Ezzel jelentős káoszt idézett elő a Brexit folyamatban. Ezt a káoszt számtalan pundit elemzi, köztük immár pár magyar is, például kiváló szerzőtársunk, Csire doktor, aki várhatóan hamarosan jelentkezik valami kellően altesti hasonlattal, bár tegyük hozzá, hogy a brexitre már rég kevés Kovi teljes alkotói pályafutása, most egy jól felszerelt tokiói DVD kölcsönző lefüggönyzött osztályán kell kalandoznunk, ha a brexithez méltó obszcenitásokat keresünk (ezt kedd déltájban kezdtem írni, most kedd este van, az EU épp mártja már a kést).
Inkább mögé nézek a dolognak, mert szokás szerint az a helyzet, hogy ezt a kutyakomédiát nézve is inkább az irigységre van okunk.
A három hatalmi ág (törvényhozó, végrehajtó, bíráskodó) egyik elválasztási szempontja az ítélt dolog megléte vagy meg nem léte az adott hatalmi ágban. Ez így elég bonyolult, nézzük először, mi az az ítélt dolog!
Az igazságszolgáltatás egyik alapvető tulajdonsága, hogy amit egyszer eldöntött, abban az ügyben már nem lehet új eljárást kezdeményezni, hacsak nincsen az ügyben nóvum (új, lényeges, és még el nem bírált információ).
Ne bis in idem, mondták a régi rómaiak, vagyis egy ügyben ne legyen kétszer eljárás. Továbbá mondták azt is, hogy res iudicata pro veritate accipitur, vagyis az ítélt dolgot igazságnak fogadjuk el. Ez a két római jogi regula az alaki és az anyagi jogerő fogalmának az alapja. Az alaki jogerő konyhanyelven azt jelenti, hogy a jogerős döntés ellen a jogrendszerben már nincsen jogorvoslat, nincs egy felsőbb bíróság, semmítőszék vagy bármi hasonló. Az anyagi jogerő, szintén konyhanyelven pedig az jelenti, hogy az ítéletben jogerősen eldöntött kérdést – a jogrendszer keretein belül – már nem lehet megkérdőjelezni. Ha a bíróság azt mondta, hogy X dal szerzője Y, akkor az úgy van. Persze ettől lehet, hogy száz év múlva a művészettörténészek mást állapítanak meg, de attól még a dal jogdíjait Y és jogutódjai fogják szedni és nem más.
Ez nemhogy a római kor óta így van, hanem az igazságszolgáltatás egyik legalapvetőbb tulajdonsága. Amikor az őserdei pucér törzsben Kemény Ököl elkezdi eldönteni az emberek vitás dolgait, már másnap reggel megalkotja ezt a rendszert. Naná, hiszen Szürke Tapír tegnap óta nem nyugodott bele, Girhes Tukán építhet kunyhót a nagy pálmafa alá és nem ő, és újra odahozza a vitát Kemény Ököl elé. Kemény Ököl – noha fogalma sincs a nagy Ulpianusról, akitől a fenti veretes latin idézetek származnak – közli Szürke Tapírral, hogy az ügyben tegnap már jogerős döntést hozott.
A társadalom és az állam nem tud másképp működni, csak úgy, ha a jogvitáknak van egy határozott végpontja, amelyeken túl azok nem maradnak nyitva. Bezárulásuk a feltétele ugyanis annak, hogy a társadalom tovább építkezzen. Mindaddig, amíg a nagy pálmafa alatti házhely vitás, addig ott nem épül ház, megázik az ennivaló, éhenvész egy család. El kell dönteni a vitát, méghozzá véglegesen.
Ezért van az, hogy az ítélkezést elkezdik előbb-utóbb mindenütt szabályokhoz kötni. Kemény Ököl egy-két meredekebb döntése után a sámán vezetésével Vének Tanácsa alakul, amely legalább a halálos ítéleteket felülvizsgálja, így az anyagi jogerő nem rögtön áll be, hanem előbb társulni kell hozzá az alaki jogerőnek is. Mert ha viszont beállt, akkor a bűnös akkor is bűnös, ha egyébként valójában ártatlan.
Kemény Ökölnek azonban meg kell hozni másfajta döntéseket is. Merre menjen a törzs vadászni? Ki menjen el és ki maradjon? Hogyan kell a zsákmányon osztozni? Ezeken mindig megverekedni energiapazarlás, ezért hamarosan ezeket eldöntik, és valamilyen emberfeletti erő (természet, nagy szellem, Isten, népfelség) akarataként követni kezdik. Függetlenül attól, hogy egy ember vagy valamilyen testület hozza a döntést, erre a fajta a döntésre nem jellemző a jogerő. Törvényként követjük, és az alkalmazása során meghozott bírói döntést szent igazságnak fogadjuk el. Ugyanakkor ez a fajta döntés változhat.
Ez a törvényhozó és a bíráskodó hatalmi ág közötti különbség. A törvényhozás akár naponta összeülhet, és aszerint, hogy a felderítők mit mondtak, naponta mást határozhat arról, hogy merre kell menni. Az, ahol ez nincs, ott előbb-utóbb mindenki éhen hal, az adott társadalom technikai fejlettségétől függetlenül.
Egy őserdei törzs életébe még csak-csak belefér, hogy Kemény Ököl egyszerre legyen fő törvényhozó és főbíró. Bár azért előbb vagy utóbb lesz a törzsön belül morgás, ha Kemény Ököl a változó világra tekintettel (meg némi vesztegetés hatására) mégiscsak úgy dönt, hogy Szürke Tapír építhessen kunyhót a nagy pálmafa alá.
Ezért aztán, ha a társadalom egy kicsit is bonyolultabban kezd működni a hatalmi ágakat szét fogják választani. Na nem azonnal, néhány vérontás, forradalom és hasonló után. Egyszerűen azért, mert teljesen másképp kell gondolkodni törvényhozás, kormányzás és bíráskodás közben.
Ezért óriási probléma például Handó Tünde törekvése, hogy a beosztott bírákat elnyomó, de a hatalom óhajait szervilisen követő bírákat nevezzen ki. És persze ezért probléma, hogy az igazságügyminiszter fogja kinevezni a közigazgatási bírákat. Nem azért mert egyik vagy másik döntésben korrupció lesz, vagy épp a miniszterelnök vejének kimosdatása. Ez is nagy baj, de ennél nagyobb baj, ha a bíró beosztottként viselkedik.
A bírónak, akik élet-halálra kihatóan dönt el jogvitákat, nem szabad beosztottnak lenni. És nem szabad jogot alkotni, hanem csak jogot alkalmazni. Ez persze így sose működik, a bíró mindig alakítja és fejleszti a jogot, de ennek a rejtelmeibe most nem megyünk bele.
Térjünk vissza a törvényhozáshoz, amely tehát egy kérdést elvileg akár naponta elővehet, akárcsak a végrehajtás, hiszen itt nem keletkeznek ítélt dolgok, akár naponta kell irányt váltani.
De ez sem jó, ha korlátlan. Ha Kemény Ököl egy hónappal vetés után kiásatja a jamgyökeret és mégis inkább kukorica vetését rendeli el, akkor az éhínséget túlélők valami isteni tabut fognak kitalálni arra, hogy ilyet még a törzsfőnök sem dönthet, de még a Vének Tanácsával együtt se. Elkezd kialakulni a törzs alkotmánya.
A törvényhozó hatalomnak tehát mindenütt vannak korlátai. Hol az alkotmánynak vannak megváltoztathatlan passzusai mint például Németországban, hol pedig testületek vagy személyek kapnak jogot a közbelépéshez.
Például azt, hogy helyi parlament ne szavazgasson összevissza mindenről, korlátlan alkalommal. Miért fontos ez? Azért, mert például mi van akkor ha a hétfői és a szerdai szavazás között megfenyegettek és megzsaroltak képviselőket?
A törvényhozást ilyen és hasonló okok miatt korlátozzák személyek és szabályok. Magyarországon ez lenne a házszabály és a házbizottság, amely szépen őrködne afölött, hogy az érdemi indítványok kerüljenek a szakbizottságok illetve a plenáris ülés elé. Ehhez képest nálunk az van, hogy a kormánynak bármilyen indítványa átmegy, az ellenzéknek meg semmilyen indítványa nem megy át.
Ezért van az, hogy a magyar országgyűlés formálisan országgyűlés csak, valójában a törvényhozás funkcióival nem bíró, a rendeleti kormányzás normáit törvény erejével felruházó szerv.
Ehhez képest amikor tehát John Bercow házelnökként közbelép, akkor annak megítéléséhez több szempontot is figyelembe kell venni.
A jogszokás nem véletlenül tiltja, hogy valamiről egy ülésszakon belül többször is szavazzanak, tehát Bercow betölti az alkotmányos ellensúly szerepét, amikor ezt nem engedi.
Ez a jogszokás azonban nem azért van, hogy a bírósághoz hasonlóan a ne bis in idem elvet juttassa érvényre, bármennyire is úgy tűnne. Ez itt nem alapelv, hanem egy alapelv (a parlament szuverenitása) megszegése annak érdekében, hogy ne váljék teljesen kontrollálatlanná a parlament.
Ezek a jogi szempontok, és jönnének a politikaiak, de közöttük valahol félúton ott van az, hogy a brit alsóházban jól láthatóan patthelyzet van, a kormány cselekvőképtelenné vált, ugyanakkor aktuálpolitikai okokból se lemondásra se sikeres bizalmatlansági szavazásra nem kerül sor. Ebben a sajátos helyzetben Bercow a saját szerepét úgy értelmezi, hogy neki az a feladata, hogy ne engedje, hogy a kormány az íratlan szabályok áthágásával erőszakoljon ki valamit, hanem ha cselekvőképtelen, akkor mozduljon el arról a politikai álláspontról amit nem tudott keresztülverni a parlamenten, ne “éheztesse ki” a parlamentet.
És végül ott van az a szempont, hogy Bercow közismert remainer, aki a döntésével alighanem kirúgta a sámlit a brexit alól.
Viszont nekünk itt Magyarországon csak az jut, hogy tátott szájjal bámuljuk, hogy a házelnök, aki nem egy nemzetért búsulásba belecsavarodott alak, az alkotmányjogi szabályok megtartásával, önálló jogi és politikai operátorként, a mozgásterét faltól-falig kihasználva, saját politikai álláspontját is érvényre juttatva közbelép egy alkotmányos válság idején.
Akármi lesz a brexit-saga vége, a brit parlament újra össze fog ülni, méghozzá ugyanazon alkotmányos elveket követve, amelyek alapján most is működik. Az is lehet, hogy tanulva az esetből, Bercow-t kinyírják és lesz új szabály az ilyen helyzetekre. De azt, ahogy az ellensúlyok egy ennyire kényes helyzetben működnek, azt én továbbra is irigylem tőlük, akármennyire is lehet röhögni Theresa May táncán, amelyet Michel Barnier immár részeg cowboy módjára a Theresa lába alá lövöldözve kényszerít ki.
