útban lesz valakinek, előveszik szépen az aktáját, benne a hanganyagot és leiratát és vádat emelnek. Volt ilyen Magyarországon, meg sajnos van is (emlékszünk az UD ügyre?), de a jog a maga módján próbál ez ellen tenni.
Akár azon az áron is, hogy lesz olyan, aki emiatt valami gaztettet meg fog úszni. A büntetőjogi és büntető eljárásjogi garanciák rendszerét úgy is össze lehetne foglalni, hogy inkább mászkáljon szabadon tíz bűnös, mint hogy üljön egy ártatlan.
Amikor tehát a hatóság gyanút, vagy vádat akár részben is leplezett eszközökre alapít, kiemelten vizsgálandó kérdés az, hogy azok az eljárásban szabályosan felhasználhatóak-e. Mérnök, informatikus, és más, kategorikus gondolkodáshoz szokott kedves olvasóink most azt gondolhatják, hogy ez nem igényel valami nagy vizsgálatot, biztos van valami egyszerű folyamatábra, basicbe is le lehetne programozni tucatnyi if-then-goto utasítással.
Hát…nem így van. Eleve vannak képlékeny kategóriák. A régi Be. kapcsán hosszas bírói agyalás volt arról, hogy mi a helyes értelmezése a “haladéktalanul” szónak. Aztán ott van a kérdés, hogy megy az operatív munka A emberre B bűncselekmény miatt, aztán egyszercsak előkerül C ember, amint D bűncselekményt követ el. Mikortól, meddig használható fel, mi C ember státusza, van-e neki valami mentessége pl? A határidők hogyan számolódnak, az eredeti elrendelésétől a leplezett eszköz alkalmazásának, vagy onnantól, hogy ráfutottak az új infóra?
Aztán van ott az a problémakör, amelyet csak nagyon szőrmentén merek említeni, mivel közismert, hogy a magyar ügyészség nem tud hibázni, a magyar bíróság pedig nem tud tévedni, a legtévedhetetlenebb magyar bíró évről-évre megkapja a Kaiser Ede Vándorserleget. Szóval arról van szó, hogy néha azért úgy kicsit késve vevődik észre, hogy jé ebben nem tettünk feljelentést. Hopszika ezt be kellett volna adni.
Ez azért különösen kellemetlen, mert van a leplezett eszközöknek még egy mellékhatása: az ellustulás. Mi a fenének járkáljon a rendőr/ügyész/elhárító tanúk, tárgyi bizonyítékok után, ha egyszer ott a hanganyag, ahol a paraszt önként és dalolva mondja el, hogy mit követett el? Ettől a hibától a magyar nyomozóhatóság ugyanúgy nem mentes, mint a világ összes többi nyomozóatósága. Igenám, csak ha menet közben kiderül, hogy mégse felhasználható a felvétel, akkor, mit szépítsük, seggre ül a vád.
Illetve dehogy ül seggre, mert jön az ügyészek istápja, a Kúria, amely aztán megindokolja, hogy a mérgezett fa gyümölcse (ez egy elterjedt hasonlat a törvénysértő módon beszerzett/felhasznált bizonyítékra) is ehető, ha az ember elmond egy miatyánkot, toppant a jobb lábával és a bal válla fölött hátra köp.
Más szóval az ember védőként mindig azzal szembesül, hogy megmagyarázzák, hogy de-de, használható az a hangfelvétel a vád alátámasztására, nincs itt semmi látnivaló.
Völner Pál védője tehát teljesen szakmailag és megalapozottan védekezik abba az irányba, hogy azokat a felvételeket tüzetesen meg kell vizsgálni, hogy vajon felhasználhatók-e védencével szemben. Az is egy határeset, hogy a mentelmi jogot élvező személy esetében, ha olyan időben dolgoznak rá (rádolgoznak? másra dolgoznak, de róla is keletkezik adat, na erre mi az ügyészségi és bírósági álláspont?) amikor még van mentelmi joga, akkor ez a bizonyíték hogyan használható fel? Érdekes kérdés, amellyel kapcsolatban nyilván élénk szakmai vita fog folyni.
De én arra vagyok kíváncsi, vagy mondhatnám azt is, hogy akkor ugrik majd a majom a vízbe, amikor majd kiderül, hogy itt a kézenállásból dupla delfinszaltó két és fél csavarral vajon meg lesz-e majd ugorva, hogy de-de az mindenképpen felhasználható…
