Néha ér minket olyan vád, hogy nem foglalkozunk a rögvalósággal, hanem ilyen fellengzős izékkel. Ez teljesen jogos, a Múzsa többek között azért van, hogy időnként kinézzünk a bili peremén túlra is.
De most itt egy kis rögvalóság, tessék megnézni ezt a videót:
A Totalcar jó pár éve, nem tudom, hogy spontán elhatározásból vagy tudatos üzletpolitikát követve, elmozdult a tipikus autós újságtól és tudatosan a magyar autótulajdonos társadalommal, az autós élettel foglalkoznak. Ennek megfelelően a tartalom lassan 70%-a használt autóról szól. Tesztelik a flottából leadott céges autókat, a suhancok sportautós álmait, az aktuális “utolsó igazi BMW-t”, szerelők válaszolnak, a “szabad-e olcsóbb olajat tölteni bele” kérdésekre és az “ungabunga adalékanyaggal el lehet ugye halasztani a családi kasszát összedöntő felújítást” típusú kérdésekre.
A fenti videós sorozatban pedig használt autókat néznek át egy, a magyar átlagnál jobban felszerelt autószervizben. A totalcar tartalmából, de akár ebből a videósorozatból is szociológiai témájú doktorit lehetne írni.
Érdekes megfigyelni az úrhatnám tulajdonosokat, ennek itt a lassan holdig eljutott autón a gyárinál nagyobb felni, azon azonban a legolcsóbb fajta kínai gumi például tipikus történet. Nota bene, legalább van rajta normális, boltban vásárolt gumi, nem pedig valami tizenöt éves, minden rugalmasságát elveszített, tükörre kopott, viszont “micselin” abroncsot használ.
A szerviz ahova hordja, “komplett futóművet cserél” de nem tud fékcsövet bekötni. Törzsolvasónk mesélt pár sztorit nekem, hogy dolgozott olyan cégnél, amely többek között nagyon jó minőségű autós szerelőanyagokkal kereskedett. (Egyébként Moldova szinten tud sztorizni, bestsellert írhatna csak a sztorijaiból.) Az egyik ilyen volt az a szerviz, amelynek egész jó híre van, ám kizárólag egy WD-40 szerű általános petróleum sprayt és rézpasztát vásárol. Amikor a régi bringámra rágyógyult hátul a racsni és semmilyen imádság és praktika nem hozta le, akkor kaptam tőle egy fagyasztós csavarlazító sprayt, a második fújás után simán letekertem a lánckeréksort. Akkor mesélte, hogy a cég forgalmaz háromféle csavarlazítót, ez a legdrágább, talán 4-5000 egy flakon belőle. Szinte senki nem veszi, az egyik stabil vevő egy motorszerelő guru volt, akinek a varázsereje abban állt, hogy az egyik autómárka luxusmotorjaiban használt könnyűfém hengerfejből ki tudta tekerni a berohadt gyertyát a hengerfej elrepesztése nélkül. A guru varázstitka az volt, hogy az 1500 forintos csavarlazító mellett volt a műhelyében a kifejezetten ilyen célra való 4-5000 ezer forintosból is…
Az egész videóban nem is a tulajdonos úrhatnámsága a legérdekesebb. Bár azért, amikor magyar közlekedés, vagy azon belül Budapest közlekedésének reformja jön szóba, akkor azért érdemes megfigyelni, hogy hány ilyen “luxus” autó közlekedik a városban olyan sofőrökkel, akiknek “muszáj” autóval járni.
A fő tanulság az, hogy mennyire elfogadott az, hogy ilyen gányolt autókkal járni lehet. Nemrég elvitt a rendőrség egy fél vizsgaállomást, de alighanem csak a felszínt kapargatták meg. Nem tudjuk hány katalizátor elektronikája van kikötve a dugóban álló autókban hogy ne blokkolja a hiba miatt az indítást. Nem tudjuk, hogy hány rozsdaboglya üzemel a rozsdára ráfújt alvázvédővel, hogy hány motor megy túl hidegen vagy túl melegen a szétrohadt, de tömítővel így-úgy rendbehozott hűtő miatt. Nem tudjuk, hogy hány kocsit szerelt olyan ember, aki nem hallott arról, hogy a hidraulika nyomó ágának csövét nem nagyon tekergetjük, mert abban nagy nyomású, ráadásul agresszív maró hatású folyadék kering.
Igazából de, tudjuk. Az összeset. És simán jóvá van hagyva, amikor a forgalomban egy-egy százéves furgonból olyan füst jön, mint egy emelkedőn tehervonattal gyorsító Szergej mozdonyból, akkor sem megy oda a rendőr és veszi le a rendszámot. Budapesten bringázva rendszeresen látok az úton kihullott kerékcsavarokat, különböző bilincseket és gyűrűket, ékszíjdarabot. Kicsit szétesett a kocsi. De nem baj, van rajta műszaki, mert azt adnak bármire. Egyébként bringás fronton se jobb a helyzet. Az OBI-ban egy flakon “háztartási olaj” pár száz forint, egy sima, városi használatra szánt bringa láncát évente mondjuk négyszer megolajozva elég öt évig. Ehhez képest minden második bringa vidáman nyekereg a városban.
Hogy a rögvalóságtól elemelkedjünk és közéleti következtetést vonjunk le: ez tipikus Kelet-Európai dolog. Nagyobbat akarunk mutatni, mint amit megengedhetünk (ld. még cifra nyomorúság). Viszont nem tervezünk semmivel se tartósan. Lehet holnaptól ötszörösére emelik az adóját, vagy épp betiltják vagy be kell szolgáltani és a párttitkár fog vele járni. Az elmúlt száz évben mindig az járt rosszul, aki gondosan tíz-tizenöt évre tervezett. Azért kell az olcsóbbik olaj, az olcsóbbik, csak rézpasztával és WD40-nel dolgozó szerviz, mert lehet hogy nyárra már el is kell adni az autót, és fájni fog, ha áll benne a pénz.
Ehhez aztán mítoszokat gyártunk. Anyakomp/Apaűrhajó: belét húzó százéves rozsdaboglya, kedves, őszintén mosolygó eladóktól. Nem tudják, hogy mi az a nívópálca, két éve említette nekik egy szerelő, oda többet nem vitték. Igényes német prémium autó: havi száz lenne a fenntartása, a számítógépe kb. a szétszerelt C3PO szintjén létezik, így hogy nem írja ki a hibákat, elég csak havi húszezer. Kimegy a világból: a motor és a futómű működik, fődarabok átrozsdásodása megkezdődött. És így tovább. Abból meg nyelvészeti doktorit lehetne írni, hogy hány árnyalata van az autós önbecsapásnak a magyar nyelvben. De szerencsére a magyar embernek ott van ilyenkor a cigány, és lehet jót röhögni a harminc éves Ford Escort “pőcrőf csaktankolod nemlopót” típusú hirdetésein, mert á, mi nem vagyunk ilyenek, ezt valami izé írta, na tudod, fészbukra nem írjuk ki. Mi különbek vagyunk. Hát persze.
Az állam meg csendben szemet huny, mert tudja, hogy nagyon népszerűtlen lenne felkelteni a magyarokat az autós nemzet álmából. Pedig ha betartanák a jogszabályokat, akkor a fele autóparkot be kellene zúzni. Mindennel együtt, amit magunkról gondolunk
