Az Amerikába első alkalommal menők el szoktak csodálkozni az I-94 nyomtatványon, ahol az ember kijelenti, hogy nem terrorista, nem drogbáró, nem szokott nemzetközi pénzmosásban és szűzlányok feketemisén feláldozásában részt venni.
Az ember ilyenkor arra gondol, hogy ki az a hülye, hogy beírja, hogy ja, de pont én vagyok a terrorista-drogbáró-pénzmosó-sátánista bűnöző és így próbálok belépni az Államok területére. Milyen hülyék már ezek az usákok (és az ausztrálok) hogy ilyeneket kérdeznek.
Főleg innen Kelet-Európából nézve kreténség ez, ahol nemzeti sport az államnak hazudás. Eleve az adórendszerünk, a hivatali ügyintézésünk, mindenünk úgy van összerakva, hogy az állampolgár hazudik az államnak és az állam ezt pontosan tudja.
Innen nézve valójában furcsa az olyan jogi konstrukció, ahonnan nézve teljesen mindegy, hogy Djokovic (Gyokovity…) koronás van nem, be van oltva vagy nem. Tett egy nyilatkozatot, amelyben azt állította (tök mindegy, hogy ő vagy az ügynöke, ez jogilag egy személyes nyilatkozat) hogy ő megfelel az ausztrál járványügyi szabályoknak. Mindezt úgy, hogy tudta, hogy nem felel meg.
Az ausztrál (amerikai és még jó pár) jogrendszerben az a kiinduló állapot, hogy nincs bocsánatos hazudozás. Nincs minimálbérre bejelentés és társai. Illetve persze van, csak annak következményei vannak. Méghozzá önálló következményei. Vagyis nem kell felásni a 77. járványügyi szabályozást. Ott van egy papír, amire azt kértük, hogy írd le az igazat. Nem azt írtad, és ennyi elég is. Minden további vizsgálat nélkül.
A következő kérdés, ami sokakban nyilván felmerül, hogy van-e értelme az ausztrál beutazási szabályok egyes rendelkezéseinek. A valóság az, hogy ez nem kérdés. Ismerkedjünk meg a szuverenitás és a közrend fogalmával.
A szuverenitás (főhatalom) az államnak az a képessége, hogy a saját területén a jogrendet maga határozza meg. Ebből az államok önkéntesen adnak fel valamennyit, például az EU tagjai nem korlátozzák önkényesen az áruk, tőke, személyek, szolgáltatások szabad áramlását, vagy pl. nem alkalmaznak halálbüntetést. A nemzetközi egyezményeken kívül az ún. ius gentium is korlátozást jelent, vagyis (legalábbis hosszú távon) a nemzetközi közösség nem szokta eltűrni például a népirtást, akkor se, ha az adott ország nem vállalta egyezményben hogy nem fog népirtást csinálni. Persze ez nem mindig és nem azonnal történik meg, számtalan példája van annak, amikor büntetlenül marad a népirtás, vagy a felelőst akkor büntetik meg, amikor már mindenkit kiirtott.
Ahol viszont nincsenek se formális, se informális korlát, az ország szuverenitása teljes. Miért kell Ausztráliába belépéshez oltási igazolást, tesztet, karanténigazolást vinni? Azért mert az Ausztrál Állam így kívánja meg. Miért? Pont ugyanazért, amiért a kutya megnyalja a tökét: mert megteheti.
Akkor az ember már eszköztelen az állami önkénnyel szemben? Nem az. Két útja van. Az egyik, hogy betartja a szabályokat, majd az adott jogállam (Ausztrália az) bírósága előtt megtámadja az álláspontja szerint szükségtelenül korlátozó szabályokat. A másik meg a polgári engedetlenség, amikor nem tartja meg a szabályokat, vállalja ennek következményeit és pont az állam hivatalos eljárását használja fel arra, hogy a szabály tarthatatlanságára felhívja a figyelmet.
Ezek a keretek. Ezek alapján áll össze az állam közrendje. Külföldi személy, szervezet számára a szuverenitás megnyilvánulása a közrend. Ez az ami úgy volt nálunk óriásplakáton: “ha Magyarországra jössz, tiszteletben kell tartanod…”. Az állam, mint a főhatalom birtokosa sok tekintetben hasonlít a tyúkudvar domináns kakasához. Onnantól kezdve hogy más is kukorékolhat, onnantól kezdve már nem ő a domináns. Ezért szoktak az államok nagyon idegesen reagálni, ha kiderül, hogy egy másik állam bármit próbál az ő területükön művelni, ezért szeret minket annyira a szlovák és az ukrán kormány.
Ha viszont egy külföldi magánember, legyen az a világ (egyik) legjobb teniszezője bukik le azzal, hogy egy sunyi kelet-európai csaló módjára próbálta kikerülni az adott állam jogát, akkor annak az államnak nincs túl sok választása.
A közrend fenntartása sok szempontból egy elnyomó, erőszakos tevékenység, nem véletlenül vannak olyan politikai elméletek (az anarchizmus) amelyek szerint az emberek közössége (közösségei) jobban működnének, ha nem ülne a nyakukon az állam nevű erőszakszervezet. A másik oldala viszont a közrendnek, hogy mint a neve is mutatja, a közösség számára rendet, kiszámíthatóságot ad. A nemrég lement háromrészes sorozatunk (I., II., III.) a társadalmi szerződésekről Thomas Hobbes Leviatán c. művétől indult. A társadalmi szerződésekről szóló elméletek kiindulópontja pont az, hogy a társadalmi rend, és annak akár erőszakos védelme egy értékválasztás: enélkül mindenki szabad lenne, azonban az ember nem korlátozza önmagát elegendően ahhoz, hogy közösségben tudjon élni, ezért inkább megalkuszik azzal, hogy van fölötte egy szabályokat betartató erőszakszervezet.
Nem akarom itt és most eldönteni, hogy igaza van az anarchistáknak vagy nincs. A helyzet jelenleg az, hogy az ausztrál polgároknak lehet hogy sok szabály nem tetszik, de ezeket a szabályokat tetszéstől függetlenül betartják, vagy ha nem, akkor az ausztrál állam betartatja velük. Erre jön egy külföldi, és azt mondja, hogy én ezekre a szabályokra fittyet hányok, tudatosan valótlan nyilatkozatot teszek a vízumkérelmemben.
Az ausztrál állam (amelyet ebben az ügyben az ausztrál kormány képvisel) kül- és belföldi okokból sem mondhat olyat, hogy ja oké, akkor ez így jól van. Amikor azt mondjuk, hogy ez a miniszterelnök szavazatszerző akciója, nos ez nagy valószínűséggel így van. Csak ez levezethető abból, hogy a miniszterelnök azáltal fog szavazatokat szerezni, hogy megüzeni az állampolgároknak, hogy a sokaknak nyűgös és egyes részleteiben talán túl szigorú járványügyi szabályok alól tényleg nincs kivétel, híres élsportolóknak se. Ez nem legitimálja a szabályokat abban az értelemben, hogy ettől azok rögtön tudományosan megalapozottak és arányosak lesznek. Abban az értelemben viszont hozzájárul ez a magatartás az állampolgárok biztonságérzetéhez, hogy látják, hogy ez tényleg egy komolyan vett, mindenkire vonatkozó szabályozás.
Térjünk vissza most egy pillanatra Magyarországra, ahol 2020-ban egy napon belül hangzott el, hogy lesz iskolabezárás, majd az hogy nem lesz, ahol a buszon fertőz a korona, de az étteremben nem, ahol néha kell oltásigazolás, néha nem. Pont azért nem hiszünk el semmit, mert mindig van kivétel, mindig van egy gyevi bíró, mindig kiderül, hogy a szabály a kolbászra vonatkozik, a virslire nem.
Ha egy állam eddig viszonylag sikeresen keresztülvitt egy bizonyos fajta szabályozást (még egyszer mondom, függetlenül attól, hogy a szabályozás jó vagy nem) akkor így két év után nem mondhatja azt, hogy csak azért, mert valaki Novak Gyokovity (Djokovic…) mi most majd jó képet vágunk ahhoz, hogy látványosan, sunyi pimasz módon megszegte a szabályt, mert akkor két év erőfeszítés, hogy a járvány ellenére egyben tartsuk a lakosság fegyelmét, és hitét abban, hogy legalább értelme van a védekezésnek, megy a levesbe.
Gyokovity ezt benézte.
