Kedves jelenlegi és leendő ügyfeleim!

Új Pp. van forgalomban, és a vele kapcsolatban alakuló joggyakorlatról szeretnék írni pár gondolatot. Nem gyakorlati ismeretek lesznek most ezek, különben is, ezeket a gyakorlati dolgokat megtalálják azoknál a kollégáknál, akik a szeretik a “holnaptól kék tollal kell írni” típusú híreket megosztani. Ugyanott baltaarcú védőügyvéd, az ingatlanok fortélyait ismerő szakjogász, a meghurcolt apák/anyák lánglelkű védelmezője, ingatlan-adásvételi szerződés 0,00003%-ért, cégalapítás ingyen, valamint sport fűmagkeverék magas vöröscsenkesz-tartalommal kapható.

Ez most elmélet lesz.

A jog egyik legérdekesebb kérdése, hogy hogyan lesz a jog és honnan lehet a jogot megismerni?

A jog eredetével kapcsolatban most nem arra gondolok, hogy azt az Úr, a természet vagy a proletárforradalom adta a világnak, hanem sokkal inkább arra a folyamatra, ahogy azt a hétköznapi használat számára megalkotják.

Ennek alapvetően két módja van.

Az első, hogy valami bölcs elkezd bíráskodni és a döntéseiben előbb-utóbb valamilyen rendszer alakul ki. Ilyen a bibliai Bölcs Salamon, és ami fontosabb ilyen a római jogban a praetor. A praetor a Forumon üldögélve döntött az elé kerülő ügyekben. Illetve egész pontosan nem döntött, hanem a bíróknak adott utasításokat (ún. formulákat) hogy az eléjük kerülő ügyet hogy kell eldönteni. Ha x bizonyosodik be, nyerjen a felperes, ha y akkor meg nyerjen az alperes.

Igenám, de rájöttek arra, hogy nem kell minden ügyben feltalálni a meleg vizet. Például minden termény szezonjában voltak rothadt áruval kapcsolatos ügyek, minden hajó valahogy kevesebb árut rakodott ki, mint amennyit berakodott, stb. A praetor ilyen esetekre elkezdte összegyűjteni, hogy mit szokott dönteni, mert rájött, hogy így a jogot követni akaró ember elolvashatja, hogy kell helyesen csinálni, a joggal szembemenni akarót meg visszatartja, ha látja, hogy a bíróságon bukna. Megszületett az évről-évre kiadott edictum, amelyben összefoglalták a fontosabb praetori döntéseket.

Tehát ebben az esetben az esetjogból szűrik le azt, hogy mi a jog és írják meg azokat a szabályokat, amelyekkel utána jól tud működni tovább a rendszer, és nem kell minden ügyben – mint az angol-amerikai tárgyalótermi drámákban – előbányászni az 1734-es Kis kontra Nagy ügyet, mert van törvény, meg van esetgyűjtemény. Egy idő után minden precedensjogi rendszer kitermeli a maga összegyűjtött, leírt jogszabályait.

A másik rendszerben a bölcs nem csak úgy elkezd bíráskodni, hanem törvénykönyvet ad ki, melyben előre leírja, hogy mi a jog.

Van, amikor elköveti azt a hibát, hogy mindent, de tényleg mindent egy törvényben akar szabályozni. Ezt a hibát követte el például Nagy Frigyes porosz király, amikor utasítást adott egy olyan törvénykönyv megalkotására, amely általános országos jogként tud működni, a kerítések magasságától a válóperekig mindent szabályozva. Nem jött össze. Sőt, általában: az örök és megváltoztathatlan címet viselő törvények általában nem bírják sokáig.

Azonban a legtöbb kodifikáció nem ilyen. Sőt, ha már az elméletnél tartunk, nem is kodifikáció mind, hanem nagy részük valójában kompiláció. Mi a különbség? A kodifikátor (pl. Napóleon) leül egy csomó felvilágosult jogtudóssal és megírja a törvényt, úgy, ahogy annak szerinte lennie kell. Napóleon állítólag a Code Civil bizonyos részeit személyesen diktálta.

A kompilátor pedig a birodalmában rendszertelenül, vagy többféle rendszerben létező jogot rendszerezi és foglalja törvénykönyvbe. Ilyet csinált például Iustinianus császár, bár a Codex azért jóval több mint egyszerű joggyűjtemény.

Igenám, de a tisztán törvényre épülő jogrend alkalmazhatatlan.

Miért? Mert az élet a legrészletesebb törvénynél is bonyolultabb. Nem lehet egy törvényben mindent elmondani. Iustinianus Codex-e sem tud mindent elmondani, ezért mellétették a bőségesen elméletet, esetjogi leírásokat tartalmazó Digestát, melynek görög címe, a Pandekták (pan dékai, mindent elmondani) mutatja, hogy a jogász, ha nem tudta, hogy a Codex valamelyik részét hogy kell érteni és alkalmazni, itt elolvashatta.

Ez a jelenség mindenütt megfigyelhető. Mózes tíz parancsolattal jön le a hegyről, de az Ószövetség első öt könyvét olvasva sem találunk mindenre törvényt. Megszületik a rabbinikus hagyomány, a Talmud, amelyben aztán újra és újra értelmezik a Teremtő szavát a zsidó bölcselők és mindenre tudnak – értelmezés útján – törvényt találni.

De ugyanez zajlott le az iszlám jogban, ahol a különböző irányzatok között a legfontosabb eltérések jogiak. Vajon hogyan kell figyelembe venni a Próféta (neve legyen áldott) szokásait, mondásait (szunna) amelyet nem írt bele a Koránba? Ha ezek sem adnak iránymutatást, akkor vajon lehet-e követni a mindenki által követett helyes értelmezést, (idzsmán) és azt ki mondja meg, hogy micsoda? Lehet-e korábbi eseti döntésekre (kijász) hivatkozni? Lehet-e azt kimondani, hogy bizonyos dolgokat sem a Korán sem a hadit nem szabályoz és lehet-e ezektől függetlenül érvelni (idzstihad)? Vajon milyen jogforrás az uralkodó parancsa (hatti sarif)?

Látható, hogy itt is a legfontosabb kérdés az, hogy ha megszületett a jog és ahhoz szakrális okból nem lehet hozzányúlni, akkor hogyan lehet azt mégis a mindennapok szükségleteihez igazítani?

Ez MINDEN ilyen jogrendszerben fontos kérdés.

Nade melyik a jobb rendszer?

Mindkettő jó, és amikor tényleg bonyolult kérdések eldöntésére is alkalmas joggá válnak valójában inkább ceremoniális különbségek vannak, mert minden jogrendszerben (ha hagyják) kialakul egy egészséges egyensúly az esetjog és a kodifikált (kompilált) jog között.

Mi a helyzet nálunk?

A magyar jog az egész magyar történelemben az ellenállás eszköze volt. Koppányék az ősi jogra hivatkozva lázadoztak Szent István ellen, az Aranybullában ősi jogot (az egy és ugyanazon szabadságot) védtek meg maguknak a rendek, és a Habsburgok elleni ellenállás egyik ideológiai alapja a Werbőczynél leírt jog védelme volt.

Ez különösen érdekessé tette az 1848 utáni jogfejlődésünket, egészen napjainkig. Ugyanis a Bach-korszakban kísérlet történt az osztrák (máig hatályos) polgári törvénykönyv bevezetésére, azonban a kiegyezéssel ez megszűnt. Az “osztrák jog magyarokra erőltetése” egyik legfontosabb sérelmünk volt (aki a mostani “Brüsszel elleni harcban” hasonlót vél felfedezni, nem téved…). Igenám, csak az akkori, 3-400 éves jogrend már teljesen alkalmatlan volt annak a világnak a szabályozására, ahol Baross Gábor vasúthálózatot épített, Ganz, Hatvany-Deutsch, Weiss Manfréd a modern ipar alapjait rakta le.

Persze a gyűlölt osztrák jog lassan átszivárgott, miután remekjogászok generációi honosították meg a tudományos (és római jogi) alapokon nyugvó német jogi kultúrát nálunk is, beleszőve a magyar jogi hagyományt.

Már a XIX. század végére készen állt egy új magyar polgári törvénykönyv tervezete, amely azonban különböző politikai okokból soha nem lépett hatályba. Rendszerek jöttek-mentek, forradalmak, fehér lovon és tankon bevonulások, népbiztosok, kormányzó, nemzetvezető, főtitkár…

Ezért magyar jogászok generációi szoktak hozzá, hogy a bíróságon (bírónak, ügyvédnek egyaránt) dolgozni úgy kell, hogy van az Mtj. (magánjogi törvényjavaslat) a “nagy Szladits” (hatkötetes kommentár) és az ítélkezési gyakorlat. Ebből kell összerakni azt, hogy mi a magyar jog. Nem árt megtanulni mindenféle ősi regulákat (pl. “különvagyoni tehén közös vagyonba tartozó borjút ellik”) és így már lehet dolgozni.

1959 (a Ptk. hatályba lépése) és 1989 között ennek a gondolkodásnak nem volt ideje kihalni (egy generáció se ment ki ennyi idő alatt) így a rendszerváltás óta visszaköszönt a háború előtt magyar polgári jog, néhány fontos különbséggel.

A legfontosabb különbség a szilárd elméleti alapok és az írott jog melletti szokájsog-precedensjog pontos etikettjének a hiánya.

Jól látszik ez az új Polgári törvénykönyv és az új Polgári perrendtartás bevezetése kapcsán.

Az új Ptk-t megíratták korunk nagy elméleti jogászaival, majd szétszedték, berakták a mosógépbe, összemosták a színes ruhákkal, és elfogadták. A bíróság egyre jobban láthatóan úgy tekint rá, mint afféle vezérfonalra, egyre inkább körbenövi a bírói jog és a régi Ptk. alapján kialakult szokásjog. Sok helyen el is sorvasztja.

Az új Pp-t viszont már nem is annyira kifogástalan elméleti jogászok írták, hanem egyszerűen amatőrök. Az nem baj, ha valaki nem ért mindenhez, de itt az egyes részeket vagy nem futtatták meg gyakorlati szakembereknél, vagy megfuttatták, de nem vették figyelembe a véleményüket.

Ezért aztán most különféle ad-hoc megalakult szervezetek (pl. legutóbb a polgári kollégiumvezetők, vagyis a 20 törvényszék, az 5 ítélőtábla és a Kúria vezető polgári bírói) adtak ki ilyen levelet, amelyben bizonyos kérdéseket értelmeznek.

Kanyarodjunk vissza az elméleti bevezetőhöz! Ha most Magyarországon saria bíráskodás lenne, bajban lennék ezzel a módszertani levéllel. Mi ez? Ez egy fatva, amelyben vezető vallási bölcselők kifejtették a saria helyes értelmezését? Dehát ezek nem vezető bölcselők, hanem egyszerű bírók! Kijász, vagyis korábbi esetekre hivatkozás? Végülis bírók mondták, de nem konkrét ügyben és nem a bírói ítélettel járó felelősséget vállalva! Szokásjog, vagyis urf? Nem lehet, hiszen előre megmondja a jogot, nem utólag szűri le a tapasztalatokból! Hatti sarif, uralkodói parancs? De hisz nem a jogalkotó hozta!

De ugyanezt elmondhatnám angolszász jogi alapokon is: nem precedens, nem ún. law report, nem tankönyv, ez egy…valami.

Kérdés a kötőereje, kérdés a hatálya, kérdés a viszonya a törvény szövegének változásaihoz, kérdés a kikényszeríthetősége, kérdés az alkotmányjogi felülvizsgálhatósága (mi van, ha a bíráknak ez a testülete alkotmányellenes gyakorlatot “szentel be”? Az AB majd egy véleményt helyez hatályon kívül?

Ami történik, az tehát egyrészt teljesen természetes: a magyar bíróságok reagálnak a hagyományosan kapkodó és bizonytalan magyar jogalkotásra.

Másrészt viszont óriási veszélyt hordoz magában a dolog.

Nem előzte meg ugyanis néhány évtizednyi fejlődés ezt, hanem most épp mindent elölről kezdünk, ráadásul olyan jogász-garnitúrával minden hivatásrendben, amelyik nem tanult meg absztrahálni, római jogelvekből kiindulva analógiával érvelni, hanem olyan olyannal, amelyikbe bottal beleverték a jogszabályok szövegét, és amelyiknek most új, és nagyrészt használhatatlan jogszabályokkal kéne dolgoznia.

Nagyon sokáig fog tartani, amíg a magyar jog ebből a pofonból magához tér. Addig a legkülönbözőbb fatvák lesznek forgalomban, amelyet majd mindenütt másképp értenek. Kockás füzetbe leírt okosságok fognak keringeni a bírósági folyosókon, majd kiszivárogni. A régi Ptk pedig, amelyet a magyar civilisztikai tradíció alakított ki (Grosschmid Bénitől Szászy-Schwarz Gusztávon, Szentmiklósi Mártonon, Szladitson, Kolosváryn, Marton Gézán, Világhy-ig és Eörsi Gyuláig) az eleinte kiszalad az egész alól, majd mivel használható alternatívája nem lesz, szép lassan visszakúszik.

Csak addig iszonyatos sok kárt fog okozni az össze-vissza, kockás füzetek és módszertani levelek alapján ítélkező magyar bíróság…