Az önigazoló számadó juhász nem túl okos, viszont van egy nagyon erős képe a világról. Amikor az univerzum a maga rögvalóságában szembejön és az orrára bassza a lengőajtót, akkor sem világosodik meg, de elkezd benne viszketni valami általános iskola hatodikos élmény, miszerint a matematika az valami egzakt izé, tehát felhorgad benne a kényszer, hogy számokat szőjön az érvelésébe. Mivel alapvetően csakis és kizárólag a maga szempontrendszerében létezik, azt hiszi, mindenki mást is automatikusan lenyűgöz bármi, amiben számok vannak. Tehát elkezd számolni. Formál logikai iskolapéldaként amúgy a saját, belső logikája majdnem hibátlan, csak éppen jellemző nagyvonalúsággal kezeli a premisszákat.
Ő például retteg a repüléstől, ebből egyenesen következik, hogy repülés rossz. No de bevallani a félelmet nem volna elég férfias, TEHÁT a repülés az bizony nem hatékony, ki is számolja. Érvelésében kihozza, hogy egy darab repülő Londonba jutása ugye ennyi kerozinszor ennyi egységárszor ennyi, valamint ugye egy komplett hajtőműcsere is “sokezer forint”. Ezzel szemben ugye egy darab autó Londonig vezetése mennyivel olcsóbb. Na ugye. Már itt tetten érhető a tények kezelésének nagyvonalúsága, amennyiben fajlagosságról a büdös életben nem hallott, tehát utasra, kilométerre vetített fajlagos költségekkel ne is próbálkozzunk. Ha nagyon makacsul ragaszkodunk az efféle tényekhez, előbb-utóbb megkapjuk, hogy valamiféle bűvészkedést próbálunk végezni a számokkal, amit ő ugyan nem ért, de az biztos, hogy hazudunk. Hasonló eredendő bizalmatlansággal viseltetik minden jogi csűrcsavarral szemben, mint pl. hatályos jogszabályok.
Közepesen agresszív verziója meggyőződéssel hiszi, hogy a kiskertben mókolás nem csak időbaszó pénzszivattyú, hanem ténylegesen olcsó módja az ellenőrzött körülmények között, nagyipari mennyiségben termesztett, kereskedelmi forgalomban kapható termékek olcsó kiváltásának. Itt már megmutatkozik fékezhetetlken agyveleje, amennyiben a “sajátrépa” összes költsége kimerül a 174 forintos vetőmagban. A felszerelés, a terület bérlése, a mindenféle permetezőanyagok, de legfőképp, a répabasztatásra elcseszett tengernyi idő az ő számításában nem létezik. Általában is jellemző rá, hogy az időt nem tekinti költségnek, ahogy az elvégzett saját munkát sem. Még így is meg kell kicsit manikűrözni az adatsort, ő tehát a bolti répa esetében természetesen a prémium áruház biotermékének az elmúlt 10 éves időszakban vett legmagasabb egységárával számol, és ilyenkor persze belekerül a képletbe az odaautózás benzinköltségétől a farmerkopás okotzta amortizációig minden. Ha hajlana a csúsztatásra, szívesen számolna azzal, hogy repülővel utazva San Diegóba mennyi lesz a répa egységára, de azért ezt – józanul – többnyire nem erőlteti.
Feketeöves szintje a típusnak az étteremellenes. Kedvenc műsora az, amiben a rendkívül idegesítő nyikhaj 3 dollár 78 centből főzi meg “ugyanazt”, ami az étteremben 40 dollár. Ha és amennyiben beleállsz az egészbe (spoiler: hiába), pl. hogy a prémium marhahúspogácsát nem teljesen egyenértékűen helyetesíti azért az akciós, alsó kategóriás löncshús, esetleg megpróbálsz olyan fogalmakat a képletbe erőltetni, miszerint bérköltség, járulékok, rezsiköltség, bérleti díj, marketingköltség vagy hasonlók, kellő szakértelemmel hat percen belül eljuthattok az ordítva nyádpicsájázás szintjére, ahol te – ha akarod, ha nem – a multinacionális karvalytőke szekértolójává válsz, szemben a régi jó falusi értékekkel, melyeket ő próbál véres verejtékkel védelmezni körömszakadtáig.
A kelkáposzta szinten ostobák meg mindenhol elmondják, hogy azok is lopNÁNAK.
