Tegnap Valerij Zaluzsnyij tábornok nyilatkozott, illetve Mick Ryan, nyugalmazott ausztrál tábornok, aki az ukrán háború egyik szakavatott elemzője, írt a mostani ukrajnai helyzetről, illetve arról, hogy mi várható.
Mindketten említik, hogy elfogyhat az ukránok (tüzérségi) lőszere. Nyilván az oroszok továbbra is a cipóra lőjük a területet, aztán megy a tessék-lássék kiképzett gyalogság taktikát csinálják, Zsukovnak bevált, kábé ugyanezeken a csatatereken.
Bahmut környéke azt mutatja, hogy elég sok lőszer és elég sok feláldozható katona esetén most is működik a dolog. Nem véletlenül figyelmeztet arra Zaluzsnyij, hogy néhány százezer, a semminél kicsit jobban kiképzett orosz gyalogos még nagyon nagy problémákat tud okozni.
Azonban Mick Ryan levezeti ebből azt, hogy több lőszert kell gyártani, és figyelni kell, mert kikopott a katonai-stratégiai köztudatból az ilyen, egyenrangú felek között vívott tűzpárbaj lehetősége. Ez szerintem csak részben igaz.
A jelenlegi helyzet ugyanis annak az eredménye, hogy az eszkalációs félelmek miatt Ukrajnát csak annyira fegyverezték fel, hogy a tűzpárbajban helyt tudjon állni. Szerintem hibás következtetés ebből általános következtetéseket levonni arra, hogy mi lenne, ha a NATO került volna ilyen helyzetbe.
Az amerikai katonai doktrína ugyanis arról szól, hogy ne legyen ilyen helyzet. Az F-16 különböző változatait, amikor kiderült, hogy érdemi légi ellenfél nincs (aztán majd kiderül, hogy ezen az újgenerációs kínai gépek változtatnak vagy sem) mind arra optimalizálták (az F-15E-vel együtt) hogy az ilyen helyzeteket elkerüljék.
A rengeteg standoff (légvédelem hatótávolságán kívülről indítható) fegyver, a precíziós bombák és rakéták azt szolgálják, hogy üteg szintig mindenki kapja meg a saját bombáját. Mindenki vigyorogva nézte a Pizgyec TV adását, amikor sorra robbantak fel az orosz lőszerraktárak ősszel. HIMARS o’clock, persze. Csak elfelejtettük hozzátenni, hogy ha az amerikai hadsereg lenne a hadviselő fél, akkor a HIMARS mellett dolgozott volna az F-16 flotta.
Először kapott volna minden, ami rádióhullámot bocsát ki magából, a Pancir tűzvezető radarjától kezdve a tábornok úr Bluetooth-os fleslhigtjával bezárólag. Amikor ez megvan, akkor jött volna a mélység (hidak, rendezőpályaudvarok, hátországi raktárak) Tomahawk és JSOW (repülőről indítható “szárnyas rakéta”) esővel elpusztítása, majd az F-16 flotta járőr üzemmódba áll át, 4-8 SDB-vel, (Small Diameter Bomb, 110 kilós, oldás után kinyíló szárnyakkal felszerelt, GPS koordinátára érkező bomba) aztán ha szólnak lentről a fiúk, hogy merre van a tüzérség, már megy is a megadott GPS koordinátára a szeretetcsomag.
Ilyen körülmények között kb. mindegy hogy az oroszok mennyi lőszert tudtak (volna) a frontra vinni. És nem lenne az ellenfelük se arra kényszerítve, hogy vas- és réztermelésben versenyezzen, amikor az erőssége nem a vas- és réztermelés, hanem a szilícium…
Ez viszont azt jelenti, hogy azt a helyzetet, amit Zaluzsnij és Ryan felvázolt, nem feltétlen az fogja megoldani, hogy több vasat és rezet visznek Ukrajnába. Annál is inkább, hogy ezek a gyártósorok rohammunka mellett is hónapok alatt, valójában inkább másfél-két év alatt pörögnek fel.
Putyin (és Szurovikin) taktikája pont az, hogy ebben a fél-egyéves ablakban, aminek a vége nagyjából jövő augusztus, a lehető legtöbb előrenyomulást érjék el. Azután ugyanis már kellemetlen nemzetközi politikai helyzetet okoz újra felpörgetni a háborút, új fegyverkategóriákat vinni Ukrajnába, a Nyugat úgy tűnne fel, mint aki egy valahol (akkor is ha nem jó helyen) nyugvópontra jutott helyzetet akar újra felszítani.
Elsősorban a Biden-kormány tehát most abban a helyzetben van, hogy végig kell gondolnia: mekkora is pontosan az a fenyegetés, amiről Zaluzsnyij és Ryan beszél. Nyilván itt pontos hírszerzési adatokra van szükség, amelyeket nem fognak a nyilvánosság orrára kötni, ha meglesznek. Pontosan meg kell tudni mondani, hogy mennyi lőszer és mennyi katona áll még az oroszok rendelkezésére, hogy olyan darálókat alakítsanak ki, mint amilyen most Bahmut környékén van.
Meg kell tudni ez alapján mondani, hogy Zaluzsnyij aggodalmai, hogy újabb kijevi (harkivi) offenzíva jöhet, mennyire valósak.
Zaluzsnyij ugyanis rangjából adódóan már nemcsak parancsnok, hanem egyben politikus is. Nyilván az a dolga, hogy a legrosszabbról beszéljen, akkor is ha tudjuk, hogy mennyit érnek az orosz képességek a tavaszi ukrán sártengerben.
Ha viszont az amerikai gondolkodásnak az az eredménye, hogy az oroszok részéről valós fenyegetés az anyagháború fenntartása, akárcsak néhány héten át, arra nem az lesz a válasz, hogy az összes raktár kisöprésével még több vasat és rezet küldenek oda. Hanem az, hogy valamilyen olyan kategóriájú fegyvert adnak oda, amire az oroszoknak nincs válasza, ahogy a HIMARS-ra sem volt. (Pontosabban az volt, hogy széttelepítették a lőszerellátást, amelynek így a hatékonysága visszaesett)
A nagy kérdés, hogy szükség van-e erre. Erre a kérdésre a válasz nagyjából karácsony környékén kezd majd megérkezni, és a választ nem katonák fogják megadni, hanem olyan dolgok, hogy “szibériai maximum”, “gyenge jetstream” meg “Közép-Európa feletti blokkoló anticiklon”, extrém esetben “Vojejkov-tengely”.
Vagyis a hideg. Már most elindultak a tudósítások arról, hogy az elvileg normálisan felöltöztett, takaróval és más téli felszereléssel jól ellátott ukrán frontkatonák fagysérülésekkel kerülnek a front mögötti kórházakba. El lehet képzelni az úgy-ahogy felszerelt mobikok lábujjait, tüdejét.
A következő időszak fő fegyverei közé a mobilkályha, a 2 lóerős generátor, a záraz zokni, az 1000 mg-os C-vitamin tabletta, a széles spektrumú antibiotikum fog tartozni. Ahol ezek ugyanis nincsenek, ott a front még január-februárban úgy meggyengülhet, hogy érdemben meg lehet törni, kulcspozíciókat lehet foglalni.
Tehát amellett, hogy a lőszerpara teljesen valós, és a tavaszi hadiesemények főszereplője lehet, a téma felhozatala ukrán részről egyben maszkirovka. Persze készülni kell a három hónap múlva jelentkező problémára, de ebben a három hónapban lehetőség van az oroszokra olyan területen csapást mérni, ahol teljesen biztosan ők a gyengébbek: a katonák harcértékének fenntartása terén.
Nem véletlenül mondta Zaluzsnij, hogy nem számít fegyvernyugvásra a karácsonyi-újévi időszakban. Mire a tavaszi nagy offenzíva jön, addigra az ukránoknak még 2-3 olyan áttörést, mint amilyen az Izjum-Liman térségben végrehajtott, meg kell csinálni. Csak amíg ezeket előkészítik, addig a tavaszi lőszerproblémákról kell beszélni…
