Kommentelőink csodálkoztak, hogy mi, a lelketlen kapitalisták, a bébifókák, esőerdők és a melegedő tengervíztől lágyuló szarvú narválok iránt teljesen érzéketlen, krémszínű szmokingban és parafa sisakban az ültetvényt szivarozgatva néző tory beállítottságú ezredesek hogyan támogathatjuk a sztrájkot, hiszen az baloldali dolog.
Nos mivel épp visszaértünk rabszolgáink reggeli megkorbácsolásából, költségcsökkentésre hivatkozással bezárattunk egy árvaházat és tarra vágattuk a fél Börzsönyt a hamarosan nyitó Ayn Rand Golfpálya Zrt. miatt, így most van kis időnk, leírom.
Vegyünk egy másik népszerű kérdést: keresztény-e Európa? Rendszeresen szeretnék bizonyos egyházi és politikai érdekcsoportok elérni, hogy az EU vagy egyes országai a meghatározó dokumentumaikba (alkotmány, különböző deklarációk) vegyék bele, hogy Európa igenis keresztény. Mivel a ténylegesen templomba járó (Ezek valamiért rendszeresen kihagyják a mindenféle kisebb keresztény egyházakat, akik rendszerint azt a hibát követik el, hogy megpróbálnak Jézus tanítása szerint élni, holott a történelmi/támogatott egyház legbiztosabban onnan ismerhető fel, hogy nem ezt teszi.) emberek száma néhány helyi kivételtől eltekintve alacsony, a fő érv az szokott lenni, hogy Európa kulturális alapja a kereszténység.
Ez igaz, ez Európa kultúrájának egyik alapja. De vég nélkül lehet írni arról, hogy amit ma keresztény kultúrának nevezünk, az az egykor Izraelben indult reformzsidó szekta (melynek vezetője hitünk szerint a Messiás) tanai mellett az egyházatyák működésével magába olvasztotta a görög (hellén) etikát és filozófiát, majd a Római Birodalom területén elterjedve az összes fontosabb pogány ünnepet, illetve a szentek kultuszán keresztül az összes fontosabb pogány istenség kultuszát. Ezért valójában ahol keresztény kulturális örökségről beszélünk, ott rengeteg* teendő ki a szövegbe. Jézus születését ki germán erdei manókkal (krampuszok) vagy az erdőben lakó bölcs öreg szellemmel (télapó) ünnepli, megint mások az anyaistennőt (Mária) dicsőítik. Az íreket megtérítő Szent Patrik ünnepén mindenki azoknak a csínytevő isteneknek öltözik és áldoz, akiknek a kultusza a térítéssel véget ért, a magyar katolikusok megünnepelnek hatféle Boldogasszonyt, mind Máriának hívják, régi nevüket rég elfeledtük, a református gyerek ha locsolni megy és megkínálják a háznál, kap egy…szédertálat némi jó minőségű sertéshússal kiegészítve és pászka nélkül.
Akkor most mindenki keresztény? Attól függ, hogy mit nevezünk kereszténynek. Ha a misén/istentiszteleten hitvalló és az áldozást/úrvacsorát magához vevő ember a keresztény, akkor Európa nem keresztény. Ha ez a végtelenül komplex európai kulturális hagyomány illetendő a keresztény jelzővel, akkor igen.
Na tehát, baloldali dolog-e a sztrájk?
Ha visszamegyünk az ipari forradalom hajnalának sztrájkjaihoz, a munkaharchoz, illetve ennek ideológiai alapjaihoz, akkor azt találjuk, hogy persze hogy az. A kizsákmányolt munkásság kapni akar a kapitalizmus áldásaiból és nemcsak a kárvallotja akar lenni. A könyv magától kinyílik a marxista értéktöbblet-elméletnél és a munkás látja, hogy az ő verejtéke változik pénzzé. A társadalom jelentős csoportjai veszik észre, hogy a törvényes rend nem azért van, hogy az ő jólétüket szolgálja, hanem mások, egy sokkal kisebb csoport jólétét szolgálja.
Aztán ez szépen lassan megváltozik. Totális kommunizmus néhány elvetélt kísérletet leszámítva sehol se alakul ki. A tartósan fennmaradó, magukat kommunistának nevező országok leginkább elrettendő példák, erőszakos diktatúrákká torzulnak. Sokak szerint azért mert az nem is volt igazi kommunizmus, szerintünk pedig azért, mert ahol nincs szabad piac és demokrácia, ott ideoólgiai háttértől függetlenül ilyen torzulások lépnek fel.
Európa boldogabbik felén azonban néhány évente a baloldal kerül kormányra, és elkezdi törvénybe foglalni a sztrájkjogot, mint a társadalmi érdekérvényesítés megengedett eszközét. Így 3-400 évvel az első modern sztrájkok után a felvilágosult és demokratikus európai országok jobboldali vagy konzervatív vagy kereszténydemokrata pártjainak sem jut eszébe megkérdőjelezni, hogy a sztrájk a dolgozó emberek törvényes joga. Az egyház is alkalmazkodik a politikai baloldal megjelenéséhez, mivel rájönnek hogy a hívek nagy része egybeesik a baloldali pártok társadalmi bázisával. Az 1891-es Rerum novarum enciklika és a kerek évfordulóira kiadott enciklikák kialakítják a katolikus egyház szociális tanítását, talán mondanunk sem kell, hogy nem annyira az Újszövetség, mint inkább a skolasztika tanaira építve…
Mára tehát a sztrájkjog szerves része az európai politikai kultúrának, ugyanolyan alapvető jog, mint az élethez vagy véleménynyilvánításhoz való jog, csak az alapvető jogok eltérő generációihoz tartoznak aszerint, hogy mikor érkeztek meg Európa alkotmányaiba.
Arra a kérdésre tehát, hogy baloldali dolog-e a sztrájk, a válasz hasonló, mint arra, hogy keresztény-e Európa. A sztrájk gyökerei a szocialista eszmékben vannak, csakúgy mint ahogy az európai kultúra gyökerei (részben) a kereszténységben. Azonban mára a sztrájk nem politikai oldalak és meggyőződések kérdése, hanem a dolgozók törvényes joga. Törvény szabályozza (nálunk súlyosan elnyomó módon) hogyan lehet sztrájkolni.
Tehát nincs az, hogy ha én most helyeslem a pedagógusok sztrájkját, akkor én már rögtön komcsi lennék. Mint ahogy attól, hogy karácsonyra ajándékot veszek, attól nem leszek automatikusan keresztény. Lehetek, de a kapcsolat nem automatikus.
Mi a helyzet a polgári engedetlenséggel?
Mint a neve mutatja, az pedig egy polgári dolog, annak a tudatos felvállalása, hogy a fennálló jogrenddel szembemegy az ember. A tudatos felvállalásban a szankciók felvállalása is benne van. A sztrájkkal ellentétben ez nem nevesített külön jog, azonban a véleménynyilvánítás szabadságából levezethető, és kultúrállamokban pontosan szokták tudni a különbséget, aközött, hogy néhány embernek viszket valahol és azért nem jöttek dolgozni, vagy sok ember jogai csorbulnak és ezzel kapcsolatban nem maradt más lehetőségük. Ha tehát polgári engedetlenséget támogatunk, akkor se igaz a vád, hogy elhajlanánk konzervatív nézeteinktől. Csak felteszünk pár kérdést, és a választól függően értékeljük a dolgokat.
Ezek a kérdések:
- A polgári engedetlenség egyéni érdeket akar érvényesíteni, vagy össztársadalmi érdeket? (a tanárok megbecsülése össztársadalmi érdek)
- A törvényes jogrend szembemegy-e alapvető jogelvekkel? (igen, mesterségesen alacsonyan tartja a fizetést, mikor alaptörvénybe foglalt elv, hogy a munkavállalót meg kell becsülni (XVII. cikk (3) bekezdés) továbbá a sztrájkjoguk is a nemzetközi sztenderdek szerint indokolatlanul korlátozott)
- Van más eszköz jogaik érvényesítésére? (nincs, a kormány látványosan, provokatívan nemhogy a követeléseiknek nem tesz eleget, hanem egyenesen fenyegeti őket)
Három kérdés, három olyan válasz, amely alapján a tanárok polgári engedetlensége abszolút helyénvaló és támogatandó, ha jobb- ha baloldali valaki.
