Na, nálunk ugye a pénz az sajnos viccnek is rossz. Sose volt jó, mára viszont arcpirító sértés. Az iskolákat mindenféle különösebb koncepció nélkül részben felújították, aztán persze volt olyan amit be is zártak, mert nem számolták meg előtte, hogy hány diák jár oda. A legtöbb iskolát kb. teljesen a szülők látják el, mert a tankerület a kínai népi kohók mögött szorosan a második helyre futott be a legelcseszettebb állami szervezési megoldások versenyében.

Ideje volt tehát, hogy a “legalább kormányozni tudó” NER az oktatás utolsó, kicsit is működő részét, a tanárok törvénybe foglalt státuszát is kivegye a rendszerből. Törvényszerű, hogy lesz legalább több száz olyan tanár, aki már ezért kilép, mert az önbecsülés fontos dolog ám, nem véletlenül rombolja a NER, ahol csak éri. Plusz előny a NER-nek, hogy minél kevesebb, szilárd önbecsülésű tanár marad, annál nagyobb esélye van annak, hogy a többit lenyomják. Kalkulált veszteség.

A többi több száz vagy több ezer, aki nem állt fel az első pillanatban, az majd akkor fog, amikor elkezdik őket jobbra-balra vezényelgetni és az eddigieknél is idiótább utasításokkal csicskáztatni.A gond az, hogy néhány szerencsés kis rezervátumot leszámítva az iskolák nagy részében most is kevés a tanár. Tavaly összefutottam alma materem igazgatójával, aki büszkén mondta, hogy nálunk még mindenhez van szaktanár. Még.

Ha igaz az a négyezres szám, amennyit mondanak, hogy ennyien fognak felmondani a hatályba lépéskor, az már a komplett összeomlás szélére sodorja a magyar közoktatást. Ha lenne még négyezer letétbe rakott felmondás, akkor egyszerűen nem lehetne meglépni. Meglátjuk.

De mit kéne oktatni?

Nem megyek most bele mindenféle oktatásszakmai eszmefuttatásokba, egyrészt mert annyira azért nem értek hozzá, másrészt meg nagyobb a baj ennél. Csak két élmény a múlt hétről.

Az egyik a csapatmunka. Tizenöt éve, amikor beültem egy amerikai egyetemre, számos egyéb mellett két kultúrsokk ért. Az egyik az volt, hogy a Magyarországon az átlagnál jobbnak számító Word- és Excel képességeim mennyire gyengének számítottak ott. Nagyon hirtelen kellett megtanulni gyorsan gépelni, minden számolós feladatot excellel csinálni, prezentációkat összerakni. A másik pedig az volt, hogy az első pillanattól kezdve 4-6 fős csapatokba tettek minket, a csapatokat folyamatosan variálták, minden osztálytársammal dolgoztam együtt. A feladatokat mindig ki kellett osztani, és a feladat megoldásánál is nagyobb feladat volt nem ballasztnak lenni a csapatban.

Most benne vagyok néhány projektben, ahol más emberekkel kell együtt dolgoznom, és Magyarországon még mindig iszonyat nyögvenyelős dolog csapatban dolgozni. Megállapodni a kommunikáció alapjaiban, a feladatokban. Tehát jelenleg Magyarország 15 évvel ezelőtti Amerikához képest van lemaradva. Ahol azóta megjelent a Monday, a Basecamp és még ki tudja hányféle project management tool létezik, egy csomó ezek közül mobilapplikációval.

Amikor épp a diadalmas keletet éltetjük a hanyatló nyugattal szemben, akkor jusson eszünkbe, hogy a nyugati iskolák diákjai belenőnek az önálló csapatszervezésbe, csoportprojektek lebonyolításába, az önállóságba. A mi iskoláink ezt eddig se tudták. Miután ezerszám fognak tanárok felállni, még ennyire se fogják tudni. A magyar meg ha ebbe belecsöppen valahol, úgy fog nézni, mint Random Robi magyar focista, mikor kikerül a tetszőleges csapathoz és csak kapkodja a fejét, mint vasorrú bába a mágneses viharban, hogy mit kell itt csinálni?

A másik dolog, egy közműszámla kapcsán jött szembe. Ilyenből szokott jönni igazi, meg adathalász hamisítvány is. A közműcégek, bankok és más hasonló “ügyfelező” cégek nagyon sok pénzt költenek arra, hogy az ügyfelek figyeljenek az adathalászatra.

A világban vannak olyan iskolák, ahol a gyerek szoktatva van ahhoz, hogy a neten találjon forrásokat, dolgozza fel, értékelje őket. Ennek a végén kifejlődik egy “hatodik érzék” hogy érzékelje a frankó és a nem frankó információt, szokja meg, hogy az “igazságot” nem egy tankönyvből olvassa ki, hanem nagyon sok forrásból rakja össze. A magyar oktatás ezt is csak pár elitiskolában tudja. Ezután majd még ennyire se fogja tudni.