A héten elég nagy hullámokat vert az Amnesty International beszámolója az ukrán hadseregről.
Röviden: olyan tartalmú kijelentések voltak benne, amelyeket nehéz volt másképp értelmezni, mint hogy az ukránok szándékosan civil helyek köré telepítik a hadsereget, ezzel élő pajzsnak használva a lakosságot. Persze nem ez van odaírva, de akkor és úgy jelent meg a dolog, hogy nehéz volt nem félreérteni.
Az orosz propaganda, és a Putyin ánusza körül lebzselő szélsőbalos és szélsőjobbos véleményvezérek (hiszen tudjuk, hogy mi hozza össze a kaviárbaloldali németet és a magyar neonáci nerprogandistákat: a Putyin-imádat) persze azonnal ráugrottak a dologra, és megtudhattuk, hogy az ukránok tehetnek mindenről. Igen, a péppé ágyúzott szülészetről az óvóhelyre rárobbantott színházról, a halálra erőszakolt majd tömegsírba hajigált bucsai és irpini lakosokról is. Mert minek ment oda a hadseregük. Ahelyett hogy tárgyaltak volt a jóságos és bölcs Putyinnal, aki valószínű sírva küldött oda analfabéta jakut és csecsen hóhérokat.
De hagyjuk a demagógiát. A háború az sajnos jár ilyenekkel és naivitás lenne azt gondolni, hogy az ukrán hadsereg tagjai viszont bérmaruhás hajadonok. Nem azok. És ez az Amnesty jelentésének fő hibája, hogy szólhatott volna akár arról is, hogy az ukránok ténylegesen mit csinálnak. De nem arról szólt, hanem egy csomó általános, másodkézből kapott (szakzsargon: “trusted source”) származó infóból összerakták ezt, és nem gondolták végig milyen kárt csinálnak vele.
Érdemes elolvasni Okszána Pokalcsuk cikkét a Washington Postban, ő a jelentés miatt lemondott ukrajnai Amnesty-irodavezető. Két bekezdést szeretnék belőle kiemelni, mert amikor Magyarországról szóló cikkeket olvasok, kb. szó szerint ugyanez szokott nekem is eszembe jutni:
“Of course, no one can be expected to understand the local context and languages of every conflict. But instead of trusting and relying on local staff, some international organizations like Amnesty fail to be inclusive and centralize decision-making, which was the case with this report. The attitude couldn’t be more condescending and unfair, because we all signed up to work together out of commitment to shared values.
The fact that we were not properly consulted and included in the drafting of this report shows a total disregard to the principle of international solidarity proclaimed in Amnesty’s statute and the aim of amplifying local voices.”
Magyarul:
Természetesen senkitől sem várható el, hogy megértse minden helyi konfliktus nyelvét és kontextusát. De ahelyett, hogy a helyi erőikre támaszkodnának és megbíznának bennük, néhány nemzetközi szervezet, mint az Amnesty nem vonja be őket és központosítja a döntéshozatalt, mint ennek a jelentésnek az esetében is. A hozzáállásuk nem is lehetnek leereszkedőbb és unfairebb, hiszen mi mind ugyanazon értékek mellett köteleztük el magunkat. Az a tény, hogy nem konzultáltak velünk és nem vontak be minket ennek a jelentésnek az elkészítésébe, mutatja az Amnesty alapító iratában szereplő nemzetközi szolidaritás és a helyi hangok erősítésének teljes figyelmen kívül hagyását.”
Persze mondhatjuk, hogy egy hadiállapotban levő országban nem biztos hogy a helyi erő olyan nagyon objektív lesz, főleg ha a háború egyébként honvédő háború, vitathatatlanul erős nacionalista felhangokkal. Olvasva a jelentést és a rá adott reakciókat, bennem is feltolult az anyázás, mert feltettem azt a kérdést magamban, amit gondolom mások is. Kedves westsplainingelő barátaink, mégis hova a büdös, göcsörtös, nádvágó, kaporszakállas… helyre cövekelne le egy védekező hadsereg, amikor ostromolnak egy várost? A város mellé, hogy nehogy valakinek betörjön az ablaka? Mindenestre az Amnesty azt most sikeresen elintézte Ukrajnában, hogy amikor majd konkrétan történni fog valami, ami miatt verni kell az asztalt, akkor majd ezt a jelentést fogják az orruk alá dörgölni. Egy valakire lehetnek majd mérgesek: saját magukra.
