Az ukrajnai orosz invázió új szakaszában vagyunk, amelyet napok óta előre jelzett mindenki, kb. azóta, hogy az oroszok “bizalomépítés” jelleggel elkezdtek visszavonulni Északkelet-Ukrajnából.
Idézőjelbe azért teszem, mert az oroszokban viszonylag kevés helyen bíznak. Ezek: a Fidesz, Donald Trump közvetlen környezete és a német Bundestag. Ezeken a helyeken vannak olyanok, akik “értik az oroszokat” és tudják, hogy “legbelül racionálisak” és hasonlók. Rendes ember az a Józsi, szeret nagyon, csak néha eljár a keze. Mindenki más pontosan tudja, hogy az oroszok egy neveletlen komisz kutya vagy egy rossz, harapós ló májndszetjével rendelkeznek. A mindset szótól kopott farmer, sötétkék garbó és egy hatszáz dolláros kézműves sneaker cipő (organic, fair trade bőr, használt kotonokból sourcingolt talppal) nőtt rám, meg egy headset, fehér dróttal. Hello, I’m Széendör end diz isz máj TED tók.
Ennek a mindsetnek (ahogy azt noirpova elvtársnő mindig elmondja, ahányszor az oroszokról beszlégetünk) a fő kezelési formája a szívlapát. Ebből kaptak egyet Kijev környékén az oroszok. Az offenzívának az a részét tanítani fogják “így ne csinálj offenzívát” címmel. Nyilván az oroszok se akartak így offenzívát csinálni, az ukrán hadsereg gyors összeomlásával kalkuláltak. Mert ha az nincs, akkor a következő problémák merülnek fel.
Az egész környék egy tocsogós mocsár, a nagy erdőségek és a sztyeppe határán. Minden facsoport ideális rejtekhely rajtaütésekhez. Zelenszkij ráadásul nem riadt vissza attól, hogy alkalmazza azt a védekezési tervet, hogy Kijevtől északra mindent elárasszon, amit lehet. A településhálózat Kijev környékén sűrű, ami azt jelenti, hogy ha nem mennek végig egy-egy falun úgy, hogy tömegsírba lőnek minden katonakorú férfit (Bucsában ugye ezt megtették) akkor az “elfoglalás” másnapján már kapják is az ellentámadást, és a városban kényelmesen leparkolt, vagy a város felé kényelmesen döcögő páncélosok az RPG-t. Ezt a környéket elfoglalni csak nagyon nagy túlerővel lehetett volna, igenám, de amerről támadtak, pont kevés és akadályozható vasúti szállítási lehetőség van, az orosz teherautók meg, well, orosz teherautók, 50-60 éves férfiak romantikus emlékein kívül mindenütt reménytelen trágyadombok, nem véletlenül járt Magyarország is IFÁ-val a rendszerváltás előtt, mert még az is jobb volt. (meg az jutott KGST alapon)
A körülmények és az ukrán taktika az északkeleti (a támadók szempontjából északnyugati) offenzívát az első pillanattól fenntarthatatlanná tették, azonban presztízs-okokból még egy hónapig erőltették, rengeteg pusztítást okozva. A vérengzés pedig, amit a végén elkövettek, még nagyobb veszteséget okozott az oroszoknak.
A helyzet ugyanis az, hogy a középső és a déli szektorban ennyire azért nem kedvezők az ukránoknak.
A Donbasz vasúthálózata ugyanis sűrű, és az oroszok nagyon jók vasútüzemeltetésben. Ennek vannak kicsit baltával faragott dolgai, de az orosz vasútépítési technológia jó, és az elmúlt húsz évben ide nagyon sok német és francia technológiai transzfer történt. Ez igaz a vasútjaik üzemeltetésére is. Akár egy komplett felrobbantott szakaszt is képesek néhány nap alatt rendberakni, az ágyazat újrarakásától a sínek beszabályzásáig. Itt tehát – legalábbis az első 50-100 km során nem lesznek sárba ragadt gigakonvojok.
A másik kedvezőtlen tényező, hogy megváltoztak az orosz célok. Az eredeti cél az volt, hogy gyors bevonulás, összeomló kormány és katonai vezetés, körülbelül 10-20000 vezető gyors kivégzése (“nácitlanítás”) és ezzel az ország gyors orosz uralom alá hajtása. Ez nem sikerült, ráadásul emiatt jött az előbb leírt vereség is. A megváltozott cél az Azovi-tenger melletti összeköttetés a Krímmel (ezért ostromolják kitartóan Mariupolt, alighanem olyan tömeggyilkosságokat elkövetve, amelyek mellett a bucsai mészárlás eltörpül). A másik cél pedig a komplett Donbasz elfoglalása, Dnyipro(petrovszk) és Zaporozsje elfoglalásával bezárólag.
Ezek a célok viszont már nem “különleges katonai műveletet” igényelnek, hanem klasszikus gőzhenger-offenzívát, amire az oroszok át is váltottak. Ez azt jelenti, hogy a hadianyag-veszteséggel nem törődve, lassan nyomulnak előre. Egy-egy falucska elfoglalására elmehet sok tonnányi ágyúlőszer, tönkremehet tucatnyi önjáró löveg. Oroszországból sorra szivárognak ki a videók, ahol hosszú tehervonatok láthatók, amelyeken hatvanas-hetvenes években épült önjáró lövegek jönnek a frontra. A legtöbb ilyenben nincs öt-hat nap működésnél több, de nem is az a cél, hogy ezekkel menjenek végig.
Szintén kedvezőtlen az ukránoknak, hogy az oroszok, ha egy hónap késéssel is, de elkezdték a stratégiai légierőt arra használni, amire való, vagyis megfélemlítő csapások helyett vasúti gócpontokat és olajfinomítókat lőnek.
Ezek tehát a kedvezőtlen tényezők az ukránok számára.
A kedvező tényezők közül talán a legfontosabb az egyre rosszabb orosz emberanyag. Az oroszok rengeteg elit egységet pazaroltak el arra, hogy Odessza irányába túljussanak Mikolajivon és hogy körbezárják Kijevet. Persze lehet katonát hozni, ha nem is az van mint 1940-ben, hogy 15 gyerekes parasztcsaládok százezrei küldik az utánpótlást, de azért ember még van. Azonban azután, hogy kitörtek a “szakadár köztársaságok” területéről, már megint az fog következni, hogy idegen területen vannak, egyre kevesebb lőszer és élelmiszer jön előre, és egyre romló minőségű technika. A friss sorállományú katonákkal szemben a bucsai és mariupoli képeken feldühödött, harcedzett ukrán hadsereg áll, amelyről bebizonyosodott, hogy 2014-2022 között nem nyolc évnyit fejlődött, hanem legalább kétszer annyit. Jobban képzett, jobban motivált és jobban felszerelt társaság, kivéve a nehézfegyvereket.
Ahogy tehát az oroszok előretörnek, újra lehet majd kezdeni az aprításukat rajtaütésekkel, de ezek nem tudnak majd olyan hatékonyak lenni, mint északon. Ezt a területet az oroszok jobban tudják kontrollálni, itt nehezebb azt megcsinálni, hogy 50-60 km mélyen, a minden nyilvános térkép szerint orosz ellenőrzés alatt álló területen csak úgy rajtaütnek és megsemmisítenek két tucat teherautót, majd kijönnek.
Ezt minden katonai elemző így látja, továbbá az ukrán hadvezetés és a nyugati partnerek is. (Egyébként feltűnt másnak is, hogy egy ukrán parancsnok neve sem hangzik el, soha? Nem látunk ukrán tisztekről képeket? Ebből is látszik, hogy ott valaki az elmúlt nyolc évben nagyon alaposan megszervezte a katonai elhárítási, és biztonsági (OPSEC) feladatok ellátását is.)
Az ukrán hadsereg képességeit tehát meg kell támogatni, ennek azonban van két akadálya. Az egyik, hogy a katonai képességek nem úgy keletkeznek, hogy a katonák kapnak egy csilivili új játékot. Illetve de, csak ha megkapták, az még nem a képesség, az még csak az eszköz. Vagy kapnak hozzá komplett harceljárásokat amelyeket valaki betanít nekik, vagy pedig azokat ki kell fejleszteni. Békeidőben hadgyakorlatokon és próbalövészeteken, háborúban közvetlenül a fronton, méghozzá elég magas veszteségek árán. Ehhez jön még a logisztika, egy új kütyünek új alkatrészei vannak, amelyek jó, ha szabványban illeszkednek a régi kütyük alkatrészeihez, különben káosz alakulhat ki az ellátás során.
Amikor tehát olyanokat hallunk, hogy majd F-16 meg Abrams tank érkezik, akkor a bullshit-detektor hangosan pittyeg. De még a szovjet szabványú fegyverek is csak korlátozottan adhatók.
Ide tartozik az is, hogy egy hadsereget nem lehet egyik napról a másikra átállítani a kifárasztásra játszva védekezünk taktikáról a frontális támadásra. Át lehet, mondjuk egy hónap alatt.
Ezért volt az oroszok egyik legjobb húzása (mármint saját szempontból) hogy kihasználva a demokrata párt köreiben (is) előforduló nepotizmust (mi a frászt keresett Joe Biden fia ukrán felügyelőbizottságokban) a Trump-kormány idején sikeresen blokkolták az ukránoknak adott amerikai katonai segélyeket. Ha az akkor nem történik meg, akkor beszállt volna Európa egy része is, az oroszoknak meg most annyi esélye lenne, mint félfülű csacsinak az epsomi derbin.
Most tehát nagyon bonyolult kérdés, hogy mi az, ami igazán segít az ukrán hadseregnek. Komplett fegyvernemeket nem vagy csak korlátozottan lehet rövid idő alatt felállítani. Az kiszivárgott, hogy az ukránoknak vannak konkrét, listába szedett igényei, és biztos vagyok benne, hogy ezek nem azok, amelyeket az ukrán propaganda a tamtamot verve követel. Azok a show részei. Tudják hogy nem lesz (rövid időn belül) MiG-29 meg Sz-300 rakéta meg német tank. A németek se véletlenül küldtek listát, arról a listáról lehet 1-2 olyan dolgot választani, ami fájhat az oroszoknak.
Ebben a folyamatban vannak, mint a ruhaboltban, különböző méretek. A Nyugat azt szeretné, hogy lehetőleg a lehető legkisebb segítséggel az ukránok verjék vissza Putyint. A nagyobb segítségektől félnek, mert a földgáz az földgáz. Ezért igyekeznének épp csak annyi fegyvert küldeni ami pont elég.
Ennek ára van, és ez az ár a Bucsában készült képeken tekinthető meg. Nem véletlen az, hogy az ukránok mindent megtesznek azért (a twitter tele van oszladozó holttestek cenzúrázatlan képeivel) hogy ez a mészárlás a lehető legmélyebben behatoljon a nyugati köztudatba. A nyugati kormányok igyekeznek formális lépésekkel (diplomaták kiutasítása) reagálni, de, ha a közvéleményt sikerül az ukránoknak megdolgozni, a fegyverszállításban is változtatni kell.
Mert igaz ugyan, hogy komplett új képességeket nem lehet kialakítani, de nézzük meg, hogy egy-egy új fegyverkategória milyen változásokat tud okozni: az angol Starstreak légvédelmi rakéták az orosz közvetlen légitámogatást érezhetően korlátozzák. A hírek szerint az orosz légierő napi 300 körüli bevetést teljesít. Valószínű hogy ezzel nagyjából 90%-on pörögnek. A Starstreak más kategóriájú fegyver mint a Stinger. Átmenetet képez a vállról indítható rakéták (egyszerű, viszont korlátozott magasságú és sebességű célok ellen alkalmazható) és a járműre telepített nagy rendszerek (lever az égről kb. bármit viszont önmaga egy nagy és könnyű célpont, amely ráadásul bonyolult logisztikát igényel) között. Azzal, hogy (jó látási viszonyok között) 7000 méterig bármikor jöhet egy négyszeres hangsebességgel közlekedő, fejlett lézeres rávezetést használó, elég nagy valószínűséggel célba találó rakéta, az orosz bevetések hatékonysága akár tizen-huszon százalékos nagyságrendben romolhat, mivel ennek az elkerülése érdekében a bevetési profilokat át kell alakítani. Egy bevetés korlátozott ideig tart, és minél nagyobb arányban telik védekező taktika alkalmazásával, annál kevesebb energia jut támadásra.
Ez kiválóan illusztrálja, hogy egy-egy új képesség milyen változásokat hozhat.
Jelenleg tehát egy alkufolyamat zajlik, amelyben az ukránok a bucsai tragédiát nyomásgyakorlásra használták, mivel új képességek nélkül az orosz Donbasz-offenzíva akár sikeres is lehet, de oda mindenképp elvezethet, hogy az ukránok kimerüljenek és belemenjenek egy területvesztéssel járó békébe. Ami nem biztos, hogy a Nyugatnak ellenére lenne.
Ugyanakkor ebben az egyenletben elég nagy ismeretlen a haderők képességeinek tényleges szintje. Mert az oroszok még nagyon sok ócskavasat tudnak a frontra pakolni, de úgy hogy a rakétáik 60%-a nem robban fel, úgy azért előfordulhat, hogy a most épp nagyon erőteljes offenzíva, vasúti ellátás ide vagy oda, hamarosan megint lelassul (pedig most se valami gyors). Azt viszont, hogy az ukránok látványos nyugati segítség nélkül győzzenek, megint csak el kell kerülni.
A háborúnak ez a második szakasza tehát másfajta csatákat és bonyolult politikai játszmákat hoz. Nagyobb változásokra a április 24. (a francia elnökválasztás második fordulója) előtt európai részről ne nagyon számítsunk. Ez még három hét, az oroszoknak eddig fenn kell tudni tartani a nyomást. Ami változatlan, hogy addig is még ártatlan emberek ezrei fognak meghalni. Számoljunk további rettenetes képek feltűnésével.
