Olvasom a kiváló KARD facebook oldal összesítését (sziasztok!) a magyar ellenzékről. Nagyrészt egyetértek. Ugyanakkor ceterum censeo: le kell játszani.
Az ellenzéki összefogás két módon tudna/tudott volna működni, ehhez képest egy harmadikat próbáltak meg. Ez a harmadik arról szól, hogy egy bizonyos csapatból mindenkit valahogy be kell venni, hogy ne induljon el külön. Vagyis igen, olyan pártmaradványokat, mint Párbeszéd, az LMP be kell építeni, a DK második vonalának is tudni kell valamit, és így tovább.
Ez azért nem működik, mert a semmit (pontosabban egy összesen is legfeljebb néhány milliárdos poolt) próbálnak felosztani. Hogy lehetne ez másképp? Ha lejátszanák.
A két sikeres működési mód ugyanis ez:
1) vagy van egy alfahím/vezértyúk/vezérürü párt, amelyik azt tudja mondani, hogy gyerekek, én vagy 10 egyéni jelölttel fixen bejutok, van ugyanennyi billegőm, plusz egy látható, mondjuk 20+%-os támogatottságom. Innentől kezdve, aki tervezhető politikai karriert akar, annak a következő ajánlatot tudjuk tenni: most nem repül rá a mi emberünkre a parlamenti választáson, sőt támogatja. Cserébe beállunk mögé a polgármester-választáson, vagy épp most állunk be mögé, és aztán a mi emberünk lesz polgármester. Az önkormányzatin a testületbe is nyomunk be embert, ott is meg lehet beszélni, hogy ki kerüljön be.
Ilyen körülmények között az ingadozó körzetek egy része bebiztosítódik, legalábbis a jelölés tekintetében, ha onnan is bejön pár, az húzza a listát és így tovább.
2) Két-három egyformán erős, 10+%-os párt van, adott esetben egymással nem teljesen kompatibilis programmal. Ebben az esetben is ki lehet egyezni, a városi párt elenged egy vidéki körzetet, a vidéki egy városit, végig lehet szépen tárgyalni.
Ehhez azonban tényleges bázissal rendelkező pártok kellenek, ilyen 4-5% támogatottságú fantompártokkal ez komédia, nem összefogás.
A magyar ellenzék tehát nemcsak amiatt nem ütőképes, hogy nagy részük megélhetése közvetlenül függ Orbán kegyétől. Azért sem, mert még senki sem volt köztük, aki ki tudta volna nyírni a többit.
A következő parlamenti választásokig az ellenzéknek szerintem ezzel kell foglalkoznia, le kell játszani végre, hogy ki képes itt ha nem is esélyesként, de valamiféle komolyan vehető pártként fellépni. Előfordulhat, hogy ez lehetetlen.
Van viszont hamarosan egy a pártok számára ingyenes, gerrymanderinggel nem sújtott előválasztás: az EP választások. Most van (lenne) itt az ideje annak, hogy azok a pártok akik talpon vannak, csináljanak egy klasszikus kampányt.
Az olyan lejárt lemezeket, mint összefogás, elszámoltatás, félre kell tenni, venni egy tiszta lapot és meg kell nézni, mi lehetne jó kampánytáma egy-egy pártnak. Az infláció? A létbizonytalanság? A különadók? Az egész ország szűkölve retteg a lecsúszástól, téma van bőven. Venni kell 2-3 jó témát, elkezdeni hozzá felépíteni a beszélő fejeket, akik hetente 2-3 alkalommal mondanak erről valamit, aztán a végén ezeket a beszélő fejeket, akikre addig egy 1000-fős telefonos felmérésből az jön vissza, hogy 600 ember tudja hogy kicsodák, rápakolni a listára. Aztán ha mondjuk az jön ki, hogy mondjuk a Momentum a meglevő két képviselője mellé ki tud küldeni még négyet, akkor utána egész másképp lehet tárgyalni, amikor a dolog ráfordul az önkormányzatira, egész másképp lehet tárgyalni a helyek elosztásáról. De ugyanez igaz a DK-ra és lenne igaz a Jobbikra is, ha épp nem heverne romokban.
Vagyis az, hogy majd 2026-ban ki és milyen esélyekkel hívhatja ki a Fideszt (nem számolva most egyéb, 2026 előtti választásokat feltételező forgatókönyvekkel) elsöprően azon múlik, hogy a következő másfél évben lesz-e olyan párt, amelyik képes olyan munkát végezni, amelynek eredményeként a “midterm” EP és önkormányzati választásokon beírja magát az emberek fejébe, mint az Erős Ellenzéki Párt.
Le kell játszani.
