Tehát akkor visszatérve a fatüzelésre, kályhára, kemencére.
Ahogy azt korábbi posztjaimban írtam, van kemencénk, tűzifánk (_SZÁRAZ_ bükk és tölgy), nem félünk használni sem. Ez egy olyan állítás, ami már önmagában is akár késhegyre menő vitákban eszkalálódhatna, ezért talán jobb ennek egy kicsit elébe menni.
Mondhatnám, hogy a hülyeség színe zöld, de ez nem igaz. Ott van a másik véglet, a magát kereszténydemokratának becéző nyáj, aki szerint Isten azért teremtette a szarvast, hogy egy kövér alkoholista 25 méterről lelője egy vadászlesről, a nőt azért, hoty teleszüjje… Az erdőt pedig természetesen azért, hogy az ember elégesse. Ezt nehéz alulmúlni, viszont ebben a posztban felesleges velük foglalkozni.
Azt is mondhatnám, hogy az igazság mindig középen van, de attól meg lehánynám magamat, tehát a helyzetem nem éppen irigylésre méltó, ha bármi értelmeset szeretnék mondani. …azért megpróbálom.
A sok mérlegelendő szempontból mindenképp kiemelném azt a vágyamat, hogy meleg legyen a kecóban. Megemlíteném a körülményeket is. Nem, nincs most pénzünk arra, hogy hőszivattyút, napelemet, fúziós reaktort, plusz 30 cm kőzetgyapotot telepítsünk. Van a házon szigetelés, van cirkónk, és hát van egy kemencénk is. Jelenleg ebből kell gazdálkodnunk, meg kell találni a még vállalható kompromisszumokat.
Igen, fontos számunkra a klímavédelem, a környezetvédelem, de a pandák és koalák boldogsága is.
A fentiekből következik, hogy egy olyan racionalitáson, önámításon, hiten, tévhiteken és tényeken alapuló katyvaszideológiát kell gyártanunk, amivel együtt tudunk élni.
Ha csak a környezetvédelem lenne az egyetlen szempont, akkor venném a télikabátomat és jeget hordanék a frigóból a sarkkörön túlra. Gyalog. Bevallom, gyarló vagyok, ezért az elsődleges szempont a családom és jómagam számára biztosítható jó életkörülmények elérése, a többi csak ezek után következik. Nem, nem kell 24 foknak lennie a házban, nem feltétlenül szükséges esténként bébi fókák vérében megfürödnünk. A jólét nem ezt jelenti számunkra. 18-20 fok elég, zuhanyozni pedig jó a langyos víz is.
A fentiek fényében én úgy gondolom, hogy ahogyan globálisan, úgy családi szinten is az egyensúly a fontos. Vagyis nem az a lényeg, hogy kínából rendelt mosipelussal, házilag kotyvasztott szappannal, ránézésre is visszataszító ételek fogyasztásával gondolja valaki megmenteni a Földet, hanem az, hogy összességében mekkora nekije az ökológiai lábnyoma, mégis mi az egész agyfasznak a szummája. Hát az már csak a sors fura fintora, hogy ennek a jelentősége is inkább abban merül ki, hogy az ember bedumálja magának, ő legalább tett valamit, jár neki a “jó ember” érdemérem. Oké, van még a “jó példa”, ami majd pár generáció múlva valóban jobb embert szül (esetleg nem). Ezek viszont önmagukban is fontos tényezők, mert ha valaki darab szarnak érzi magát, az nem igazán egészséges állapot.
A fentieken kérődzve nekem az jött ki, hogy a fa egyáltalán nem a legkörnyezetbarátabb megoldás a meleg ideájának megteremtésére, de egyrészt azért ez nem olyan nyilvánvaló és egyértelmű, mint ahogyan sokan kényelmi szempontok okán gondolni vélik, másrészt pedig koránt sem az egyetlen fontos szempont.
Össze lehet hasonlítani az akármi és a fa fütőértékhez és károsanyag kibocsátáshoz köthető értékeit, de nem igazán kerülünk közelebb vele az igazsághoz. Nagyon nem mindegy, hogy mi magunk hogyan használjuk a valamit, hogyan a tűzifát. Az ész nélkül nyomatott cirkónál (hát ilyen idén nem nagyon lesz sehol) jobb, ha egy jól megépített kályhában, kemencében magas hozzáadott tudással égetünk fát. Olyat, akkor és annyit, amit érdemes. Így is sikítanak a pandák és koalák, de másik oldalról meg ott van az, hogy marad pénzünk csirkefarhátra is. …és mint mondtam, ez egy elsődleges szempont nálam. Ráadásul, ha az életünk egyéb területein képesek vagyunk csökkenteni a lábnyomot, melynek neve ökológiai, akkor csinálhatunk magunknak egy saját közösséget, ahol jófejnek számítunk, megvan a napi lájk, a jóembernek érződés kétes értékű élménye is. Legyen az FB csopi neve mondjuk “nekünk meg kicsi az ökológiai lábnyomunk, nyaljátok meg”.
Gyakorlatban pedig ez úgy néz ki, hogy az ember beszerzi a _SZÁRAZ_ bükköt, tölgyet, majd felvágja, hasogatja, szárazon tárolja, szeretgeti, cirógatja. Amikor elkezdenek vacogni a fogai, akkor határozott mozdulatokkal kosárba rak egy adagot, rendíthetetlenül odaviszi a kemencéhez némi vékonyra vágott puhafával együtt, majd belekezd a tűzgyújtás felemelő rítusába.
Hát a különféle módszerek megvitatása valószínüleg okozott már fegyveres konfliktusokat, ezért el sem kezdem sorolni. Én például a dzsenga szabályait rugalmasan alkalmazva tornyot építek, ahol két hosszabb hasáb közé építek hidacskákat puhafából, arra merőlegesen egy réteg vékonyra hasított _SZÁRAZ_ bükk, esetleg tölgy kerül. Ezt a logikát követve jönnek a következő szintek egyre vaskosabb példányokkal. Egyfajta antireneszánsz építészeti elvet követek távol-keleti esztétikával megbolondítva. Ami nagyon fontos, a fa és nem fa helyes aránya. Szellősen kell építkezni, hogy az égést tápláló oxigén végezhesse a dolgát. Kell alá némi könnyen gyulladó, de magas hőfokon égő cucc, jelen esetben egy kevéske papír.
Ha az éghető anyag és az oxigén készen áll, akkor már csak megfelelő hőmérsékletre van szükség. Hát bármennyire is kiábrándító, de én ilyenkor egyszerűen fogok egy öngyújtót, majd begyújtom vele a papírt.
(Itt egy kis kitérőként megjegyzem, hogy a szezon első begyújtása az szívás. Egyszerűen azért, mert hideg a kemence, a kéményben is hideg levegő van. Az egész rendszer fordítva működik, amit azzal lehet valamennyire semlegesíteni, hogy valami könnyen begyulladó, nagy lánggal és nagy hővel égő fát keverünk a tűzifa közé, hogy minél gyorsabban megforduljon az áramlás iránya. Egy kisebb termonukleáris bomba lenne erre a legjobb, de várom a kommentelők ötleteit is.)
A varázslat sikere abból mérhető le, hogy a puhafa pillanatok alatt begyullad, a tűzifa meg néhány perc alatt kap lángra, a füst a kéményen keresztül távozik. Tíz percen belül bazi nagy sárgásnarancsospirosas lángokat kell látnunk. Ha nem így történik, akkor valami nem stimmel. A továbbiakban arról kell gondoskodnunk, hogy pont elegendő oxigén jusson a tűztérbe, erre szolgál az ajtón található kis nyílás, amivel szabályozni tudjuk a beáramló levegő mennyiségét, de akár résnyire ki is nyíthatjuk az ajtót.
A következő egy, másfél órában gyakorlatilag semmi dolgunk nincs, de azért ne menjünk túl messzire. Ha a “dzsenga” jól sikerült, akkor nem kell piszkálni az építményt. Egy idő után szépen összeomlik, de pont úgy, hogy marad hely az oxigénnek is. Amikor már lángok helyett csak parazsat látunk, akkor azt el lehet kicsit rendezgetni, majd teljesen lezárhatjuk az ajtót. A parázs számára már elegendő a tűztérben lévő oxigén mennyisége, felesleges kiengednünk a meleget az ajtón keresztül.
A jól megépített kemence úgy működik, hogy felforrósodik, elkezdi tárolni a meleget, majd miután elaludt a parázs is, bő 24 órán keresztül ontja magából a komfortérzetet. Persze nem egyenletesen. Fontos, hogy a következő begyújtás még az előtt megtörténjen, mielőtt teljesen lehűl az egész rendszer (első begyújtás effektus).
A “nekünk meg kicsi az ökológiai lábnyomuk, nyaljátok meg” jelvény akkor jár, ha a végeredmény egészen kevéske (nálunk kevesebb, mint heti egy vödör) szürkésfehér hamu, a kéményen meg távolról nézve alig lehet észrevenni, hogy fűtünk. Ilyenkor nem maradnak üszkös fadarabok a tűztérben, az ajtócska üvege pedig átlátszó marad. Ha ezt tapasztaljuk, akkor biztosak lehetünk benne, hogy a pandák és koalák ha nem is repesnek az örömtől, de beérik egy lesajnáló legyintéssel is.
(képünkön az a pillanat látható, amikor az antireneszánsz dzsenga felső, vaskosabb hasábokból épített szintjeit éri el a láng)
Hmmm. ez a poszt már így is baromi hosszú lett, itt inkább beszüntetem.
