Előző vasárnapra a szabadidő eltöltésének két lehetősége fogalmazódott meg bennem. Egyik a Szépművészeti Múzeum időszakos kiállításának meglátogatása, másik pedig a Visegrádi-hegység festői lankáin kígyózó Spartacus-ösvény 17 km-es csillagtúra variánsa, melyet ikonikus, legendás és páratlan jelzőkkel szoktak emlegetni, de én ezidáig nem slattyogtam rajta végig. Miután pénteken egy nyüglődősebb influenzából felépülve örömömben minden izomrostomat szanaszéjjel, illetve szerteszét szaggattam egy mászóteremben (megújult a Gravity Boulder a Mammutban), az előbbi mellett döntöttem (kultúra vs. kültúra. Höhöhö). A kompromisszum végül annyi lett, hogy de akkor legalább bringával megyek. Na nem túl messziről, csak huszonöt perc tekerésnyi távolságból, Budáról indulva.
Tehát akkor élménybeszámoló a Szépművészeti Múzeum február 12-én záró időszakos kiállításáról.
Cezanne-tól Malevicsig
Bevezetésképpen megemlíteném a Szépművészeti időszakos kiállításaira paraméterezett 3800 forintos belépőt, ami igencsak Nyugat-európai tarifának mondható, de az a helyzet, hogy a Szépművészeti Múzeum egy Nyugat-európai színvonalú intézmény, illetve a jegy kedvezményre jogosít a Nemzeti Galéria Szinyei kiállítására (Kép és kultusz) is.
A drótszamár kipányvázása, a jegyvásárlás és a ruhatár kötelező rítusa után nem csekély elvárásokkal léptem be a kiállításra, de már az első benyomásom is az volt, hogy jó helyen járok. Egy bő tíz évvel ezelőtti kirándulásom ugrott be, ahol a bécsi Albertina múzeum Picasso kiállításán fogott el már az első pillanatokban a jó helyen járás érzése, ami viszonylag ritkán fordul elő velem.
Nem is tudom magamban tartani tovább… Minden elismerésem Geskó Judit kurátornak és munkatársainak. Elképesztő munkával valami egészen különleges csodát hoztak össze, ami nem csak a festmények különlegesen színes palettájával, de a kiállítás koncepciójával, az informatív feliratokkal és a tematikával is elkápráztatja a látogatókat.
A kiállítás vendégei gyakorlatilag egy eléggé komplex művészettörténet órán vehetnek részt (van vezetés is, csak szabad időpontot nehéz találni rá), mégpedig nem középiskolás fokon. Bár a kiállítás első sorban azoknak lesz óriási élmény, akik még csak ismerkednek a modern festészeti irányzatokkal, de azért a már tapasztaltabbak sem fognak csalódni. A rengeteg kép és a szokatlanul bőséges írott információ mindenki számára tartogat újdonságokat.
A kiállítás koncepciójának a lényege az, hogy bemutatja a modern művészetek XIX. Századi gyökereit, a különböző irányzatok kapcsolódását, illetve a huszadik századi geometrikus és organikus absztrakt kialakulását. Ennek középpontjába állítja a provanszi posztimpresszionistát, Paul Cezanne-t (igen, határozottan ékezet nélkül, ahogy a kiállítás bevezetője is hangsúlyozza)
„Méghogy ismerem-e Cezanne-t? Apánk helyett apánk volt, mégpedig mindannyiunknak. Mindig kiállt értünk”
Picasso
Temészetesen ahogyan a thrash metál kialakulását sem lehet egyetlen zenekarnak, zenésznek tulajdonítani, úgy a modern művészetek sem egyedül Paul Cezanne munkásságának következményei, de személye talán a legjelentősebb a XIX. század végét és a XX. század első felét meghatározó művészek közül.
Az első kép, amibe belebotlunk valójában egy ábra (egy 1935-ös New yorki kiállítás katalógusának címlapja), amit bár illegálisan lefotóztam (mea maxima culpa), de megosztani már nincs pofám. Cubisme et art abstrait (kubizmus és absztrakt művészetek) a címe, tulajdonképpen azt ábrázolja, ahogyan a különféle modern irányzatok kapcsolatban álltak egymással, illetve azokra hogyan hatottak a XIX. Századi európai irányzatok, vagy pl. a japán fametszetek és az afrikai népművészek alkotásai.
Mindenki számára ki fog derülni, hogy a téma látvánnyá fabrikálásának koncepcióját, a klasszikus (akadémista) festészetet felváltotta a látvány témává emelésének feladata. Az impresszionisták, a plein-air eredménye, a természetben megfigyelt fények, árnyékok, színek és folthatások tanulmányozásából pedig természetszerűleg következett, hogy a művészek a tér felosztásával, a struktúrákkal, a foltok és vonalak ritmusával is fognak bíbelődni idővel. Ez pedig egészen egyedülálló módon jelentkezik Cezanne művészetében, aki legyen szó csendéletről, portréról vagy tájképről, tudatosan kereste a látványban azokat a struktúrákat, térbeli összefüggéseket, amik később a kubizmus és az absztrakt geometrikus festészet alapkoncepcióját adták. A kiállításon sokszor olyan képpárokon keresztül mutatják be ezeket a kapcsolatokat, amik nem csak negyven év különbséggel készültek, de a tájkép és az egyszerű vonalak ritmusára épülő absztrakt (Rodcsenko) közötti időutazást szemléltetik.
Lehetne tovább áradozni a kiállítás anyagáról, de annyira sokszínű és tömény, hogy tutira eltévednék benne. A gyanútlan látogató is jobb, ha felkészül rá, hogy két óra kevés lesz, ha alaposan alá akar merülni a modern művészetek tengerében.
Ha valaki a nagy nevekre bukik, az se fog csalódni. Pissaro, Monet, Renoir, Picasso, Braque, Gauguin, Léger, Klee, Mondrian, Kandinszkij, Malevics, Rodcsenko, Moholy-Nagy stb. Minden is van.
…ha tehetitek, ne hagyjátok ki, tényleg nagy élmény.
Ui: …és a „katalógus” sem egy szokványos kiadvány. Ha feláll rá az ember, simán kicseréli az izzót a kristály csillárban. Nem bírtam otthagyni.
