Írtam már, hogy a háború az emberi tragédiák és a hősiességről szóló legendák lehántását követően fájóan egyszerű dolog. Anyagi- és véráldozatok eredője adja meg azt, hogy ki nyer.
Tavaly októberben Szergej Vlagyimirovis Szurovikint nevezték ki az orosz inváziós erők főparancsnokának. Szurovikin személyével kapcsolatban akkoriban a számos kétes ügye (pl. öngyilkosságot elkövető beosztottak, szerepe az orosz katonai rendőrség újraszervezésében stb) kapott hangsúlyt. Szurovikin természetesen nem bérmaruhás hajadon, ám személyével kapcsolatban nem ez a legfontosabb.
A legfontosabb az, hogy Szurovikin magasan képzett, kiváló csapattisztből lett kiváló tábornok. Nem szuperkiváló, nem egy Rommel vagy Patton (bár velük kapcsolatban is el szokás mondani, hogy volt bőven hasonló főtiszt mindkét oldalon, csak belőlük lett legenda). Szurovikin egyszerűen egy olyan tiszt, aki onnantól hogy frissen avatott hadnagyként egy szpecnaz-egységgel Afganisztánban harcolt, végigharcolta Oroszország összes háborúját, vezetve a szakasztól a hadseregcsoportig az összes alakulatfajtát. Emellett elvégezte az összes (szovjet)orosz hadiiskolát fel a Frunze akadémiáig.
Nem véletlen hogy kinevezése után 1) azonnal a Dnyepr jobb partjának feladására tett javaslatot 2) azonnal fokozta a tavriai sztyeppén a védvonalak építésének sebességét. A Zaporozsje és Donyeck közötti nagyjából 200 km szélességű “résbe” két, néhol három vonalat építettek ki az oroszok. Miért? Mert a háború egyszerű matek.
Szurovikin világos célt tűzött ki: az első, sok tekintetben váratlan lökéssel elfoglalt területek közül a Krím és Donbasz közötti összeköttetés megvédését. Ezért feladta a presztízsokokból tartott jobbparti területet (bár volt olyan kedves olvasónk, aki még a kivonulás napján is az Odessza és Nyikolajev elleni offenzíváról delirált, azóta még az ismerősei közül is törölt…) és berendezkedett arra, hogy védekezzen.
A védelem során pedig nem az a kérdés, hogy áttörik-e. Minden védelmet át lehet törni, főleg ha egy alapvetően sík, néhol dimbes-dombos vidékről beszélünk. A második világháborúban ezen a környéken a németek és a szovjetek is páncéloshadseregekkel grasszáltak fel-alá amikor lendületben voltak. Nem épp egy Helm-szurdok, na. És az orkok ott is áttörtek.
A kérdés az, hogy mennyit kell fizetni azért, hogy áttörjenek. Az ilyen vonalak kiépítésének alapja az, hogy minden védelmi eszköz a baka saját magának ásott lövészteknőjétől kezdve a dombok mögül támadó Kamov helikopterig a költségek növeléséről szól. Ez olyan tudás, amely nélkül sehol, így Magyarországon se varrják fel az első csillagot a hadnagyra.
Ezt tanulja akkor, amikor megtanulja a géppuskák elhelyezését az oldalazó, keresztező, terület, lefogó és még többféle más tűzzel. Erról szól az aknamezők elhelyezése, az uralkodó magaslatok megszállása.
A támadó oldalról pedig arról van szó, hogy kellően alapos felderítés után lehet tudni minek mennyi az ára. A front X pontján két védvonal, tüzérség, aknamező, miegymás vár ránk. Ezért lehet fizetni pl. katonában. Ha én vagyok Sztálin, nekizavarok egymás után öt attakot, akiket lekaszálnak, a hatodik meg átjut.
Szerencsére nincs most Ukrajnában Sztálin ezért keresik azt a megoldást, hogy a front áttörését a lehető leggazdaságosabban hajtsák végre. A gazdaságosság itt emberéletek százait, ezreit jelenti, így érthető az igyekezet.
A front áttörésének árába az időtényező is beleszámít, pont úgy, mintha a frissen vásárolt öltönyről az operába menés délutánján derül ki, hogy a nadrágból fel kell hajtani. A varrónő felhajtja rögtön, csak épp háromszor annyit kér érte, mintha holnaputánra vállalná.
A múlt heti 2-3 szétlőtt Leopard tankot és 6-7 szétlőtt Bradley lövészpáncélost mutató képek egy olyan áttörési kísérlet képei voltak, amelyek világossá tették, hogy ez a módszer csak akkor lenne tartható, ha mondjuk tízszer ekkora veszteség is vállalható lenne. Mert akkor van 4-5 nap alatt áttörés, csak éppen erre az egy áttörésre elmegy az eddig kapott katonai segély nagy része, és meghal akár több ezer ukrán katona. Ez így túl drága.
Az ukrán hadvezetés most nyilván végiggondolja, hogy mivel lehet az árat csökkenteni. Az egyik nyilván az időtényező, most június 17 van, október elejéig van idő mindent megcsinálni, tehát ebből nyilván engednek.
A másik pedig, hogy a váratlanul erősnek bizonyuló orosz képességeket – ezek részletezését illetően lásd a Kard posztját – erodálni kell, hiszen itt az ukránoknak van “olcsó” megoldásuk a HIMARS és a Storm Shadow képében. Eddig az orosz tüzérségi képesség gyérítése ment, úgy tűnik hogy most még a helikopteres hadviselés és az aknatelepítés képességét kell az oroszok számára túl drágává tenni.
Ehhez fel kell deríteni ennek a két képességnek mint operációnak a hátterét, hogy oda lehessen adni operációkutatással foglalkozó matematikusoknak, akik – katonai szakértőkkel együttműködve – megmondják, hogy a folyamat melyik pontját kell nagyon megdrágítani néhány HIMARS-szalvó segítségével ahhoz, hogy a folyamat fenntartása elviselhetetlenül megdráguljon. Nota bene, ezt a gondolkodást is tanítják a világ összes tisztiakadémiáján, a hozzá való tudományos háttérért pedig néhány évente kiosztanak egy-két Wolf-díjat.
Az ukránoknak az ilyen műveletei eddig bejöttek. Ott volt az amikor tavaly tavasszal nem lőtték szét a Kijev alatt megrekedt konvojt, mert azzal túl sok erőforrás szabadult volna fel, az oroszok addig feccölték az erőforrást a fenntartásába, amíg aztán emiatt összeomlott az északkelet-ukrajnai jelenlétük. Harkiv és Izjum között megtalálták azt a pontot, amelyet “nagyon olcsón” át tudtak törni. Bahmutnál megtalálták azt a pontot, ahol többet fizetett ki a városért Oroszország, mint máskor három megyéért.
Most Dél-Ukrajnában szemmel láthatóan olyannal kerültek szembe, aki tudta hogy drágítsa meg nekik a műveletet. Már leváltották, de a műve ott maradt. Most újratervezés következik és front mögötti “puhító” műveletek újragondolása, majd azt követően a már bevált rothasztásos taktika. Egy ponton persze újra el kell kezdeni az áttörést.
Végül: mi köze ennek a Sárkányellátóhoz és társaihoz?
A drón, télen a meleg zokni, az infratávcső mind-mind olyan apróság, amely az oroszok harcát drágítja. Nyilván, ha az embert hónapok óta drónokkal zaklatják a halálba, akkor kifejleszt valamiféle drónelhárító képességet. Miért? Mert ha napi 5-6 drón leesik, azzal tán csak megdrágítja az ukránoknak a drónozgatást…kivéve ha az ukránok számíthatnak arra, hogy jön másik drón. Ugyanez a távmérővel vagy az éjjellátóval. Az oroszok nem építhetnek arra, hogy az ukrán snipernek kell 2-3 lövés, ha pontos távolságadata van. Ha elég 1 lövés, az megdrágítja, méghozzá emberéletben megdrágítja a front közelében a járőrözést, amit pedig muszáj csinálni. Ugyanígy az éjjelátó távcső.
Ezek mind-mind olyan apróságok, amelyek az oroszok számára megdrágítják az ukrajnai jelenlétet. Nyugodtan oda lehet írni minden, eddig kijuttatott forint után egy nullát, lehet néhol kettőt is. Ha egy “magyar” drón szúrta ki a fasor takarásában az ukrán pozíció felé tartó MT-LB járművet, és sikerül időben ráhívni a tüzérséget, vagy megkínálni egy NLAW-val, akkor a mi másfél-kétmillós drónunk elintézett egy legalább tízszer-hússzor annyit érő eszközt.
Ez egy olyan képesség, amely eleinte az oroszoknak volt, ma már az embargó miatt nincs. Az ukránoknak van. Nekünk van. Aki látta a múlt heti képeket az ungvári temetőből, az tudja, hogy a kárpátaljaiak, köztük kárpátaljai magyarok bőven fizetnek vérrel is azért, hogy az oroszoknak drága legyen a háború. Mi abban tudunk segíteni, hogy nagyrészt ne azzal kelljen.
