Ahogy azt már korábban írtam, jó pár év kihagyás után ismét a kerékpárt választottam elsődleges közlekedési eszköznek munkába járáshoz és mindenféle városi ügyek intézéséhez.
Ez azt jelenti, hogy július vége óta nem jártam Budapesten autóval, tömegközlekedést is csak a reménytelenül esős napokon használtam, talán 3-4 alkalommal.
Itt ugye mindig el kell mondani, hogy nem, nem mindenkinek megoldás a bringa munkába járásra. Nem kell feltétlenül bekommentelni, hogy három gyereket, két mosógépet kell napi rendszerességgel szállítani, vagy, hogy minden nap frakkban kell megjelenni műszakkezdéskor az irodában stb. Tudjuk.
Ami érdekes az a komfortzóna, ami sokak szerint korrózióálló acéllal bevont vasbeton falakkal határolt terület, szerintem pedig egy eléggé rugalmasan értelmezhető és kezelhető dolog. Ha bizonyos körülmények adottak, akkor tudsz akár kerékpárral is közlekedni rendszeresen, amennyiben ezt célként tűzöd ki magad elé. Úgy találtam, hogy nyáron ez egy nagyon kellemes módja a közlekedésnek, inkább élmény, mint erőfeszítés. Aztán azt tapasztaltam, hogy szemerkélő esőben is eléggé hasonló a helyzet. Szétcseszett bokaszalagokkal is sokkal jobb, mint a BKK viszonylatán fél lábon állni, vagy minden egyes kuplungolásnál felszisszeni az autóban. Fáj, de bőven elviselhető mértékben, ráadásul pont annyira terheli a bokát, ami inkább segíti, mint gátolja a regenerálódást. Hidegben is jó biciklizni. A kellemes, csípős levegő inkább olyan, mint valami egzotikus fűszer, ami változatosabbá teszi a megszokott ízeket. Szétcseszett bokával, taknyosan, hidegben bringázni már nem különösebben kellemes, de a mozgás öröme még ilyenkor is megmarad kapaszkodónak. Szóval most vagy az van, hogy ez nekem még bőven komfortos, vagy időközben kissé alakulgatott a komfortzónám.
Visszatérve a bringás reggelire, ez egy nagyon jópofa esemény, ahol az ember rengeteg mosolygós arccal találkozhat, elmajszolhat némi péksüteményt, kortyolgathat gyümölcslevet.
Illetve van idő némi szemlélődésre, gondolkodásra is. A biciklis társadalom rendkívül sokszínű, egy ilyen alkalomkor ez percek alatt ki is derül. Pimpelt bringával közlekedő hipszter here, elegáns középvezető, gyermekét oviba fuvarozó apuka, futár, egyetemista, szellemi szabadfoglalkozású, irodai rabszolga, nagymama, nagypapa. Láthatsz pár tízezer forintból összerakott rat bike-ot, de nyálcsorgatós Bianchit is. Bérelt bringát, kölcsönkért bringát, lopott bringát.
És ami nagyon kellemes felismerés, hogy ezek az emberek élik a várost. Arra használják, amire való. A szabadság hídon papír pohárból elkortyolgatott fekete,a Dunára és a hajnali fényekre szánt pár perc, az Erzsébet térnél lassítás azok a dolgok, amik a közlekedést élményszerűvé teszik, az életet pedig élhetővé. Az ötvenedik, a századik, de az ezredik alkalommal is mosolyogva szállsz le a bringáról, szerencsésnek érzed magad, hogy a tiéd is ez a csoda, ami körülvesz, amivel közvetlen kapcsolatban vagy közlekedés közben is.
Ha másért nem is, ezért mindenképp érdemes energiát fektetni belé.
