Panamajack barátom az alább linkelt cikket (arról szól, hogy soron kívül egy Hamasz-delegáció utazott Moszkvába tárgyalni) azzal a kommenttel küldte el, hogy “az oroszok konkrétan megőrültek”. Nos valóban nem tűnik nagyon jó lépésnek a dolog.
Itt a Múzsán általában az izraeli-palesztin viszony taglalását kerüljük, és ezen most sem fogunk változtatni. A dolog oka, hogy nem akarjuk a Múzsa egyik jelentős értékét jelentő kommentszekciót antiszemita-cionista csatatérré változtatni. Márpedig elkerülhetetlen lenne, hiszen a Múzsán szokásos, a sokéves átlagnál árnyaltabb megközelítés szükségszerűen mindkét oldalt felhergeli. Ráadásul ez a téma olyan mértékben adatolt, hogy ha bármit leírok, jön valaki egy 17 éve, 6. hónapja, és 12. napja megölt arab civil, vagy egy óvoda mellett felrobbant öngyilkos merénylővel, hogy konkrétan azt a balhét a másik fél kezdte. Én ezt ennyire nem ismerem és nem követem, és nem is akarom követni.
Az ukrajnai háború szempontjából Izraelre nem is ebből a szempontból kell tekinteni, hanem úgy hogy Izrael létezése és hatalmi státusza politikai realitás, akármi is a helyzet a Gázai övezet vagy Ciszjordánia vagy a Golán-fennsík akármelyik részével.
Ez a politikai realitás nagyjából a következőképp írható le. Izrael állam külpolitikai alapelve, hogy aki nem barátja a zsidóknak, az nem barátja Izraelnek. A barátság alatt a békénhagyás értendő, Izrael tudomásul veszi kisebb helyi antiszemita frakciók létezését, de azért pontos listát vezet róluk. Izraelnek szintén külpolitikai alapelve, hogy nem lesz még egy Holokauszt, ezért ha valahol felmerül, hogy az antiszemitizmus a politikai fősodorba kerül, ott Izrael nem válogat az eszközökben, mert túlélési kérdésnek tekinti a dolgot. Izrael állam rendkívül fejlett ipari-tudományos képességekkel bír, ennek megfelelően hadiipara is a világ élvonalában van. Hadserege rendkívül jól képzett, mind a katonai szakmai ismeretek, mind harcedzettség tekintetében a világ egyik legjobb hadereje. Ezt a képességét exportálni is tudja, fegyverexport és kiképzést nyújtó tanácsadók formájában.
Orosz szemszögből jelentősége van még annak, hogy az orosz-izraeli kapcsolatok a nem rossz és a jó között változnak. Izraelben rengeteg orosz zsidó él, és az orosz gazdasági elitben is vannak zsidók. Izrael politikai életében rendszeresen fordulnak elő orosz pártok és orosz származású politikusok. Oroszország sok tekintetben támaszkodik izraeli pénzügyi és más szolgáltatásokra.
Izraeli szempontból tudják, hogy Oroszoroszág fontos partner, és jó üzlet. Tisztában vannak azonban a veszélyekkel is, hiszen arról az országról van szó, ahol a pogrom szó megszületett. Izraelben nem kell bemutatni az orosz antiszemitizmus ezer arcát, a kulturális oldaltól kezdve (vérvádak, gyereklopó csúnya zsidó) a politikai antiszemitizmuson át (Cion bölcsei) egészen az üvegplafonokig, amelyek kijelölték és kijelölik, hogy zsidók milyen szint fölé nem juthatnak az orosz állami hierarchiában.
Ezért Izraelnek nagyon érzékeny antennái vannak arra, hogy az az orosz antiszemitizmus mikor lép be a politikai fősodorba. Az alap orosz hozzáállással, ami kb. a “nálunk nincs antiszemitizmus, a piszok zsidók becsüljék meg magukat, mert bezzeg régen volt” elvannak, amikor azonban előjönnek a zsigeri orosz antiszemita toposzok, akkor hirtelen mindenki nagyon feszült lesz.
Különösen akkor, ha ezek a toposzok egy Szergej Lavrovból jönnek elő. Lavrov megítélése vegyes, de azt nem lehet elvitatni tőle, hogy ötven év külpolitikai rutinjával iskolás hibákat nem szokott csinálni. Ez alatt az értendő, hogy nem mond olyat, amit nem akar mondani. Ha mond valamit, azt azért mondja, mert azt akarta mondani. Amit mond, az nem az ő véleménye, hanem az az Oroszországi Föderáció hivatalos álláspontja.
Innentől kezdve a lehetőségek rosszak, rosszabbak, és még rosszabbak. Elsőre lehetett azt hinni, hogy Lavrov így hetven fölött vesztett kicsit a korábbi éles képességeiből és elszólta magát a zsidózással. De aztán újabb zsidózások jöttek, és elkezdte belekeverni Izraelt is. Vagyis úgy tűnik, hogy valamiért az orosz külpolitika az, hogy provokálja Izraelt, a belpolitikában pedig antiszemita hangulatkeltésbe kezd. A bevezetőt szem előtt tartva, nézzük meg, hogy ezzel mire mennek. Nem sokra.
Nyilván, egy esetleges kudarcot a zsidókra kenni jó ötletnek tűnhet, és belpolitikai szinten még működhet is. Még akár pogrom is lehet, hiszen az eleve arra van kitalálva, hogy ha feszültség van, akkor a dühöt a nép a zsidókon élje ki, és ne a vezetőin.
Felmerülhet, hogy a nagyobb izraeli bevonódás kiprovokálásával zavart keltenek Biden hátországában, mert az amerikai demokrata párt bal szárnyán vannak olyanok, akik nem barátai Izraelnek. Vagy azért mert arabok, vagy csak mert a szélsőbaloldal antiszemita változatát (tőkések=zsidók) követik. Biden és a demokrata párt liberális része ennél azért jóval ügyesebb, mint hogy ez tényleg zavart okozzon.
Felmerülhet az, hogy ha egy kis antiszemita hergeléssel rá lehet venni valamelyik közel-keleti országot arra, hogy akárcsak kardcsörtetésbe kezdjen Izraellel szemben, akkor el lehet vonni a Nyugat figyelmét az ukrajnai háborúról, és vissza lehet lökni a “helyi konfliktus valahol az orosz érdekszférában” státuszba.
Ha ilyenen gondolkoznak, akkor rosszul gondolkoznak. Az arab országok már 3-4 évtizede tudják, hogy az orosz és az amerikai haditechnika között mi a különbség. Azt is tudják, hogy aki az oroszokkal barátkozik, az előbb-utóbb megszívja. Ráadásul ott van egy ténylegesen vallási vezetés alatt álló Irán, amely majdnem pont annyira veszélyes az arab országokra, mint Izraelre. Vagyis Iránt leszámítva a térség valamennyi országa tudja, hogy a saját biztonsága és Izrael biztonsága pontosan ugyanazokon a tényezőkőn múlik, vagyis ha utálják is a zsidókat (utálják, make no mistake) senkinek nem érdeke ott balhézni. A palesztinoknak se, csak a palesztin politikai elit elég korrupt ahhoz, hogy valamilyen szinten hergelhető legyen. (Az izraeli meg mondjuk a szaúdi elit is az, csak egész más ligában játszanak. Szegény palesztinok addig nem mentek bele semmilyen kompromisszumba, hogy a környékükön már mindenki állam, ők meg telepeken élő páriák lettek. Ezt az izraeli (és jordániai) diplomácián kívül elsősorban saját vezetőiknek köszönhetik meg.)
A közel-keleti zavarkeltés tehát nem fog összejönni, ellenben Izraelben most nagyon alaposan megfontolják, hogy az üzengetésen kívül (mármint hogy esetleg küldenek segítséget Ukrajnának, ha úgy alakul) ténylegesen mit lépjenek. Az izraeli diplomácia ugyanis továbbra sem akarja, hogy Oroszországban antiszemita hisztéria alakuljon ki, ezért öncélú provokációba nem fog kezdeni. Az izraeli külpolitikai reakciók elég pontosan becsülhetők: ők azt a megoldást támogatják, ahol a legkevesebb zsidónak esik baja. Mivel sok zsidó van még mindig Oroszországban, azoknak sok rokona Izraelben, olyan biztos nem lesz, hogy nyilvánosan elkezdik nyomni Ukrajnába az izrael csúcstechnikát…
Hacsak az oroszok nem választják azt, hogy anélkül, hogy Izrael vagy az oroszországi zsidóság erre okot adott volna, elkezdenek nyíltan antiszemita politikát folytatni. Onnantól kezdve ugyanis a “melyik az a megoldás amelyikben a legkevesebb zsidónak esik baja” az lesz, ha Oroszországnak másik kormánya lesz. Ha úgy, valaki elesik a fürdőszobában és kitöri a nyakát, akkor úgy. Ha úgy, hogy az orosz hadsereg elkezd még súlyosabb veszteségeket szenvedni Ukrajnában, akkor úgy. Ha Izrael ebbe az üzemmódba kapcsol, nem fog válogatni az eszközökben. Nem szokott.
Most még nem tartunk itt, de Lavrov újabban minden nap tesz egy olyan gesztust, amely a helyzetet ebbe az irányba löki. Az oroszok tényleg megőrültek.
Panamajack kiegészítése:
Oroszország a fentieken túl is teljesen fölösleges kockázatokat vállal Izrael hergelésével. Először is, az orosz közel-keleti stratégiai bázis jelenleg Szíria, a latakiai mediterrán kikötővel. Azzal ugye mindenki tisztában van, hogy Izraelnek semmilyen erőfeszítésébe nem kerülne blokád alá vennie ezt, és az oroszok gyakorlatilag semmit nem tudnának tenni ellene. Ukrajnával ellentétben Izrael atomhatalom, és valószínűleg nincs olyan ország az USA-n kívül, amely le tudná győzni a légierejét.
A másik az, hogy észrevehettük, mennyire megszaporodtak az utóbbi időben a rejtélyes tűzesetek és robbanások az orosz hátország stratégiai fontosságú ipari és katonai létesítményeiben. Nyilván nem bizonyítható, hogy emögött ukrán diverzánsok lehetnek, de azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy Ukrajnának gyakorlatilag korlátlan mennyiségű orosz anyanyelvű, az oroszok közé gond nélkül elvegyülni tudó potenciális ügynöke van. Na és melyik még az az ország, amelynek (világszerte csodált és rettegett) titkosszolgálata simán képes ugyanerre? Igen, Izrael.
(P.S. Amennyiben értékeled a Diétás Magyar Múzsa munkásságát, az alábbi linken ezt anyagilag is megteheted. 👇)
