Ez mindenképpen várható volt. A következő kérdés, hogy az oroszoknak maradt-e erejük arra, hogy folytassák a hatalmas véráldozatokkal járó előrenyomulást, vagy maradnak egy valószínűleg tízezres nagyságrendű emberéletet követelő jelképes győzelemnél? (Panamajack)
Az elmúlt kb. két hét Bahmut környéki hírek arra engedtek következtetni, hogy az oroszok elkezdtek hallgatni valakire, aki Prigozsin főszakácsnál jobban ért a hagyományos hadviseléshez, és a kiépített állások frontális rohamozása helyett bekerítő műveltbe kezdtek. Azonban így is rendkívüli erőfeszítéssel tudtak egy elég mérsékelt sikert elérni, hiszen még ha magát Bahmutot foglalták volna el, akkor is jó kérdés, hogy onnan merre mentek volna.
Ellentétben ugyanis a nyár helyzettel, amikor Popasznánál áttörve az akkori ukrán vonalakat délről be tudták keríteni Liszicsanszkot és Szeverodonyecket, most egy ilyen áttörés egyik irányba sem kínál nagy bekerítési lehetőséget. A legközelebbi nagyobb település, az egymáshoz közel levő Szlovjanszk és Kramatorszk ugyanis északról már nincs fenyegetve a Harkiv alatti összeomlás miatt.
Itt alapvető kérdés, hogy a hadviselő feleknek mennyi elégetni való erőforrása van egy ilyen művelet fenntartására. Nyilván az ukránok nem adhatják fel harc nélkül Bahmutot. Az oroszoknak meg leginkább presztízskérdés beleállni az ostromba.
Mindkét félnek viszont vannak magasabb szempontjai, mindkét hadsereg alapos újraszervezésre és átgondolásra szorul. Az ukránoknak be van jelentve egy csomó új technika, de ehhez több katona kell. Egy-egy könnyű páncélos jármű (legyen az lövészpáncélos, páncélozott teherautó) tucatnyi lövészkatonát igényel, akiket részben szállít, részben pedig a rászerelt nehézfegyverrel fedez. Cserébe a lövészkatonák meg fedezik a páncélost. Ugyanez igaz a tankokra is. Ha igazak a mai hírek és svájc hozzájárul az Oerlikon gépágyúk exportjához, akkor az ukránoknak kell majd új légvédelmi katona is.
Tehát szép-szép a sok felajánlás, de most az ukránokon a sor, hogy katonát is állítsanak mellé, és azokat ki is képezzék. Nyilván a hónapok óta különböző NATO országokban folyó képzés ehhez majd sokat hozzátesz, hiszen az onnan hazatérők befoghatók kiképzésre is, ez alap NATO módszer.
Ugyanakkor ez egy idő- és erőforrásigényes feladat, amellyel egyszerre nem biztos hogy fenn tudnak tartani egy húsdarálót.
Orosz részről kérdés, hogy ott van-e eszköz, bizalom és türelem egy újraszervezéshez, és a részeredmények erőltetése helyett valamiféle koordinált offenzíva megszervezéséhez. Szoledar és Bahmut jelentősége egyre inkább abban áll, hogy az ottani nagy művelet (és a Zaporozsje környéki kisebbek) megakadályozza az ukránokat a nyugodt szervező munkában, hiszen folyamatosan egységeket kell a frontra “rotálni”.
Ugyanakkor sem a lőszer, sem az ember nem végtelen Oroszországban sem. A lőszergyártásukat fenn tudják tartani, de a mérleg náluk is negatív vagy is több fogy annál, amennyit pótolni tudnak. Az emberállománnyal is az a helyzet, hogy ha nem is sokkal de valamivel jobban képzett katonákra van szükség a frontra zavart ex-raboknál és peremvidéki türköknél.
Vagyis az oroszoknál is elkövetkezett az, hogy végig kell gondolni, hogy a húsdaráló meddig hajt nekik hasznot. Határeset ez mindkét oldalon, mert amennyire lefoglalja az ellenfél erőforrásait, annyira lefoglalja a sajátokat is. A kérdés játékelméleti is, hiszen a megegyezés (fegyverszünet) nem játszik, tehát itt mindenki azon is gondolkozik, hogy ha vajon ő leáll, akkor a másik mit fog tenni…
(Ésik)
