Az orosz légierőnek nem volt valami jó napja, két drága és új gép, pár régebbi gép és helikopter is leverődött az égről.
Feljavultak az ukrán légvédelmisek? Nos nem egészen. Nyilván ott is a gyakorlat teszi a mestert azonban itt most másról van szó.
A légvédelemnek vannak szintjei a városok köré telepített rakétáktól (pl. a Pilisben az Urak asztala nevű tetőn levő egykori üteg) a csapatokkal együtt mozgó rakétás járműveken át egészen a vállról indítható rakétákig.
Közös jellemzőjük, hogy arra szolgálnak, hogy megdrágítsák egy terület légitámadását. A légvédelmi rakéta, még a legmodernebb is, nem valami hatékony fegyver. Fellőnek 20-30-at mire eltalálnak egy gépet. Azonban a 20-30 rakéta is csak a töredékébe kerül a vadászgépnek, de főleg a pilótának. Arról nem is beszélve, hogy a közeledő rakéta előli menekülés 0. pontja az összes bomba pánikszerű elhajítása valamerre (nem a célra).
A másik dolog, hogy a bombázás se valami hatékony dolog. Egy ezerrel repülő gépből kell elengedni egy bőröndnyi-hárombőröndnyi vasdarabot, hogy az egy 10 m átmérőjű körbe essen. Stopperóra, távolságmérő… elvben nem bonyolult csak ugye minderre van néhány tizedmásodperc. Tehát statisztikaialag úgy néz ki a dolog, hogy sokadjára sikerül.
A sokadjára berepülés a cél felé pedig sok esélyt ad a légvédelemnek, előbb-utóbb szerencséjük lesz és akkor bumm, egy repülővel kevesebb. Totális, nyílt háborúban ez be van kalkulálva, hősi halott, a háborús célokat el kell érni. Azonban még ilyen háborúban is előbb-utóbb felmerül, hogy jó lenne folyamatosan kísérteni a szerencsét. Hogy lehet ezt elérni? Olyan bombával ami 1) messzebbről bevethető mint a légvédelmi rakéta hatótávja 2) ha nem vethető be messzebbről, olyan pontos hogy elég csak egyszer berepülni.
Az 1) az ún. standoff fegyverek kategóriája, a 2) a precíziósoké. Az amerikai katonai doktrína Vietnam óta az, hogy a stratégiai és a kisebb taktikai célok elérését is a lehető legkevesebb bevetésből, precíziós fegyverekkel kell megoldani. Akkor nem kell utána otthon kongresszusi vizsgálóbizottságok előtt magyarázni, hogy 1) mi ez a rengeteg halott pilóta 2) mi ez a rengeteg cafatokra bombázott civil a tévében.
Az oroszok ezt az elgondolást nem követték, az ő doktrínájuban a precíziós bombákat kizárólag a dió feltörésére használják. Egy-egy elektromos elosztóközpont, rendezőpályaudvar, parancsnoki bunker kap ilyet, tonnás kiszerelésben, a többire nem pazarolják a drága lézeres kütyüket. Az amerikaiaknak a százkilós kategóriában is van lézer és GPS irányítású bombájuk, az oroszoknak eleve kevesebb van.Ez is egy valid elgondolás persze, csak azzal nem számoltak (pedig Afganisztán óta tudják mi az a Stinger) hogy a légierejüknek újra olyan hadműveletet kell csinálni, ahol sokat repülnek a célkörzetben, és minden bokorból felrepülhet egy Stinger.
Ezért nem volt aktív a légierejük a háború első napjaiban, hiszen megsemmisítendő stratégiai cél nem nagyon volt (úgy gondolják, hogy pl. az erőműveket, pályaudvarokat a gyors hatalomátvétel után egyszerűen üzemeltetik tovább) és értelme se volt nagyon kitenni a drága technikát az alacsonytámadások kockázatainak.
Na ez változott meg az elmúlt szűk 48 órában. Beküldték a légierőt. Irányítatlan bombákkal, vagyis az ultramodern Szu-30 és Szu-34 ugyanarra a “vasdarabot viszek a cél fölé üzemmódra van használva, mint az ósdi Szu-25.
És ugyanúgy áldozatul esik a statisztikának. Ez nagyon rossz üzlet, a Stinger és a Szuhoj ára között két nagyságrend a különbség. Stingerből minden nap százszámra érkezik Ukrajnába, a Szuhojok és a kiképzett pilóták száma véges.
Persze ez se feltétlen dönti el az ukránok javára a háborút. Csak jelzi, hogy az oroszok totális légitámadásban gondolkoznak, aminek lesznek eredményei (bár a csatatéren viszonylag kevés olyan “hard target” van amihez muszáj a légitámadás) és lesznek veszteségei. Az látjuk, hogy az oroszok ott tartanak, hogy hajlandóak ezekre a veszteségekre. Tehát akármilyen diadal is pár vadászgép lelövése, valójában ez rossz hír.
