Így példéul szinte bármely, az oktatásról írt véleményhez kapcsolódó kommentfolyamban előbb-utóbb (de inkább előbb) előkerül két meglátás:
1. a mai gyerekek hülyébbek/neveletlenebbek/alkalmatlanabbak
2. nem volna ez az egész, ha végre a tanárok tudnának ÉRDEKESEN tanítani.
“… az eb vonít, s a kis halacska ikrát ürít kacéran.”
Nehéz azt eleve jól belőni, mit is jelent, hogy egy gyerek “okos”. Van, aki számára ez egyfajta műveltséget, tájékozottságot jelent, mások az intelligencia felől közelítik meg, még mások pedigaz alkalmazkodóképességben látják a megoldást. Nagy biztonsággal kijelenthetem, hogy nem, a mostani gyerekek egyáltalán nem hülyébbek, mint mondjuk hetvenes évekbeli társaik. De mások.
Én magam fő jellegzetességüknek az impulzusvezéreltséget látom: azonnal akarnak választ, megoldást, lehetőleg könnyen, még fontosabb, hogy érdekelje is őket. Ez utóbbi már átlóg a kettes ponthoz, és az egész kérdéskör legsarkallatosabb pontja (update: nanáhogy sarkalatos, köszönjük Sandor Laszlo Esik megjegyzését). Az ugyanis mai világunk és egyben mainapság divatos pedagógiai elméleteink egyik – karcosan fogalmazok – HAZUGSÁGA, hogy tudást szerezni fenntarthatóan és folyamatosan érdekes. Nem az. Ez nem módszertan kérdése. Az persze nyilvánvalóan szükséges és üdvös, hogy a tanítás elsősorban és jellemzően ne valamiféle tudásbirtokosból előböffenő egyoldalú kommunikáció legyen. Igen, kell használni a projektalapú oktatást, a csoportmunkát, az önálló témafeldolgozást és minden egyebet is. Viszont ettől nem fog eltűnni a tudás megszerzésének az a jellegzetessége, hogy bizony sokszor unalmas. A végtelenül egyszerű igazság az, hogy bármilyen módszerrel is fogjuk a gyerek számára elővezetni mondjuk a másodfokú egyenletek témakörét, a készségszintű alkalmazás képességének KIKERÜLHETETLEN eleme az unásig gyakorlás. Nyilvánvalóan motiválóbb és izgalmasabb az, ha konkrét munkadarabokon keresztül ismerkedik meg a gyerek a fogyóelektródás védőgázas ívhegesztéssel, és a feladat nem csak az, hogy ezt a két lemezt hegeszd össze, hanem mondjuk versenyautómodellt vagy 1:25 méretarányú tankot készíts, de azon a lényegi kérdésen ez NEM fog sokat változtatni, hogy a szem-kéz koordinációjának begyakorlásához el kell tölteni 100 órát varratok húzogatásával. Ami – bárhogy is közelítünk hozzá – unalmas. Az unalom a tudomány és technika elsajátításának útja. Nincs más mód. Amiben segíthet egy jó taná, az az, hogy megértesse: ez az unalom a célok elérésének ESZKÖZE, mint madáretető készítésének a kalapács. És igen: pontosan az a része, amin a legtöbben elhullanak: csillagközi rakéták utopisztikus terveinek százai maradtak már a fiók mélyén, félkészen vagy annyira sem, pusztán amiatt, mert a lelkes álmodó akarata megtört a számítási és adattáblázatok végtelennek tűnő oszlopai láttán. Hogy ez embertelen? Nem az: sőt nagyon is emberi. A törpehörcsög mindig csak azt teszi, ami abban a pillanatban neki éppen jó és kellemes. Az ember, és csakis az ember képes arra, hogy a pillanatnyi unalom mögé lássa az elérendő célt. EBBEN viszont tényleg lehet neki segíteni. Csak nem azzal, hogy oda is izgalmat hazudunk, ahol nincs, és nem is lehet.
