Ha már ott voltam viszont csellengtem egyet, férfiasan bevallom eszembe sem jutott hogy március 15-e van ott is (a Billában pl vettem pár jó cseh és szlovák sört , de csakis 12-eset, a 10-es lábmosóvíz , Deli csoki viszont nem volt), és a billázás után a belvárosba is benéztem, ott tűnt fel hogy szállingóznak a városháza elé a kokárdás emberek, meg mikrofonok vannak, a templom felől meg az ottani megemlékezés résztvevői érkeznek. Tehát épp a hivatalos városi megemlékezés kezdődött a Klapka-szobornál, gondoltam belehallgatok, ez amolyan egyszemélyes flashmob volt a részemről (villanásra csatlakoztam a tömeghez). Egy pöstről jött fiatal történész (Bödők Gergely, Clio Intézet) beszélt, nagyon szépen.
Én gyülölöm a hivatalos állami ünnepségek szónoklatait, általában az egy mondatra eső közhelyek száma bennük kettő, de ez most nagyon szép és helyénvaló beszéd volt, minden aktuálpolitikai felhang nélkül. Olyan, ami bármelyik március 15-i ünnepségen elhangozhatott volna 1867-től 2023-ig, Budapesten (ill Battonyától Nemesmedvesig bárhol az országban) de helytálló lett volna Székelyudvarhelyen, Munkácson, Újvidéken , Bécsben, Pozsonyban, Nyújorkban vagy a Holdon is.
Nem próbálta a forradalmat, szabadságharcot másnak beállítani mint ami volt. Nem volt ideológiai töltete, nem próbálta senki részére kisajátítani, senkitől megtagadni. Beszélt még a szónok a nemzeti egységről , tulajdonképpen arról, hogy 48 mindenkié. Hogy okos és lelkes hazafiak, sőt magyarbarát nemmagyarok (osztrákok, örmények, lengyelek, magyarországi kisebbségiek) csinálták, akik nem voltak sem hibátlanok, sem héroszok, csak normál emberek normál emberi gyengeségekkel és hibákkal, s hogy sok mindenben különböztek, nem értettek egyet, de egységesek voltak, nem megosztottak. Mindezt relatíve kevés pátosszal, kevés melldöngetéssel, büszkén, de illő szerénységgel mondta el, talán még a legelvakultabb magyargyűlölő sem talált volna benne kivetnivalót, de nem ez volt a lényeg.
A lényeg azon a vezérgondolaton volt, hogy az akkori magyar társadalom bár megosztott volt, senki nem a megosztottságra, az ellentét-élezésre, a mi/ti dichotómára, a saját álláspont abszolút igazságkénti feltüntetésére, a másik legyőzésére vagy lejáratására, ellenségkép-generálására gyúrt saját önérdekében, hanem hogy félre tudták tenni az ellentéteket és egy nemes cél , a közjó s a nemzet érdekében együtt tudtak működni, hol jól hol rosszul, de volt…NEMZETI EGYSÉG. Nem volt belőle senki kirekesztve.
S én azon gondolkoztam el… merné-e ugyan ezt elmondani…. ma… Magyarországon. Szerintem levették volna a fejét.
És hogy mennyire nem alaptalan a kétségem, mutatja, hogy egy pösti gimi (Budenz József) igazgatója betiltott egy március 15-i diák-megemlékezést… mert az túl forradalmi volt, valami Petőfi-vers is elhangzott volna benne. És hát március 15 nem arra való, hogy a forradalmat éltessük, hanem hogy dömdödöm. Már csak 5 hónap az Új Kenyér Ünnepe. Ott elég a termelési jelentésre rákötni a nemzetiszín szalagot, nem kell az utóbbit értelmezni.
PS: szép volt külhonban március 15-édikézni. Utoljára gimiben volt így (kétszer is), a Madarasi Hargitán…. egész más mint itthon.
VZRFSZRK: A pöstiért holnap kikap, ígérem.
