Háborút úgy lehet nyerni, ha az ember tudja, mit akar megnyerni.
Gondoljunk bele a negyvenvalahány telén valahol a nagy orosz semmi közepén a lövészteknőben hasaló német katona lelkivilágába. Miért van ő ott? Meddig lesz ott? Mi az a pillanat, amikor azt lehet mondani, hogy “győztünk” és utána haza lehet menni? Gondoljunk bele ugyanekkor egy orosz vagy amerikai katona lelkivilágába. A háború, minden szörnyűségével és egyebével addig tart, ameddig el nem jutnak Berlinbe, és ott meg nem ölik Hitlert. Aznap, ahogy ez megtörténik, a háborúnak vége lesz. És valóban, Hitler öngyilkosságát követően már csak a fegyverletétel módja volt kérdéses. A Reichstagra kitűzték a zászlót, és kész, lehet hazamenni.
Ez arról jutott eszembe, hogy egy kis sziget félszakasznyi ukrán őrsége megüzente az őket ágyúzni készülő hajónak, hogy “menjetek a faszba” majd, annak minden rendje és módja szerint hősi halált halt. Ilyen esemény van a magyar történelemben is: 1914-ben a Zenta cirkáló a francia flotta felszólítása ellenére nem adta meg magát, hanem felhúzta a hadilobogót, és addig tüzelt, amíg az ágyúi víz fölött voltak. De említhetjük a legendás bastogne-i “Nuts” üzenetet is. Ezek mind morált fokozó dolgok.
Aztán jön a hír, hogy Putyin felszólítja az ukrán hadsereget hogy árulja el az ukrán kormányt. A Kígyó-sziget védőinek hősi halála nem arra utal, hogy ez össze fog jönni.
Mi lehet a cél? Ukrajnán végig lehet menni egy offenzívával, nagyrészt könnyen járható síkvidék, egész a Kárpátokig, illetve a Fehéroroszországgal határos erdőségekig. És utána?
Az már most jól látszik, hogy Harkiv és Kijev sem egyszerű feladat. Akárcsak anno a szerbek az amerikaiak ellen, úgy most az ukránok az oroszok ellen is okosan felmérték, hogy egy dolgot itt biztosan nem lehet: győzni. Mármint abban az értelemben, hogy Oroszorországból mindig több tank fog jönni, mint amennyit a világ összes Javelin rakétájával ki lehet lőni. Ráadásul az orosz stratégiai kategóriájú fegyverek (nagy hatótávolságú vadászbombázók, robotrepülőgépek) ellen védekezni se tudnak.
Ebben a helyzetben egy reményük van: a költségek emelése. Erre pedig az ad nekik lehetőséget, hogy nem nagyon látszik a világos stratégiai cél. Nem lehet tudni Putyin nagyívű beszédéből, hogy ez a háború mire megy ki. Ugyanúgy, ahogy semmilyen háborúval nem lehet elérni kabuli melegbárok és mazari sarif-i koedukált kollégiumok megnyitását, ugyanúgy nem lehet háborúval oroszbarát ukránt csinálni. Az ukrán nacionalizmus nagyonis létező dolog, amint azt többször a Kárpátalján élő honfitársaink is megtapasztalhatták. Nyilván nem mindenki, és nem a végtelenségig fog harcolni, de amíg lesznek szabadon elérhető Kalasnyikovok és TNT, addig mindig fog akadni elég ember ahhoz, hogy az oroszok úgy és olyan veszteségekkel tudjanak egy métert is menni Ukrajnában, mint ahogy az amerikaiak mondjuk Herát környékén.
Az látszik, hogy nagy offenzíva ide vagy oda, ez nem megy olyan gyorsan, ahogy arra Putyin számított. Ez nem az a szituáció, amikor Norman “Stormn’ Norman” Schwarzkopf tör előre az iraki sivatagban. Itt meg kell állni városoknál (különben dicsőséges szántóföldeket foglal el) és ott számolni kell egy csomó, a megszállókat szívből gyűlölő, a hazájáért meghalni kész, és tűrhetően felfegyverzett emberre.
Persze lehet így is “nyerni” csak iszonyatos vérfürdő árán. És ez az a szituáció, amikor azok, akik nyíltan nem mennek szembe Putyinnal és óvatoskodnak a szankciókkal (amely óvatoskodással nem értünk egyet, Putyint mint macskát a havas esőre, úgy kéne kibaszni a SWIFT-ből) simán emelhetik a költségeket. Néhány száz láda Javelin rakéta és más hasonló cucc még mindig viszonylag feltűnés nélkül be tud jutni, és jön a vietnami háború igazsága: a légvédelmi rakétásnak egyszer kell, hogy mákja legyen, a pilótának mindig…
Kérdés, hogy megteszik-e. Ha megteszik, akkor Putyin abba a helyzetbe kerül, hogy lett egy szar háborúja. Ahol bevehet városokat vagy kikiálthat bábállamokat, de folyamatosan és drágán megszállást kell fenntartania. Ha meg kivonul, az otthagyott oroszbarát kormány élettartama transzurán elemékehez lesz hasonlítható.
Nem azt mondom, hogy olyan nagyon optimistának kell lenni, mert még bőven fognak szörnyűségek történni. Csak Putyin sikeresen összehozott egy olyan helyzetet, ahol az Ukrajnában töltött napok viszonylag könnyen nagyon megdrágulhatnak, és beleragadhat egy véres, partizánharcokkal egybekötött állóháborúba, amelyet nyugati részről a párezer dolláros kategóriájú fegyverek fű alatti exportjával pénzügyi szempontból olcsón (emberéletben drágán) sokáig fenn lehet tartani.
Persze ez is egy találgatás a sok közül. De képzeljük magunkat az orosz katona helyébe: mikor lesz ennek vége? Mert az ukránnak egyszerű: amikor a rohadékok hazamennek.
