Ukrajnában szaporodnak a jelei annak, hogy az orosz offenzíva kifulladhat.
Az orosz offenzíva sokban emlékeztet arra, ami a mostani csatatér környékén közel nyolcvan éve, a II. VH idején történt. Nem lehet mindent megfeleltetni egymásnak, de ott is az volt, hogy a támadást Kurszk környékén a németek túl sokáig készítették elő, és a csata kimenetelében szerepet játszott az, hogy az ellenségnek volt ideje felkészülni. Továbbá jött az utánpótlás a Lend-Lease programban, nem kellett spórolni.
A napokban több képet is kitettem ide a Múzsára a flightradarról, épp most mielőtt ezt nekiálltam írni, is ránéztem, egy C-17 katonai, és egy B-747 (Jumbo Jet) polgári szállítógép készült leszálláshoz Rzeszowban. Úgy tűnik, hogy az orosz igyekezet az Ukrajnán belüli logisztika gyengítésére nem tudja megakadályozni az utánpótlás frontra juttatását, és minden nap, amikor nem érnek át nagy áttörést, messzebbre löki őket a sikertől, mert egyre több hardver jut ki a frontra.
Ennek ellenére, ha nagyon lassan is, de az orosz offenzíva halad, minden nap egy-két kilométerrel előrébb vánszorog a front a Szeverodonyeck, Popaszna és Izjum körzetében. A gond orosz szemszögből az, hogy ennek egy része tervezett. Az ukránok tudják, hogy területet fognak veszíteni, és nem arra koncentrálnak, hogy ez semmiképp ne történjék meg, hanem arra, hogy lehetőleg minél lassabban és minél nagyobb orosz veszteségek árán.
Ez a “területért időt” csere teszi lehetővé, hogy abban a nagyjából 15-20 napos időszakban, ami a múlt hét elején kezdődött, ne legyen döntő orosz áttörés. Ez a 15-20 nap pedig arra kell, hogy a beérkező nyugati fegyverzetet rohammunkában hadrendbe tudják állítani. Ha belegondolunk, logikus, hogy sokkal könnyebb az új és a legénység számára is még nagyrészt ismeretlen fegyvereket a front egy meghatározott pontjára kivinni és ott felkészülni a csatára, mintha egy orosz áttörés utáni fejvesztett hátrálást kellene velük megfordítani.
Vagyis valamikor a következő két hétben lesz egy olyan, két-három napos időszak, amikor azt fogjuk látni, hogy a beérkezett fegyverek használata teljesen általánossá válik, és a mostani sporadikus alkalmazás helyett ezek átveszik az ukrán nehézfegyverzet gerincének a szerepét. Ekkor fog az orosz offenzíva végleg megállni…ha addig nem omlik össze az ukrán védelem valamelyik pontja, mert azért az ukrán haderő állapotáról keveset tudunk. Az ukránok nagyon vigyáznak rá, hogy csak a “morale booster” hírek jussanak ki, az oroszok meg teljesen csődöt mondtak a – nyugatra irányuló – propaganda terén, nincs megbízhatónak tekintett hírcsatornájuk.
Indirekt jelek azért rendelkezésre állnak. Az egyik, hogy elkezdett az utóbbi 2-3 napban csökkenni a kilőtt orosz tankokról és más járművekről szóló hírek száma. Azt tudjuk, hogy az ukránok lőszere nem fogyhatott el, valószínűleg nem felejtették el, hogy kell pontosan lőni, így nem marad más magyarázat, mint az, hogy kevesebb orosz eszköz érkezik a frontra.
Ugyanilyen indirekt jel, hogy elkezdődtek az ukrán csibészségek. Jönnek a hírek a front mögött itt-ott felrobbanó hidakról, üzemanyag- és lőszerraktárakról. Egy-egy ilyen “csibészség” valójában nem más, mint egy mélységi művelet, ami nagyon-nagyon pontos felderítést és nagyon fegyelmezett megvalósítást kíván meg. Ehhez ugyanolyan jó teljesítmény kell az okos és a kemény fiúk-lányok részéről. De legalább ennyire kell hozzá a “back area security” gyengülése. Felrobbantani olyan lőszerraktárat lehet, amelyet nem őriznek kellő gondossággal. Olyat, ahol felmerül, hogy választani kell, hogy fronton legyen katona, vagy hátul a lőszerraktárnál. Az északi (kijevi) szektorban az ilyen hírek után az oroszok három héten belül az összeomlást elkerülendő visszavonultak. Itt azért nem választja el az előretolt ékeket és az utánpótlást Európa legnagyobb mocsara, mint Bucsa esetében, de itt sem tartható az, hogy egyszercsak kifogyjon a lőszer vagy a gázolaj.
Az ilyen gyenge back area security kiaknázásához információ is kell, és úgy tűnik, hogy az ukránok pontosan tudják, hogy melyik orosz egység hol van és mit csinál. Ez is két tényezőre bontható: az egyik felderítés minősége, a másik az ellenség kiszámíthatósága. Az ukrán felderítés eddig is jól dolgozott, de úgy tűnik, hogy a nyugati hírszerzések részéről minden segítséget megkap, nem túl vad feltételezés azt gondolni, hogy komoly elektronikai felderítő/lehallgató (ELINT/SIGINT) eszköztár van bent Ukrajnában, nem csak ukrán kezelőszemélyzettel.
A másik tényező meg olyan, mint amikor a fociban nincsenek kulcspasszok. A jobb elemzésekben (tehát ahol nem hangzik el a “meddő mezőnyfölény” és a “többet birtokoltuk a labdát” fordulat) szokás számolni, hogy hány olyan csel vagy passz volt, amely meglepte az ellenfelet és megbontotta a védekezését. A minőségi játékos nemcsak a fizikai mutatókban jó, hanem ilyenje is van neki a meccsen. Az orosz hadsereg jelenleg “meddő mezőnyfölényben” van, amelyet lassú előrenyomulásra használ, de a játékosai kilógó nyelvvel futnak (sportújságíróul: rakkolnak), nincs az hogy Szabókettő felnéz és jó ütemben két védvonal közé passzol a balfedezet helyéről srégen keresztbe futó Kovácsdoktornak. Akire rossz ütemben lép ki a középhátvéd, így egy (figyelem!) pengés labdaátvétel után már csak a hazaiak portásának kell mattot adni és ezt Kovácsdoktor egy higgadt gurítással megoldja. Nem. Jár a labda körbe-körbe, 16-0 a szögletarány.
Ha viszont lehet tudni, hogy az oroszok hol és mit szoktak csinálni, akkor erre ki lehet találni ellenlépéseket. Például azt, hogy Harkiv körzetéből támadnak Belgorod irányába, kialakítandó olyan pozíciókat, ahonnan a teljes orosz utánpótlást veszélyeztetni lehet.
Ezzel együtt a kritikus időszak nem ért véget, de az oroszok a remélt nagy sikert nem tudták elérni. Mennek a találgatások, hogy május 9-én bejelentenek-e általános mozgósítást. Ezt nem tudom. Azt tudom, hogy addig viszont ha valami nagyon újat nem találnak ki, megállhat az offenzíva, és a beérkező nyugati tűzerővel elkezdődhet a kiharcolt orosz területi eredmények lassú felszámolása.
