Pár érdekes dolgot szeretnék elmesélni erről.
Auftragstaktik. Német szó, leegyszerűsítve olyasmit jelent, hogy a hadsereg egyes egységei nem részletes haditervet és utasításokat kapnak, hanem célokat. A magasabb és beosztott egységek parancsnokai pedig maguk mérlegelik, hogy milyen módon tudják ezt elérni. Ez csak kiválóan képzett egységekkel és parancsnokokkal működik. Nem véletlenül ered a kifejezés a hadművészet porosz klasszikusaitól.
A fenti klasszikusok déd- és ükunokái immár Wehrmacht-tisztekként a második világháború korai szakaszában ezt a taktikát alkalmazva bucira vertek bárkit, aki eléjük került, évekbe telt megtalálni erre az ellenszert. Majd…
Melyik volt a következő nagy páncélosoffenzíva amelyik ezt a taktikát alkalmazta? Bizony a hatnapos háború, csak Manstein, Guderian és hasonló nevek helyett Israel Tal, Ariel Saron, Avraham Yoffe verte bucira az elébe kerülő egyiptomi egységeket.
Valamelyiküknek állítólag nekiszegezték, hogy nem szégyelli-e hogy zsidó létére náci taktikát alkalmaz. A válasz valami olyasmi volt, hogy csak azért mert Hitler nadrágot hordott, nem fognak gatyában járni.
1953, szintén Izrael, Jascha Heifetz turnézik. Richard Strauss hegedűszonátája a műsoron. Heifetz karját kis híján eltöri egy merénylő, mivel Strauss, noha aktívan sose volt názi, nem nagyon ugrott félre a rá záporozó birodalmi kegy elől, Izraelben tabu volt.
2000, Izrael, Daniel Barenboim a koncert végén a közönséghez fordul, és megkérdi őket, hogy oké ő most itt van, a zenekar is itt van, és el akarja játszani a Trisztán és Izolda előjátékát. Wagner közismerten antiszemita volt, Izraelben szintén tabu. Ott helyben vita tört ki, majd a nézők (kisebb) része elhagyta a helyszínt, a maradék meghallgatta és megtapsolta Wagnert. A téma azóta is viták tárgya, van aki helyesli Barenboim döntését van aki nem.
Nyilván nem tudom és nem is akarom beleképzelni magam annak az érzéseibe, aki átélte áldozatként a Holokausztot, vagy akinek a felmenői szenvedték meg.
Azt gondolom hogy érdemes egy pillantást vetnünk a fenti három példára azzal a szemmel, olyan nép katonái és zenészei voltak képesek szétválasztani a katonai módszertan és a klasszikus zene óriásait attól, hogy azok egyébként nácik, a náci párt által tenyéren hordozott, vagy idealizált alakok voltak.
Gondolom nem lehetett ez könnyű, győztes tábornokként meg főleg irritált volna a kérdés és lehet azt mondtam volna a kérdezőnek, hogy drága barátom nesze itt van egy kóser gépkarabély, Egyiptom arra van, de aztán nehogy német taktikát merj alkalmazni…
Viszont képesek voltak túllépni ezen.
J. K. Rowling tudtommal nem irtott ki hatmillió embert, hanem vannak olyan kijelentései, amelyek arra engednek következtetni, hogy emberek bizonyos közösségének bizonyos jogaival nem ért egyet. Az nagyon is lehet vita tárgya, hogy J.K. Rowling ezt jól gondolja vagy sem. Azt is értem, hogy van olyan aki ehhez nem tud tárgyilagosan hozzáállni, mert az ő jogairól, az ő életéről van szó.
Meg, mint a Panamajack posztja alatti kommentcunami is mutatja, vannak olyanok, akik vita helyett inkább azt gondolják, hogy Rowling valamilyen büntetésféle dolgot érdemel, mert nem elég progresszív. Míg a vitát és Rowling álláspontjának kritikáját kívánatos dolognak tartom, a Rowlinggal szembeni – akár csak kommentekben megnyilvánuló – agressziót sima bolsevizmusnak, és kizárólag az érvek és a vita teljességét értékelve nem kezdem ritkítani a kommentek közül a képviselőit.
De ezen is túl van az, hogy Rowling kitalált egy csodavilágot, amelyről írt egy regényfolyamot, amely emberek millióinak meghatározó élménye. Ez a csodavilág távolról sem hibátlan, ráadásul ugyanazt az anglo-germán szimbolikát tartalmazza, amelyet az összes szuperhősös film. Igen, aki a mélyére akar ásni, akár még antiszemita szimbolikát is felfedezhet a Gringotts Bank horgas orrú kapzsi pénzügyi koboldjaiban. Naná, hiszen Rowling csodavilága ugyanannak a fának a gyümölcse, amelyen a Grimm-mesék, a Star Wars (Lando Carlissian? pénzéhes, megbízhatatlan örmények?) a Star Trek (ferengik?) is nőtt. Ott nem az antiszemita Rowling van, hanem az antiszemita mi vagyunk.
Lehet azon vitázni, hogy például Hermione “bossy girl” mennyire nőellenes szimbólum vagy a goblinok mennyire antiszemita szimbólumok. Azon szerintem kevésbé lehet vitázni hogy a Harry Potter nőellenes vagy antiszemita-e. A Harry Potter egy mese.
Ráadásul olyan mese, amely hibái ellenére (például nagyon kevés szó esik arról, hogy pár északi országot leszámítva minden olvasó számára nagyon fura a felnőttek viszonya a gyerekekhez. Dumbledore és McGonagall, de még a jóságos Hagrid se simogatja meg soha egyetlen 11 éves kiskölök buksiját se, de ez ellen én még nem láttam senkit se ágálni…) rengeteg pozitív üzenetet ad át és többek között azt a képességet, hogy az olvasó a betűkből világot építsen magának.
Ez szerintem független attól, hogy Rowling hogy definiálja a nőt és hogy helyesli-e a transzneműeket a női vécében. Eleve nem kéne annak fel se merülni, hogy ezért ne olvassunk Rowlingtól valamit, ami nem a transzneműek vécébe járkálásáról szól, hanem egész másról.
Ha pedig a twitchen játékosokat bullyingolnak mert az “ellenséggel cimborálnak” akkor ott aztán főleg nem Rowling a hibás, és főleg nem arról van szó, hogy a nagy üdvözítő cél elérése érdekében ez megengedhető volna. Nem az. Meggyőződésem, hogy azoknak akik tényleg el akarják érni a transzneműek jogainak kiteljesedését, pont hogy fel kellene hogy szólaljanak ez ellen.
